Bezár

SZTEhírek

Megnyito

Párbeszéd szükséges ahhoz, hogy életünk utolsó szakasza is emberséges legyen

Párbeszéd szükséges ahhoz, hogy életünk utolsó szakasza is emberséges legyen

2025. június 19.
3 perc

Az integrált palliatív ellátásról tanácskoztak Szegeden. Az ország több pontjáról érkeztek szakértők a Szegedi Tudományegyetem meghívására arra a konferenciára, amelynek fókuszában a halál előtti időszak egészségügyi és társadalmi kérdései álltak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Korábban megírtuk, hogy a halállal kapcsolatos tabutémák ledöntése is feladata az SZTE Életvégi Méltóság Munkacsoportjának. A régióban egyedülálló interdiszciplináris projekt céljaihoz is kötődött az a konferencia, amelyet 2025. június 14-én a Szent-Györgyi Albert Agórában rendeztek, és amelyre a terület legnevesebb szakemberei jöttek el az ország minden részéről. A „Méltósággal távozni – Életvégi ellátás Csongrád-Csanád Vármegyében” című konferenciát az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézete, a Szegedi Hospice Alapítvány, valamint az Életvégi Méltóság Munkacsoport közösen szervezte. A rendezvényen mintegy 200 fő – döntő többségében egészségügyi szakember – vett részt.

A hivatalos megnyitón a konferencia fővédnöke, Nagy Zsuzsanna, Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök felesége videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karát Prof. Dr. Tajti János dékáni megbízott képviselte, aki szintén üdvözölte a jelenlévőket. A szervezők részéről Dr. habil Kelemen Oguz (SZTE SZAOK Magatartástudományi Intézet) és Tóth Dorina (Szegedi Hospice Alapítvány) szóltak a közönséghez. Az megnyitót Dr. Rónaszéki Anna zongoraművész előadása tette ünnepélyessé.

A délelőtti plenáris előadások során a résztvevők átfogó képet kaptak a hazai palliatív és hospice ellátás gyakorlati tapasztalatairól. Dr. Simkó Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház Hospice Osztályának vezetője „Háromlábú szék” címmel tartott előadást, melyben a palliatív ambulancia szerepét mutatta be a komplex hospice-palliatív ellátás rendszerében, húszévnyi tapasztalat tükrében.

Almasi_Robert

Dr. Almási Róbert Gyula, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Fájdalomterápiás Tanszékének képviseletében a Fájdalom Ambulancia működését és jelentőségét ismertette a daganatos betegek kezelésében.

Resztvevok

Lukács Miklós, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Palliatív Mobil Team szakmai koordinátora az integrált palliatív ellátás irányairól beszélt, különös hangsúlyt fektetve a mobil team működésére és az otthoni betegellátás szerepére.

Végül Füzes Ildikó, a Pécsi Irgalmasrendi Kórház Hospice Osztályának főnővére az osztály működésébe nyújtott betekintést, külön hangsúlyt helyezve az empatikus, emberközpontú ápolásra, valamint a gondozók mentális egészségének megőrzésére.

Fuzes_Ildiko

A délutáni program során az érdeklődők a délelőtti előadások témáit kerekasztal-beszélgetésekben vitathatták meg, amelyek moderátori szerepét maguk a plenáris előadók töltötték be. A beszélgetések résztvevői között szerepeltek többek között Dr. Frank Nóra (PTE ÁOK Onkoterápiás Intézet, Onkológiai gondozó és Palliatív szakrendelés), Dr. Tóth Krisztina (Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, Palliatív Osztály), Dr. Szok Délia (SZTE SZAKK Neurológiai Klinika), Dr. Veres Ferenc (JNSZVM-i Hetényi Géza Kórház, Fájdalom Ambulancia), Dr. Barna Erzsébet (Gondoskodás 2003 Bt.), Jakus Nikoletta (Országos Onkológiai Intézet, Palliatív Mobil Team), Bódi István (Szegedi Hospice Alapítvány), Dr. Kádas Júlia (Magyar Hospice Alapítvány), Bokorovics Tímea (Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, Polcz Alaine Hospice–Palliatív Osztály), valamint Pakai Tímea (Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Hospice Osztály).

508398956_30395871313344692_3336946154173234132_n

A konferenciát közös kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyben a korábbi szekciók főbb tanulságait foglalták össze. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az életvégi ellátás emberközpontú megközelítése, a különböző szakmák közötti együttműködés és a rendszeres párbeszéd elengedhetetlen a palliatív szemlélet hazai erősítéséhez. A rendezvény értékes alkalmat teremtett a tapasztalatok megosztására, szakmai kapcsolatok építésére, és megerősítette a résztvevők elkötelezettségét az életvégi méltóság iránt.

SZTE infó

Fotó: Bencze Dávid

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek