Bezár

SZTEhírek

pexels-anntarazevich-5483017

Elmúlt 45 éves? Vegyen részt mammográfiás szűrésen!

Elmúlt 45 éves? Vegyen részt mammográfiás szűrésen!

2024. szeptember 30.
2 perc

A mammográfiás szűrés életet menthet, de a vizsgálatokra évről évre kevesebben jelentkeznek. Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában az SZTE Radiológiai Klinikája meghosszabbított rendeléseken várja azokat a nőket, akik szeretnék elvégeztetni a szűrővizsgálatot. Ez 45 és 65 éves kor között kifejezetten ajánlott.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ezért a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Radiológiai Klinikája – a korábbi évekhez hasonlóan – figyelemfelhívó akciót szervez. A Leányszállás köz 2/A. szám alatt lévő Női Diagnosztikai Osztályon október 2-án és 30-án meghosszabbított rendelésen, 8-19 óra között várják főként azokat a 45–65 éves hölgyeket, akik a meghívás ellenére még nem voltak mammográfiás szűrővizsgálaton.

A statisztikai adatok szerint a rosszindulatú melldaganatok száma folyamatosan emelkedik, ugyanakkor a szűrővizsgálatokon a részvételi kedv csökken. Az akcióval arra szeretnék felhívni a nők figyelmét, hogy 45 éves kor felett minél többen vegyék igénybe a már 22 éve működő mammográfiás szűrést, mert a korai daganatok csak ezzel a módszerrel szűrhetők ki. Az ultrahang és az MR-vizsgálat nem szűrő eljárások, hanem kiegészítő vizsgálatok.

A szegedi Radiológiai Klinikán évente csaknem 15 ezer mammográfiás szűrést és komplex diagnosztikus vizsgálatot végeznek. A szakemberek feladata a szűrésen kívül az emlődaganatok kivizsgálása, egyéb emlőbetegségek diagnosztizálása, továbbá az emlőműtött betegek ellenőrzése. A gyakorlott asszisztensek és orvosok munkáját két modern mammográf (tomoszintézissel) és egy csúcskategóriás ultrahang-készülék, valamint MR-berendezés segíti.

Fontos tudni, hogy bár a szűrőprogramban a 45 és 65 év közötti nők kapnak meghívást, a rendszeres mammográfia már 40-45 éves kor között és 65 év felett is kétévente ajánlott. A két szűrővizsgálat között pedig érdemes önvizsgálatot végezni. Ha valaki például csomót tapint a mellében vagy hónaljában, a bőr vagy az emlőbimbó behúzódását észleli, esetleg véres vagy sötét színű váladékozást tapasztal, akkor mindenképpen forduljon szakemberhez.

A zsúfoltság és a hosszú várakozás elkerülése érdekében érdemes időpontot egyeztetni az alábbi telefonszámok egyikén: 06-62/545-400, 545-433, 544-996, a 2-es gomb választásával. Aki személyesen szeretne időpontot kérni, megteheti a Leányszállás köz 2/A. II. emeletén, ahol a vizsgálatok is történnek.

SZTEinfo

Borítókép: pexels.com

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek