A Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjaiban talált emberi maradványok egyre biztosabban utalnak arra, hogy a török sereg a mohácsi csata után véresen kivégezte mintegy 2000 hadifoglyát, majd rendezetlen tömegsírokban hantolta el őket. A mohácsi síkon, 1526. augusztus 29-én zajlott a magyar történet egyik legtragikusabb csatája, melynek közelében jelenleg 5 különálló tömegsírról tudunk. Az antropológiai feltárásból következtethető drámai eseményekről Dr. Pálfi György antropológussal, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének vezetőjével a IV. számú tömegsír mellett beszélgettünk. Felkavaró részletek következnek.
A Szegedi Tudományegyetem tizennégy helyet javított a QS legkiválóbb európai egyetemeket vizsgáló rangsorán. A 2024. július 10-én publikált listán Európában a 228. lett az SZTE, a kelet-európai régiós listán a 11. helyen végzett. A hazai mezőnyben a három legjobb magyarországi intézmény között szerepel a szegedi egyetem.
Kiegészíti a magyar kormány a szükséges összeggel, 1,3 milliárd forinttal a szegedi gyermeksebészet felújításához szükséges pályázati forrást. Így összesen 3,2 milliárd forintból fejezik be a folyamatban lévő beruházást a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján, ahol egyebek mellett két panelműtőt és egy hat ágyas őrzőt hoznak létre.