Bezár

Sajtószoba

SzaboAndras_kezfogas1920

Hősies életmentés a repülőn: dékáni dicséretet kapott az SZTE orvostanhallgatója

Hősies életmentés a repülőn: dékáni dicséretet kapott az SZTE orvostanhallgatója

2024. július 01.
3 perc

Dékáni dicséretet kapott Szabó András hatodéves orvostanhallgató a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar (SZTE SZAOK) 2024. június 27-i diplomaosztóján. A hódmezővásárhelyi fiatalember idén februárban megmentette egy epilepsziás rohamot kapott ember életét egy Gran Canariára tartó repülőjáraton.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Egy cochleáris implantációval kapcsolatos konferenciára utaztam, Frankfurtban szálltam át, Gran Canariára tartott a repülőgép. A felszállás után hamar elaludtam, majd körülbelül húsz perc múlva arra ébredtem, hogy valaki az előttem lévő sorban kiabál, hogy: „Help!” Csak annyit láttam, hogy az előttem lévő sor teljes szélességében rángatózik, de nem tudtam, mi történt – idézte fel az idén február 24-én, a Discover Airlines járatán kialakult egészségügyi vészhelyzetet Szabó András. Az SZTE SZAOK hatodéves orvostanhallgatója szerint eléggé nagy pánik alakult ki a repülőgépen.

KJA-Number-7226

Szabó Andrásnak arról is döntenie kellett, hogy megszakítsa-e útját az egészségügyi vészhelyzet miatt a repülőgép.

– A légiutaskísérők megkérdezték a hangosbemondón, hogy van-e orvos, egészségügyi személyzet a gépen. Nem haboztam, megkértem a mellettem ülő utast, hogy emeljük ki a beteget és vigyük hátra. Az egyetemen tanult ABCDE-vizsgálat szerint átvizsgáltam a pácienst. Légúti akadálya volt, elharapta a nyelvét, illetve a szaturációja nem volt megfelelő. Szerencsére a repülőgép személyzete rendelkezésemre bocsátotta az orvosi táskát, így a vizsgálathoz szükséges felszerelések kéznél voltak. Megkérdeztem a hozzátartozójától, hogy milyen betegségei vannak a páciensnek. A repülő- és űrorvostan kurzuson tanultuk azt a checklistát, ami alapján pontozással tudjuk megállapítani, hogy milyen súlyos a páciens állapota. Megkérdeztem a stewardessektől, hogy mennyi oxigén, milyen gyógyszerek és felszerelés áll rendelkezésre. Telefonáltak a pilótának, aki azt mondta, most kell eldöntenünk, hogy leszálljunk vagy ne, mert utána két és fél órát víz fölött fogunk repülni, és nem tudunk visszafordulni – mondta el András. Kért 2-3 percet, hogy mérlegelje a helyzetet, és arra jutott, hogy le kell szállni, mert nem biztos, hogy ezt az állapotot egész úton tudják tartani. A párizsi Charles de Gaulle repülőtéren leszálltak, a beteget átadta a mentőknek.

Szabó András a diplomaosztó alkalmával, 2024. június 27-én az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban nemcsak a végzettségét igazoló diplomáját vehette át Prof. Dr. Lázár György dékántól, hanem dékáni dicséretben is részesült.

szaboandras_okl

Hogyan élte meg az említett vészhelyzetet? Volt-e már ehhez hasonló szituáció az életében? – kérdeztük. – Beugrott, amit a dékán úr mondott, amikor beiratkoztam az egyetemre: a tőlünk elvárható maximális tudással mindig segítenünk kell akár egy újraélesztésnél, akár más vészhelyzetben. Amikor még nem vettek fel az egyetemre, uszodamesterként dolgoztam, és egyszer már találkoztam egy ilyen éles szituációval. Ráadásul fél évvel az említett repülőút előtt elvégeztem a Magyar Resuscitatiós Társaság emelt szintű újraélesztés kurzusát, ami tipikusan erre a protokollszerű átvizsgálásra tanított meg – emelte ki András.

KJA-Number-7193

A hódmezővásárhelyi fiatal orvos aneszteziológia és intenzív terápia szakágon szeretne továbbtanulni. Nemrég tudta meg, hogy felvették rezidensnek az SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetbe, ahol tanulmányai mellett két éve dolgozik segédápolóként. Tanulmányi és kutatási tevékenysége kiemelkedő, a Tudományos Diákköri Konferencián 2023-ban első helyezést ért el, emellett idén a 31. Marosvásárhelyi TDK Konferencián különdíjat érdemelt ki. Témája: „A korai cochleáris implantáció multidiszciplináris megközelítése: aneszteziológiai kihívások”.

– A Szegedi Tudományegyetemen szeretnék maradni, élnék a rezidens állásommal és itt, az alma materben kamatoztatnám a tudásomat – beszélt jövőbeli terveiről a kitüntetett.

Vida-Szűcs Imre

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek