A Magyar Kultúra Napja alkalmából Balló Andrea festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában a Dugonics téren. Az ünnepségen Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese átadta az egyetemi hallgatói és művészeti pályázatok díjait.
Balló Andrea 2011-ben az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán rajz szakos tanári diplomát szerzett festő szakirányon, miután korábban a József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán angol nyelv és irodalom szakos diplomát, majd a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán mentálhigiénés másoddiplomát kapott. A szegedi alkotó 1994-ben a Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában végzett kiváló minősítéssel. Itt a szegedi képzőművészet olyan nagy alakjai voltak mesterei, mint Novák András és Pataki Ferenc. Utóbbi 2014 októberében ugyanezen a helyen nyitotta meg Balló Andrea kiállítását. Az idei tárlat 2023. március 31-ig látható.
A megnyitón Dr. Kosztándi István hegedűművész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar Vonós tanszékének tanszékvezető egyetemi docense játszott két Bach-művet. Az SZTE NKI kulturális irodája által rendezett ünnepségen Dr. Széll Márta, az az SZTE stratégiai rektorhelyettese köszöntötte a megjelenteket, és átadta az egyetem hallgatói és művészeti pályázatainak díjait:
![SZTE hallgatói és művészeti pályázatok díjkiosztása SZTE hallgatói és művészeti pályázatok díjkiosztása](/site/upload/2023/01/019_0875_450x330.png) ![](/site/upload/2023/01/009_0860.jpg) ![](/site/upload/2023/01/010_0861.jpg) ![](/site/upload/2023/01/011_0863.jpg) ![](/site/upload/2023/01/013_0866.jpg) ![](/site/upload/2023/01/014_0867.jpg) ![](/site/upload/2023/01/015_0870.jpg) ![](/site/upload/2023/01/016_0871.jpg) ![](/site/upload/2023/01/017_0872.jpg) ![](/site/upload/2023/01/018_0874.jpg) ![](/site/upload/2023/01/002_0846.jpg) ![](/site/upload/2023/01/022_0878_1_1.jpg) |
Az SZTE hallgatói és művészeti pályázatok díjkiosztása. Fotó: Zentai Péter |
Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny
Első helyezett: Nagy Anikó, SZTE BTK, kommunikáció- és médiatudomány szak
Második helyezett: Kőhalmi Eszter, SZTE JGYPK, gyógypedagógia szak
Harmadik helyezett: Naphegyi-Boldis Zsuzsanna, SZTE JGYPK, nemz. program képzése
„Szabadság, szerelem” Egyetemi Verspályázat
Első helyezett: Ács Edvin, SZTE BTK, anglisztika MA szak
Második helyezett: Csiló Alexandra, SZTE BTK, kommunikáció- és médiatudomány szak
Harmadik helyezett: : Szalontai Anna, SZTE SZAOK, 2. általános orvos szak; és
Topos Annabella, SZTE BTK, angol-magyar tanári szak
Egyetemi Színikritika Pályázat
Első helyezett: Magyar Berta Rozi, SZTE BTK, amerikanisztika BA szak
Második helyezett: Agárdi Mátyás, SZTE BTK, angol és drámatanár szak
Harmadik helyezett: Pamlényi Laura, SZTE BTK, dráma- és színházismeret – magyar szak
SZTE Jó tanuló, jó sportoló verseny 2022
Nők:
Első helyezett: Komáromi Krisztina Panna, SZTE TTIK, molekuláris bionika mérnök szak; Sportág: sportlövészet
Második helyezett: Vass Vivien, SZTE ETSZK, gyógytornász szak; Sportág: kötélugrás/ugrókötelezés
Harmadik helyezett: Kondász Andrea, SZTE JGYPK, rekreáció és életmód szak; Sportág: majorette
Férfiak:
Első helyezett: Mocsári Bence Máté, SZTE GTK, kereskedelem és marketing szak; Sportág: Paratriatlon, Triatlon
Második helyezett: Csókási Márton Gábor, SZTE ÁJTK, jogász szak; Sportág: sárkányhajó
Harmadik helyezett: Árvai Péter, SZTE GTK, gazdálkodás és menedzsment szak; Sportág: judo
SZTEinfo
Borítókép: a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatói és művészeti pályázatok díjazottjai 2022-ben. Fotó: Zentai Péter