A 19 éves Kasnyik Bence Kecskemétről érkezett Szegedre, hogy itt folytassa tanulmányait és a röplabdázást. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán mérnökinformatikusnak tanuló sportoló a Szegedi Röplabda Sportegyesülettel szeretne feljutni a legmagasabb osztályba.
Kasnyik Bence fiatal kora ellenére már komoly sikereket ért el választott sportágában, a röplabdázásban. Magyar bajnoki érmekkel és utánpótlás válogatottságokkal büszkélkedhet, képviselte hazánkat Európa-bajnoki selejtezőn is, ezen kívül a legmagasabb hazai szinten, az extraligában is szerzett tapasztalatokat. A jelenleg a második vonalban szereplő SZRSE játékosaként célja, hogy új csapatával is feljusson a legjobbak közé. Hívták máshova is röplabdázni, ám választása Szegedre esett, melyben nagy szerepe volt a Szegedi Tudományegyetemnek, ahol mérnökinformatika szakon tanul.
- A röplabdázást mindenképpen folytatni akartam és végül azért döntöttem Szeged mellett, mert itt kiváló az egyetem, van olyan szak, ami érdekel és a röplabdacsapat is komoly tervekkel vág neki a szezonnak. Most az lesz a fontos, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt a tanulás és az edzések között, de egyelőre úgy néz ki, hogy minden segítséget megkapok mindkét oldalról- mondta el Kasnyik Bence, az SZTE hallgatója.
Beilleszkedése a csapatba és az egyetemi környezetbe is könnyen ment, nem bánta meg a váltást, a többiek is jól fogadták érkezését. Órarendjét sikerült úgy kialakítania, hogy a lehető legminimálisabb legyen az ütközés az edzésekkel, mivel a tanulás is nagyon fontos Bence számára, a kettőt harmonizálnia kell.
Bence figyelemmel kísérte új klubja, a szegedi csapat tavalyi szezonját, amelyben NB1-ben második helyezést ért el az SZRSE, ezzel éppen lemaradva a feljutásról a legmagasabb osztályba. Véleménye szerint ő egyedül még talán túl fiatal ahhoz, hogy változást hozzon, de azon lesz, hogy ez pozitív irányba megtörténjen. Ahhoz, hogy elérjék az extraligát, NB1-ben az élen kell végezniük és az extraliga utolsóhelyezettjével való oda-visszavágót meg kell nyerniük.
-Bence nagyon kommunikatív és gyors játékos, ebben biztos, hogy fog tudni segíteni, akár az alapjátékban, akár a támadások befejezésében is. Cél a feljutás, hogy a felsőházban legyünk, a legjobbak között - mondta el Honti Szilárd, az SZTE Sportközpont oktatója, aki a klubban edzőként is szerepel és játékosként is helyt áll. Emellett az SZTE hallgatója testnevelés - történelem osztatlan szakon.
A sokoldalú szakember Bence érkezését a csapatba mindenképp pozitívnak látja, őt pedig egy fiatal és nagyon potens játékosnak, jó edzőpartnernek tartja, aki több fronton is a segítségére lehet a csapatnak. Örül, hogy ideérkezett, ráadásul egyetemista, így akár az egyetemi csapatba is be lehet őt építeni.
Az SZRSE első bajnoki találkozója október elsején lesz, ezt követően minden héten egy, melyekre várják a nézőket és szurkolókat.
SZTEinfo/Lénárt Dóra
Fotó: SZRSE, Kocsis Alíz