Szeret élet-halál harcot vívni

A munkahelyén komplex feladatok megoldásán dolgozik, szabadidejében pedig a mozgás, a néptánc és immár 20 éve a vízisportok szerelmese. Számítási problémákat old meg, rendszereket optimalizál, általában ülve, utána pedig még nem ismert, mindig változatos helyzeteket old meg a vízen való mozgásban és a táncparketten. Prof. Dr. Csendes Tiborral beszélgettünk.

- Mióta űzi hobbiját?

- Még hallgató koromban kezdetem el foglalkozni a néptánccal. Itt jegyezném meg, hogy az informatikusok körében kifejezetten sok a táncos. Eleinte csak a szórakozás vonzott, de később próbáltam ezt komolyabban művelni, és akkoriban indult egy OKJ-s képzés, amelyen táncház- és néptánccsoport-vezetői vizsgát szereztem. Innen pedig már csak egy lépés választott el attól, hogy az akkor még létező egyetemi néptánc csoportba beszálltam. Eleinte csak tag voltam, de később a képesítésemnek és a lelkesedésemnek köszönhetően az egyesület vezetője lettem. 5-6 éven keresztül végeztem ezt a munkát, aminek az eredménye, hogy a bronz fokozatból, az arany kettes kategóriába jutottunk. Azonban, ami a mostani mintegy húszéves új hobbi, az a fiammal közösen művelt windsurf és a vitorlázás.

- Mi a legemlékezetesebb vizes élménye?

- A legnagyobb élményem a vitorlázáshoz kapcsolódik. Az egyik vitorlásunk Tihanyban van, egy Laser 4000 versenyhajó. Ennek az a jellemzője, hogy adott szélben a lehető legnagyobb sebességre van optimalizálva, cserébe nem stabil. Ahhoz, hogy ezzel a hajóval tudjunk szépen haladni, általában két ember kell. Ami nekem az igazán nagy élményem, hogy ugyan lassabban, de stabilan tudom saját magam egyedül vinni ezt egy átlagos szélben. Azt a hajó leírása sem javasolja, hogy ezzel a típussal egyedül merészkedjen ki valaki, mert több olyan dolog is adódik, amit egyszerre kell csinálni. A windsurfben pedig ugye ahány szél annyi féle. Szentesre járunk a Termál tóhoz. A windsurf esetében az tetszik, hogy a technika elsajátítása után, ha jól csinálja az ember, akkor nagyon intenzív élmény tud lenni. Itt is érvényes a versenyhajónk egyik reklám szlogenje: „Minden hibát büntet”. Arra törekszem, hogy minél kevesebb büntetésben legyen részem.

- Miért ez a hobbija?

- A hobbi számomra mindig egy olyan terület volt, ahol fejlődni és elmélyülni ugyanolyan mértékben tudok, mint a munkám során. Az, hogy egy bizonyos dolgot megtanulok és élvezettel használom, az egy bizonyos ideig nagyon jó hatással van rám, de leginkább a problémák megoldása kapcsol ki. A néptánc csoport vezetőjeként is olyan komplex feladatokat kellett megoldani, amit nem is hittem volna elsőre. A vízen pedig teljesen más a világ. Itt a nehézség sosem ugyanolyan, két hasonló hajózás nincs. Nem ugyanaz a helyzet, mint mondjuk egy fekve nyomásnál, hogy mindig ugyan azzal a szituációval szembesülök és ha megoldom akkor endorfint termelek. A vízi sportokban az a jó, hogy ügyesnek kell lenni benne, de ha bármi balul üt ki, akkor az ott csaknem élet-halál harc abban a szituációban. A vitorlázás során is a veszély mellett akár milliós károkat is okozhatunk egy rossz döntéssel. Ez a mentalitás az, amire rá tud kapni az ember, hiszen ha jól csinálja, akkor egyre ügyesebb lesz, és egyre könnyebben tud jól csinálni valamit.

- Milyen átfedés van a munkája és a hobbija között?

- Sokszor az ember munkája és a hobbijai első látásra nem összeegyeztethető. Azt szeretem megélni, amikor az egyik területen olyan ügyes vagyok, hogy a másik területen nem hiszik el, hogy az is én vagyok. A néptánc során a művészeti vezetői munkából később sokat profitáltam, mondhatni a tánccsoport egy fontos személyiség alakító tényező volt. Ott rengeteg érdeket kellett összehangolni, tervezni kellett. Fellépések, ruhatár, utazásszervezés. Gyakorlatilag a csoport funkcionális problémái megoldása mellett, a logisztikát és az érdekképviseletet is kellett vinni. Ott rászoktam arra, ami a későbbiek során is jellemző maradt rám, hogy ha megbíztak valamivel, akkor a legjobb tudásom szerint szerettem ellátni a feladatot – ha ez túl sok energiát visz el, akkor inkább csak korlátos ideig. Ezeket a tapasztalatokat dékánhelyettesként és tanszékvezetőként is tudtam kamatoztatni. A vízisportokhoz szélre van szükség és leginkább a dékánhelyettesi időszakomnak köszönhetem, hogy ezekre rákaptam. Több adminisztratív kötelezettsége van az embernek ilyenkor, ami egy olyan gyakorlatias embernek, mint én, nagyon stresszessé teszi a mindennapjait. Ilyenkor a vízen ezt tökéletesen ki tudtam kapcsolni. Ez a hobbi azóta is megmaradt és szenvedély lett. A munkám és a hobbim ilyen tekintetben mindig is átfedésben volt.

Svert Kupán a Laser 4000 hajóosztályban

- Mi az üzente a hallgatók számára, amit a hobbija tanított meg önnek?

- A néptánccsoport vezetésében látott érdekegyeztetést sokszor kell a mindennapi életben végezni, ezért javaslom számunkra a táncot vagy csapatsportokat. Mert több ember összehangolása, hogy a végeredmény jobb legyen, igazán csapatjátékossá teszi az embert. Aztán a hallgatói életben is nagyon fontos, hogy rendszeresen legyen tanulás és stresszoldás is. Ez a helyes időbeosztásban segít. A vitorlás sportok azt is tanítják, hogy ha szél van, akkor menni kell. Ezért úgy kell haladni a dolgainkkal, hogy ha jön a szél, akkor legyen lehetőségünk sportolni. Kvázi előre kell dolgozzak mindig ahhoz, hogy ha adottak lesznek a feltételek akkor elmehessek. Sokszor hisszük azt, hogy lehetetlennek tűnő feladatok előtt állunk, de ha hiszünk benne, akkor mégiscsak meg lehet csinálni. Azt azért korábban nem hittem volna, hogy a Svert Kupán a Laser 4000 hajóosztályban valaha ezüstérmet nyerünk.

SZTEinfo - Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Csendes Tibor, Kovács Zita, K.J.Á