Bezár

SZTEhírek

1_20220930-1431

„Poénból írtam egy mesét, ami ma a boltokban kapható” - interjú Bodor Attilával

„Poénból írtam egy mesét, ami ma a boltokban kapható” - interjú Bodor Attilával

2022. október 25.

Oktat, kutat, és mesekönyveket ír. Bodor Attila, az SZTE TTIK Biotechnológiai Tanszékének munkatársa elmondása szerint sem oktató, sem kutató, de meseíró sem szeretett volna lenni. Az, hogy ma ebből keresi a kenyerét, majdhogynem a véletlen műve. Imádja a természetet, érdekli a környezetvédelem és odáig van a Disney mesékért. Az SZTE oktatóját és kutatóját különleges hobbijáról kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Milyen apropó kapcsán lépett oktatói és kutatói pályára?

 

– Igazából soha sem akartam kutató lenni, legalábbis nem egyetemi körökben - annak ellenére, hogy az szerepel a környezettudományi szakon megszerzett diplomámban, hogy okleveles környezetkutató. Mindig is úgy képzeltem el a jövőmet, hogy majd az egyetem elvégzése után valamilyen cégnél fogok dolgozni, egy laborban. És végül is nem tévedtem nagyot, mert a tanulmányaim végeztével elhelyezkedtem egy környezetvédelmi cégnél. Csakhogy ez a vállalat kooperált az SZTE TTIK Biotechnológiai Tanszékével, és így sokat jártam vissza az Alma Materembe, tulajdonképpen én voltam a kettő közti kapocs. Aztán egyszer csak felajánlották Tanszéken, hogy jelentkezzek a doktori képzésre, én pedig éltem a lehetőséggel, és végül itt ragadtam. Ezt cseppet sem bánom, sőt elmondhatom, hogy otthonosabban érzem magam ebben a környezetben, és több is a kihívás, mint a vállalatnál volt. A mi csoportunk a környezeti mikrobiológiával és biotechnológiával foglalkozik. Kutatásaink többsége a mikrobiális kármentéssel függ össze, azaz például baktériumokkal próbáljuk lebontatni a különböző szennyező anyagokat.

 

Milyen indíttatásból kezdett el mesekönyveket írni?

 

– Ahogy kutató sem akartam lenni soha, úgy mesekönyvíró sem. Ezt is, ha úgy vesszük, akkor csak hozta magával az élet. Az első mesémnek, amelynek címe: A ló, aki édességet tüsszentett az ötlete például egy háromnegyedórás vonatút során pattant ki a fejemből. Kiskunfélegyháziként éppen Szegedre tartottam, amikor utazás közben - tőlem nem szokatlanul - éppen olvastam. Az Ulysessel küzdöttem, de annyira unalmasnak és furcsának találtam, hogy nem tudott lekötni. Helyette azon kezdtem el töprengeni, hogy mi lehetne vajon még ennél is szürreálisabb. Így fogant meg bennem az a gondolat, hogy milyen lenne egy ló, ami édességet tüsszentene. Mire leszálltam Szegeden a vonatról, addigra gyakorlatilag teljesen összeállt fejben a sztori, és csak azon rimánkodtam, hogy el ne felejtsem, amíg hazaérek.


2_20220930-1397

 

Hogyan jutott el a kiadásig?

 

– Szerencsére nem felejtettem el az édességet tüsszentő ló történetét, otthon leírtam a vázlatot, amit munkaidő után mindig bővítgettem. Akkoribban nem gondoltam, hogy ebből bármi is lesz, egyszerűen csak megtetszett a sztori. Sokáig nem is mutattam meg senkinek, csak a legközelebbi ismerősöknek, aztán egyszer csak felfigyeltem a Könyvmolyképző Kiadónál az Aranymosás című pályázatra. Egy csomó ideig gondolkodtam, hogy beküldjem-e, de végül úgy voltam vele, hogy nincs veszítenivalóm. Nagyon meg is lepődtem, de közben meg eszméletlenül boldog is voltam, amikor kaptam a pozitív visszajelzéseket, hogy átment ez első lektoron, a másodikon, a főszerkesztőn, majd a vezető is rábólintott. A fődíj kvázi az volt, hogy megjelenhetett a könyvem papírformában, országos terjesztésben. Így lett abból, hogy én poénból írtam egy mesét, a végén az, hogy ma a boltokban lehet kapni.

 

Hogyan zajlott a szerkesztés és az illusztrátorokkal való munka?

 

– A szerkesztővel és az illusztrátorral való munka között alapvetően az a különbség, hogy az előbbi a szöveget velünk együtt csiszolgatja minél jobbra, az utóbbi pedig hozzáad egy teljesen új réteget a rajzokon keresztül. Vagyis a szerkesztő korrektúrázza a szöveget, megoldási javalatokat tesz, és én a legjobb tudásom szerint igyekszem ezeket a hibákat kijavítani. Az illusztrátorral viszont kevésbé ilyen szoros az együttműködés, mert nyilván nem szeretném a saját elképzeléseimmel befolyásolni az ő művészetét. Ettől függetlenül egyáltalán nem tilos, sőt, sokszor nagyon hasznos lehet a csapatmunka. Például akkor, ha valami nem világos a leírás szerint, akkor akár a szerkesztőmnek, akár az illusztrátoromnak el tudom magyarázni, hogy mit és hogyan képzeltem el. Még olyan apróságokat is, hogy az egyik szereplő királynőnek vagy hercegnőnek számít-e, és kapjon-e koronát a fejére.


4_20220930-1386

 

Ki a célközönsége?

 

– Leginkább az általános iskolai alsós korosztályt mondanám, nagyjából öt és tízéves kor között - vagy az olyan örök gyerekeket, mint amilyen én is vagyok. Nem titok, magam is rengeteg mesekönyvet olvasok, igaz, nem pusztán kedvtelésből, közben ”ipari kémkedést” is végzek. Azt azért talán nem jelenteném ki konkrétan, hogy az első két mese inkább lányoknak való, annak ellenére, hogy a lovakról és hercegnőkről szóló könyvek általában a kislányoknak szoktak jobban tetszeni. A harmadik mesém, Az elképesztő kelkáposzta-főzelék kicsit fiúsabb annak ellenére is, hogy az egyik főszereplője lány. Egyébként kifejezetten kisfiúknak szóló mesekönyv viszonylag kevés van a piacon, ha nem számítjuk a traktoros-dínós történeteket. Ezért is szerettem volna egy olyat írni, ahol bár mindkét nem képviseltetve érezheti magát, de a másik kettőnél akciódúsabb is picit, éppen ezért talán a kisfiúk könnyebben tudnak azonosulni az egésszel.

 

Edukálni szeretne ezekkel a könyvekkel?

 

– Voltaképpen az a célom, hogy szórakoztassak. Szeretnék minden este legalább egy-egy fél órát adni a gyerekeknek arra, hogy jól érezzék magukat, kikapcsolódjanak, esetleg el tudjanak szakadni a mindennapoktól. Ezt az első két könyvnél abszolút így is éreztem, a harmadiknál viszont úgy voltam vele, hogy itt az ideje ennél egy kicsit többet átadni, így belecseppentettem némi környezetvédelemre épülő tematikát. Nekem ez a téma szívügyem, szakmámból kifolyólag és azontúl is borzasztóan foglalkoztat. Az elképesztő kelkáposzta-főzelék című mesémben pont abból ered a konfliktus, hogy a földünk melegszik, üvegházzá válik, és ezért egy párhuzamos dimenzióban létező zöldségvilág szemet vet rá. Nem kifejezetten tanító szándékom volt vele, inkább csak a figyelmet akartam felhívni erre a problémára, amiről a mese kapcsán otthon vagy az iskolában el lehet beszélgetni a gyerekekkel.


5_20220930-1413

 

Mennyire inspirálják a saját élményei, vissza tud-e helyezkedni a gyerekkorába?

 

– Ez elég vegyes, de azt hiszem, mindhárom mesébe csempésztem magamból egy-egy darabot. Valószínűleg nincs is olyan író, aki ne táplálkozna a saját életéből. Az első egy tanyán játszódik, én pedig egy tanyán nőttem fel, ennek a hangulatát igyekeztem átültetni a mesébe. A második, A tél mennyasszonya annyiban saját élmény, hogy én nagy Disney-rajongó vagyok - még ha ez nem is feltétlen egy olyan dolog, amit egy harmincas férfitől várna az ember. De azt gondolom, hogy egy bizonyos fajta igényt kielégítenek, és ennek az esszenciáját próbáltam megragadni, hogy meglegyen a Disney mesés íve: egy olyan lány legyen a középpontban, aki a kezébe veszi a sorsát. Plusz tettem bele versikéket a dalbetétek helyett. De van benne szerelmi szál is, és egy klasszikus happy enddel zártam. Mindezt vegyítettem még a népmesés jelleggel, mert azt is rengeteget olvasok, és ez így egy érdekes kombináció lett, szerintem. A harmadiknál, a környezetvédős tematika fakad a leginkább személyes élményeimből, illetve az olyan, minden gyermek számára ismerős motívumok, mint a gesztenyegyűjtés vagy a varjúszámolgatás.


3_20220930-1430

 

Azon gondolkozott már, hogy esetleg főállásban a kreatív iparban helyezkedjen el?

 

– Egyelőre elégedett vagyok az életemmel, és szeretem a munkám. Továbbá az sem utolsó szempont, hogy ez a szakma feltehetőleg biztosabb megélhetést nyújt. A kreatív tevékenységek beintegrálását a mindennapokba viszont elengedhetetlennek tartom. Egyszerűen nem tudnék ezek nélkül létezni, így tudatosan figyelek rá, hogy jusson időm rájuk. Néha nehézkes összeegyeztetni a kötelező feladataimmal, de muszáj, mert a mindennapi robot kicsit megöli a kreativitást. Éppen ezért a meseírás szinte menekülésként szolgál az agyamnak, és feltölt olyan plusz energiákkal, amelyekkel csak a mesék varázslatos világa képes.

 

SZTEinfo – Csiló Alexandra

Fotó: Zentai Péter

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek