Interjú Műhelyi Felíciával, az SZTE Egyetemi Zenei Versenyének komolyzenei győztesével

– Mióta zenélsz és mi motivált az elején, hogy belevágj?

– 11 éves korom óta zongorázok és tizenhat éves korom óta hegedülök is. Már gyerekkoromban is éreztem, hogy vonz a zenélés, de kicsiként még nem volt adott a lehetőség, hogy elkezdjem. Aztán tizenegy éves koromban elkezdtem, ám mindeközben hegedülni is nagyon szerettem volna. Annak viszont 16 éves koromban jött el az ideje. Akkoriban egy ismerős felől érkezett a lehetőség, mert ő éppen akkor akarta abbahagyni a zongorázást én meg pont akkor kezdtem otthon autodidakta módon tanulni, s úgy adódott, hogy kvázi cseréltünk.

– Hogyan kezdődött a kaland a zongorával? Mesélj egy kicsit az autodidakta tanulásról!

– Otthon volt egy szintetizátorunk, s akkoriban az egyik osztálytársam, aki zongorázott, megtanította a hangokat és egy népdalt. A népdal kottája az énekkönyvünkben volt, az alapján elkezdtem olvasni a kottát. Így tanulgattam, hogy melyik hangjegyhez milyen hang tartozik. Aztán elkezdtem ismerős dalokat is játszani. Ezt magamtól csinálgattam, a szüleim pedig úgy voltak vele, hogy ’majd csak ráun a gyerek’. Ezután elkezdtem egyre komolyabb darabokat játszani-felfedezni, és a YouTube-ot is igénybe vettem, mint segítséget. Aztán elértem odáig, hogy egy komolyabb Beethoven darabot választottam, abból tanulgattam részleteket. Azután jött ez a lehetőség, s akkor úgy gondoltuk, hogy adjuk meg az esélyt, hátha lesz ebből valami. Gyakorlatilag a véletlen műve, viszont nagyon jó, hogy megtörtént.

– Hogyan egyeztetted össze az egyetemi életet a zenéléssel?

– Nem volt egyszerű. Mivel nekem a zenélés egyfajta prioritás, ezért mindenképpen azt akartam, hogy beleférjen az életembe. Mások azt mondták, hogy: ’Biztos vagy benne, hogy mindkét hangszert folytatod?’ Őszintén szólva, én mégiscsak meg akartam próbálni, és rájöttem, hogy nem lehetetlen.

Voltak olyan féléveim, mikor korán reggel jöttem Szegedre minden nap, s csak estére értem haza. Mikor hazaértem este, akkor gyakoroltam. Sokszor nehéz volt, hogy hasznos legyen a gyakorlás és produktív legyek, de megoldottam, minden egyes este. Az esetek többségében jól esett, egyfajta kikapcsolódást jelentett számomra. Zongorázás során volt olyan, amikor kifejezetten nehezebb időszakokat éltem át, technikai nehézségekkel küzdöttem, amiket át kellett hidalni. Olyankor jóval nehezebb volt gyakorolni, mert közben rá kellett jönnöm, hogy mit csinálok rosszul, s hogyan javítsam ki a hibát. Sokszor motivált, hogy meg akarom oldani ezt a helyzetet, s később jobb lesz.

– Volt olyan zenetanárod, aki nagy hatással volt a mostani zenei pályádra?

– Most is tanárnál tanulok, jelenleg Benkő Zoltán tanít. Vele hivatalosan 2021 szeptembere óta dolgozunk együtt, de már korábban is nagyon sokat segített nekem. Rengeteget tanultam tőle ennyi idő alatt is, előtte pedig Hajdú Márta tanított 8 évig. Ő nagyon támogató volt, mindig teljes mellszéleséggel támogatott az elképzeléseimben. Azonban nyugdíjba vonult, így kerültem a mostani tanáromhoz.

A kezdetekben zenetanárt nem kerestem, viszont amikor már megtanultam az alapokat, s már tanár segítségére volt szükségem akkor kerültem Dr. Csizmadia Lajosnéhoz, nála zongoráztam 3 és fél évet, tőle mentem át Hajdú Mártához. Őt ismertem korábbról, anyukámat és a nagynénémet is ő tanította, ezért választottam őt.

– Milyen hangszeren indultál az egyetemi zenei versenyen, és mit adtál elő?

– Az Egyetemi Zenei Versenyre zongorával neveztem, és Chopin g-moll balladáját választottam. Igazából nem volt kérdés, hogy milyen zeneművet hozzunk, a tanárommal úgy éreztük, hogy ide illő ez a mű. Már hosszú ideje foglalkoztunk ezzel a darabbal, mert nagyon nagy technikai kihívás, és úgy éreztük, hogy addigra beérik úgy a darab, hogy előadható legyen. Eleve nagy kihívást jelentett a megtanulása és előadása is. Ezen a versenyen játszottam el először közönség előtt, ezért nagyon izgultam.

– Hogyan zajlott a felkészülés?

– Nagyon élvezem az óráimat, ezért a felkészülés nagyon jó hangulatban zajlott. Imádom a mostani tanáromat, aki nagyon támogatott és sok plusz órát adott, hogy sikeres legyek. Nehéz volt rájönni, hogy technikailag hogyan valósítsak meg benne dolgokat, illetve a zenei része is feladta a leckét. Azt gondolom, hogy mindenképp ismernünk kell a darabok hátterét, azt, hogy milyen korszakban keletkeztek és a zeneszerzőnek az életét is. Szerintem fontos átérezni és megérteni a darabokat, mert akkor tudunk hűek lenni a szerző eredeti elképzeléséhez. Ez néha kihívást jelent, s némi időbe telik utána nézni a dolgoknak, viszont nemcsak érdekelnek ezek az információk, hanem nagy segítséget is jelentenek 1-1 darab előadásakor.

– Mit adott számodra a Szegedi Tudományegyetem zenei versenye?

– A zenei verseny nagyon jó lehetőség, hogy kipróbáljuk magunkat, s ezáltal fejlődhessünk a zenélésben is. Arra is jó alkalom, hogy újabb emberekkel ismerkedhessünk meg, esetleg potenciális későbbi zenésztársakkal. Például a versenyen megismerkedtem egy hegedűs lánnyal, akivel azóta már kamarázunk is. Tartjuk a kapcsolatot, s próbákat egyeztetünk. Még egyelőre csak elkezdtük a közös munkát, s voltunk egy közös kurzuson is. Azt gondolom, már ezért is megérte elmenni. Nagyon örülök neki, hogy így alakult, a kamarázás egy nagyon fontos dolog a zenélésben. A hegedűs zenésztársaimmal szoktunk kamarázni, s a tanárunk ezt nagyon aktívan viszi és csinálja. Azonban zongoristaként kamarázni egy nagyon fontos dolog, s örülök, hogy ebbe lehetőségem nyílik belekóstolni.

– Mesélj a számodra legkedvesebb zenéhez fűződő emlékről!

– Van egy pár. Nehéz a sok közül egyet kiválasztani. Ami legelőször eszembe jut az a hegedűhöz köthető. A hegedű nekem nagyon régóta tetszett, mint hangszer, s az ismerősömtől kaptam kölcsön egy hegedűt, azt is autodidakta módon kezdtem el tanulgatni. Az a hegedű szinte hozzám volt nőve, mindenhová magammal vittem, s nagyon lelkesen tanulgattam. Az első hegedűórám pedig nagyon jól sikerült. Bíró Anitánál kezdtem el hegedűórákat venni, máig is nála vagyok. Úgy mentem az első órára, hogy akkor már egy jó pár hónapja tanultam hegedülni otthon, s kottát is tudtam olvasni a zongora tanulmányaimból kifolyólag. Az internetet megint segítségül hívtam, s kikerestem, hogy a hegedűn melyik hangot hol kell keresni, illetve hogyan kell fogni a vonót. Tanulgattam darabokat egyedül, elsőre könnyű kis darabokat, majd belevágtam a komolyabbakba is, egy Seitz koncerttételt játszottam el az első hegedűórámon. Jó volt látni a tanárom arcán az öröm és meglepődés elegyét. Ezután mindketten nagyon lelkesek lettünk.

– Hogyan kezdted a hegedülést?

– Körülbelül egy évig gyakoroltam egyedül, mielőtt elkezdtem volna tanárhoz járni. Az volt a vicces, hogy a kezdetekben sokan mondták, hogy ezt nem lehet csinálni. Mindkét hangszer, a hegedű és a zongora is egyaránt nehéz, lehetetlen együtt csinálni a kettőt. Azért voltam ilyen sokáig autodidakta, mert ez volt a probléma több szinten is. Nagy élmény volt mikor az első vizsgámra kiálltam, majd jött a többi fellépés és koncert és mindig akadt valaki, aki meglepődött.

SZTEinfo - Petrity Rebeka

Fotó - Molnár Dóra