Bezár

SZTEhírek

Nyito_Egeszsegugyi_szakdolgozok_koszontese_52182795022_8831a388fa_k

Köszönet a Covid-19 járvány idején is helyt álló egészségügyi szakdolgozóknak az Akadémián

Köszönet a Covid-19 járvány idején is helyt álló egészségügyi szakdolgozóknak az Akadémián

2022. július 08.

Jótékonysági díjátadóval köszöntötték a Magyar Tudományos Akadémia székházában a koronavírus okozta járvány idején is helyt álló egészségügyi szakdolgozókat. Az ünnepségen kitüntetett szakemberek közül öten a Szegedi Tudományegyetem intézményeiben dolgoztak a Covid-19 világjárvány csúcspontján is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„A Covid-19 embert próbáló kihívás elé állította az egész magyar társadalmat, de a legnagyobb teher talán az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókra hárult. Az egészségügyi szakdolgozók munkája alapvető fontosságú, áldozatos és felelősségteljes tevékenységük nélkül egyetlen kórház vagy szociális gondozó intézmény sem működhetne” – hangsúlyozták azon az akadémiai ünnepségen, amelyen több mint kétszáz – köztük a Szegedi Tudományegyetemhez is kötődő – egészségügyi szakdolgozó munkáját díjazták.

A koronavírus okozta veszteségek enyhítése és az egészségügyben dolgozók támogatása – e két cél érdekében kezdeményezett gyűjtést 2021-ben az MTA 194. közgyűlése. Az MTA köztestületének tagjaitól beérkezett egyéni felajánlások alapján összegyűlt több mint 12 millió forint. Ezt az adományt az MTA 20 millió forintra egészítette ki. A jótékonysági gyűjtés eredményeként rendelkezésre álló összeget – az MTA Elnökségének határozata alapján – a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kapta.

J_Sotet_Zoltanne_Racz_Szilvia_balrol_MTA_szekhazban_52185734488_2a47c07556_k

Az Akadémián kitüntetett egészségügyi szakdolgozók közül öten a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő munkát végeztek a Covid-19 világjárvány idején – tudtuk meg az ugyancsak egyetemi polgár dr. Irinyi Tamástól, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Csongrád-Csanád megyei elnökétől.

Elismerő oklevelét személyesen nem tudta átvenni az akadémiai díjátadón Balogh Dénes, aki 1983-ban kezdte egészségügyi pályafutását segédápolóként. A folyamatos munkarend mellett különböző képesítéseket szerzett, jelenleg is az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ ápolási igazgatója. A betöltött pozíció békeidőben is nagy kihívás, de a pandémia még nagyobb elvárásokat támasztott. Az SZTE klinikai központban újonnan megnyíló járványügyi ellátó központ szakdolgozói létszámának állandó biztosítása, védőfelszerelésekkel való folyamatos ellátása nagy kihívást jelent. Ezt a megterhelő munkát a mai napig töretlen lelkesedéssel, maximális odafigyeléssel végzi.

Kormányosné Tari Anna 1984 októberétől dolgozik a képi diagnosztika területén. „A Covid-19 okozta pandémia első hullámától kezdve részt vett a Covid-19 fertőzött betegek ellátásában, képi diagnosztikájában. Szakmai munkáját nagy precizitással, gondossággal végzi. Mindig ügyel a betegekkel kapcsolatos etikus magatartásra. Emberi magatartása, szakmai munkája a munkahelyi közösségen belül példaértékű” – hangzott el a méltatás, bár az elismerést személyesen nem tudta átvenni az MTA székházában rendezett ünnepségen.

Oklevelét személyesen nem tudta átvenni Lobozárné Szívós Brigitta, aki korábban az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet elismert szakápolójaként dolgozott, majd főiskolai diplomákkal és nyelvtudással felszerelkezve a Deutsches Herzzentrum, München világhírű intézményében is továbbképezte magát. Hazatérve fontos szerepet játszott abban, hogy az AITI rendszerszintű, 0-24 órás elérhetőségű medicinális szolgáltatássá tehette az ECMO kezeléseket a dél-alföldi régióban. A higanymilliméterek, milliliterek világába magától értetődő természetességgel építette be gyógyító humánumát.

Racz_Szilvia_MTA_szekhazban_52185734523_1133c437b1_c

Az MTA székházában rendezett ünnepségen vette át az elismerést Rácz Szilvia, aki több, mint 30 éve gyakorolja hivatását. Az országban elsőként a Szegedi Tudományegyetem felállított citosztatikai laboratórium bevezetésében szerzett érdemeket. A számítógéppel támogatott gyógyszerosztó automata elindításában is nagy szerepet vállalt, mely az érintésmentes és biztonságos gyógyszerellátás alapja lett a Covid járvány alatt. 2019-ben Szegedi Szakmai Napokat szervezett. 2020 decemberében az elsők között vett részt az aszeptikus körülmények közötti munkában, ezzel nagy terhet levéve az oltópontokon dolgozók válláról.

Sotet_Zoltanne_MTA_szekhazban

Sötét Zoltánné 1998-ban végzett ápolóként a szegedi Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában. 2009-ben kardiológiai szakasszisztensi végzettséget szerzett az SZTE – akkori nevén – Általános Orvostudományi Karon. A 2020-ban berobbant Covid-19 járvány idején – korábbi egyműszakos munkarendjét és megszokott rutinfeladatait maga mögött hagyva – önként jelentkezett a szegedi Járványügyi Ellátó Központba folyamatos munkarendű, betegágy melletti munkavégzésre. Vállalta, hogy addig marad a Covid-osztályon, amíg azt a járványhelyzet szükségessé teszi. Ezt a betegek iránti empátiát és a szakma iránti elhivatottságát ismerte el az MTA-díj, amelyet személyesen vett át az Akadémián.

Az elismeréseket Erdei Anna, az MTA főtitkára és Balogh Zoltán, a MESZK elnöke adta át a díjazottaknak. Köszöntőjében Erdei Anna azt mondta, hogy az ünnepségen az Akadémia 18 ezer köztestületi tagja, vagyis lényegében az egész magyar tudós közösség fejezheti elismerését, nagyrabecsülését és háláját a magyar egészségügyi szakdolgozóknak a pandémia során tanúsított helytállásukért. Hozzátette, hogy a járvány nehéz hónapjai alatt a gyógyítók és a kutatók egyedülálló módon találtak egymásra. Páratlan gyorsasággal kerültek életmentő tudományos felfedezések a laboratóriumokból a rendelőkbe és a betegágyakhoz.

SZTEinfo

Forrás, fotó: mta.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek