Bezár

SZTEhírek

nyito

Egyetemista punk banda is zenél a SZIN-en

Egyetemista punk banda is zenél a SZIN-en

2022. augusztus 24.
2 perc

A SZIN második napján, augusztus 25-én, csütörtökön éjfélkor lép fel a BufferState rockzenekar a Jampec Party színpadon. Az SZTE Herman Ottó Kollégiumból indult csapat külsős tagokkal kiegészülve nyerte el jelenlegi formáját, és már saját albumot is terveznek. A zenekar tagjai az indulásról, a zenéről és a SZIN-en való fellépésükről is meséltek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Nyári Ádám, a banda dobosa 2018-ban írta meg első dalszövegét, nem sokkal később pedig elkezdett együtt zenélni a banda másik két alapító tagjával, Komka Robinnal és Dobosi Gáborral. Így indult a BufferState, kezdetben kizárólag a Szegedi Tudományegyetem Herman Ottó kollégium lakóiból. Később, néhány tagcsere után már külsősökkel kiegészülve született meg a zenekar jelenlegi, stabil felállása. A srácok már maguk mögött tudnak több szegedi koncertet, idén először a SZIN-en is láthatjuk őket.

A jelenlegi felállás a következő: Nyári Ádám: dob; Dobosi Gábor: ének; Angeli Izabella Sabrina: ének; Komka Robin: gitár; Balassa Tamás: gitár; Varga Richárd: basszusgitár.

Először kollégiumi szobában, később viszont már kijelölt próbahelyen zenélhettek

- Amikor elkezdtük a közös zenélést, mivel Robin és én szobatársak vagyunk, a kollégiumi szobánkban próbáltunk. A hangerővel okoztunk is némi problémát az alattunk lakóknak, ezért kellett valami alternatívát találni. A kollégium igazgatója rendelkezésünkre bocsátotta a koronavírus-járvány miatt épp kihasználatlan sportöltözőt, ezzel meg is oldódott a probléma. A 90-es években egyébként ez a helyiség stúdióként működött, szóval igazából visszanyerte eredeti funkcióját - ismertette Dobosi Gábor.

 Majd a zenekar gitárosa az együttes nevének születéséről mesélt

- Nevünknek először az „ütközőállam” szót választottuk az erős hangzása miatt. Később viszont megnéztük, hogy hangzik ez angolul, innen jött a „bufferstate”, ami még jobban bejött nekünk. Jelentése pedig számunkra az, hogy mi, akik húszas éveinkben járunk, még sok mindenre keressük a választ. Gyakran úgy érezzük, hogy két szék közé esünk, vagy akár két ország közé. A hasonló helyzetben lévőket szeretnénk megszólítani a zenénkkel, ezért választottuk ezt a nevet - fejtette ki Komka Robin, a banda szólógitárosa.

Már tervezik is első albumuk elkészítését, amelyről Ádám annyi információt osztott meg, hogy tematikája kapcsolódik a kollégiumi élethez is. Elsősorban ő írja a szövegeket, és az énekesekkel együtt alakítják azokat. A zeneszerzésért főként Robin felel. Szerinte zenéjük műfaja a kaliforniai punkhoz áll legközelebb, de pop-punk és ska-elemekkel is kísérleteznek. Kezdetben sok feldolgozást játszottak, mostanra egyre több saját számuk születik.

A fiatalok a közelmúltban az SZTE Herman Ottó Kollégium 50 éves születésnapi rendezvényén léptek fel, majd ezt követően kerültek kapcsolatba a SZIN szervezőivel, akiktől lehetőséget kaptak egy fellépésre. Augusztus 25-én, csütörtökön éjfélkor hallgathatják meg a zenekart az érdeklődők a Jampec Party színpadon. A csapat további koncerteket is tervez Szegeden.

SZTEinfo - Kovács Pál

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek