Bezár

SZTEhírek

gyermekklinika_koszoruzas_kiemelt

Kettős megemlékezés a gyermekklinikán

Kettős megemlékezés a gyermekklinikán

2014. november 05.
2 perc

A szegedi gyermekklinika egykori főigazgatójára, Tekulics Péterre emlékeztek halálának 10. évfordulóján 2014. november 4-én, a márványtáblát a Szegedi Tudományegyetem és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club készíttette. Születésének 120. évfordulója alkalmából Waltner Károly korábbi intézményvezető emléktábláját is megkoszorúzták.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ magasföldszinti folyosója megtelt a szakmai és emberi érdemei miatt is köztiszteletben álló Tekulics Péter emlékének adózókkal. Bereczki Csaba klinikaigazgató kiemelte, hogy szegedi klinikai és egyetemi munkássága mellett Tekulics Péter a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság aktív tagja volt. E társasággal karöltve a klinikai kiegyensúlyozott működésén túl a folyamatos fejlesztést is tudta biztosítani igazgatóságának 15 éve alatt. Halála után kitüntetést alapítottak, a Tekulics-díjat minden évben a szakterületükön legkiválóbb orvosoknak ítélik oda.

Bozó Miklós, a Szent-Györgyi Albert Rotary Klub alelnöke helyezte el az alapítvány koszorúját elhunyt klubtársa emléktábláján. A Rotary Klub Tekulics Péter halála óta évente nyújt támogatást a gyermekklinikának, idén kórtermet újítottak fel; a legméltóbb megemlékezés, ha a munkásságát és szándékait életben tartva tesznek a gyermekek gyógyulásáért.


Gyermekklinika_emlektaba_avatas_2014._november_04
Kettős megemlékezés a gyermekklinikán - KÉPEK


Waltner Károly kétszer építette fel a szegedi gyermekklinikát. Az 1920-as években részt vett az újonnan születő intézmény tervezésében, berendezésében. Majd a második világháború után a lebombázott klinika rekonstruáló, tervező munkálataiban vállalt szerepet, és 1960-ig igazgatója volt. Neki köszönhetően valósult meg Szegeden a betegellátás, a kutatói és nevelői munkásság egyedülálló szervezettsége. Lelkiismeretes, magas színvonalú munkájáért többször kitüntették, nevét ma az általa sokat támogatott egykori Agyagos utcai gyermek-egészségügyi otthon viseli.

 

SZTEinfo – Szalai Anna

Fotó: Varga Kristóf

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek