SZTE Info

startup__weboldal_nyito_startup

23 millió forinttal támogatják az SZTE hallgatók startup ötleteit

Telefonos applikációval kiegészített gyógyszeradagoló eszköz és környezetbarát számlázási rendszer is szerepel azok között a startup ötletek között, amelyeket a Szegedi Tudományegyetem hallgatói jelentős anyagi és elméleti támogatás segítségével fejleszthetnek. A Hungarian Startup University program, Magyarország első online, egyetemi startup-képzése. A hallgatók olyan innovatív cégektől kaphatnak támogatást és mentorálást, mint az MKB Fintech Lab, a Digital Factory, a Datatronic vagy az EFOTT.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE is csatlakozott Magyarország első online egyetemi startup-képzéséhez, a Hungarian Startup University programhoz, amelyet 2020 szeptemberében hirdettek meg először. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kidolgozott, két féléves kurzus célja, hogy népszerűsítse a vállalkozói gazdasági működési formát és a startup szemléletet a hallgatók körében.


Az első félév végére a szegedi egyetem hallgatóitól 122 innovatív ötlet érkezett, amelyekből a legjobbakat az SZTE Virtus Program mentorai választották ki. Az első körben legjobbnak ítélt 11 projektből a február 11-13. között rendezett Online Hackathon versenyen választotta ki a szakmai zsűri a 7 továbbjutó csapatot. A szerencsések továbbvihették ötletüket a második félévre.


A rendezvény zsűrijében olyan, a startup témakörben jártas szakemberek foglaltak helyet, mint Sándor Attila (MeOutGroup), Kölkedi Krisztián (NKFIH), Csillag Péter (Starschema), Csiszár Dénes (ValueIT).


Az SZTE 36 ösztöndíjas hallgatójából 17 dolgozik a 7 kiválasztott SZTE-s projekten, a többiek kooperációban viszik végig a terveket.


Kétféle módon juthattak a startupokhoz kapcsolódó ösztöndíjakhoz az SZTE hallgatói: egy jó ötlettel, amit a zsűri támogatásra érdemesnek ítélt, vagy olyan képességekkel, készségekkel, amelynek köszönhetően egy másik egyetem kiválasztott ötletéhez beválasztották őket csapattagnak. Utóbbi esetben a 21 tagegyetem hallgatóiból összegyetemi csapatokat hoztak létre.


A nyertes pályázatok között szerepel telefonos applikációval kiegészített okos gyógyszeradagoló egység kialakítása idősek számára, és olyan online platform is, amely adott témakörben releváns tartalmak és cikkek objektív összegyűjtésére képes.


A hallgatók ebben a félévben úgy fejlesztik az ötleteiket, hogy a végén egy jól definiált és üzletileg megalapozott termék/szolgáltatás koncepciója alakuljon ki. Ennek támogatására az NKFIH a második félévre biztosít forrást a kiválasztott hallgatóknak, négyszer havi 150.000 Ft-os ösztöndíj formájában. A programra fordítható teljes keretösszeg 23.684.224 Forint.


A kurzus során az egyetemisták közvetlen közelből ismerkedhetnek meg az innováció világával, különösen a startupok működésével, és modern vállalkozói ismereteket sajátíthatnak el egy online platformon keresztül. A HSUP nem csupán a hallgatók körében örvend nagy népszerűségnek. Olyan innovatív szervezetek és cégek is partnerként csatlakoztak különböző felajánlásokkal, mint az MKB Fintech Lab, a Digital Factory, a Datatronic vagy például az EFOTT.


Milyen támogatásra számíthatnak a hallgatók a cégektől?


- 48, különböző szakterületről érkező mentor vállalta, hogy támogatást nyújt a résztvevőknek,

- ingyenes IT szolgáltatások,

- prototípus-építés és innovációs labor használata,

- innovációs konferenciarészvétel és megjelenés,

- mentorálás (IT és business),

- startup csomag és sandbox hozzáférés,

- UX és Design Thinking tanácsadás,

- üzlet-, vállalkozás- és termékfejlesztési tanácsadás,

- co-working irodabérlet.

 

A programmal kapcsolatos további információk, hírek és érdekességek az alábbi linkeken olvashatók:


https://virtus.szte.hu/ 

https://www.facebook.com/sztevirtus/

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2021. április 19.

Nyito_NE_Janaky

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.