Bezár

Sajtószoba

I_LOVE_FOCI5_nyito

Tehetséggondozás a virtuális térben: sikeresen zajlott a X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzvereny

Tehetséggondozás a virtuális térben: sikeresen zajlott a X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzvereny

2021. március 31.

Már a döntőbe jutás volt a tét a hétvégén, a X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete az online térben tartotta a rangos megmérettetés középdöntőjét. A résztvevők, kisfilmek segítségével ismerhették meg az SZTE geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait és a tudományos kutatás kulisszatitkait.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Nagy öröm volt hallgatni a kiválóan felkészült középiskolai tanulókat! Ez a két nap a földrajz ünnepe volt, mely méltó a nemzetközi hírű karsztkutató, Jakucs László szellemiségéhez - fogalmazott Prof. Dr. Mezősi Gábor, a zsűri elnöke, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet tanára.


A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete, valamint Geoinformatikai, Természet és Környezetföldrajzi Tanszéke által szervezett Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen évről évre a Kárpát-medence, földrajzból legkiválóbb, legtehetségesebb középiskolai tanulói mérik össze tudásukat. A múlt hétvégén megrendezett középdöntőbe, a szokásos 30 csapat helyett, idén 38, kétfős csapat juthatott be. A bővítéssel a szervezők célja az volt, hogy a diákok közül minél többen megismerhessék a Szegedi Tudományegyetemet és annak Földrajzi és Földtudományi Intézetét.


Az idei feladatok a lexikális ismeretek helyett, az oknyomozó földrajzi gondolkodásra, a mindennapi életben is hasznosítható földrajzi összefüggésekre helyezték a hangsúlyt. Többek között a természetföldrajzi, földtani, illetve turisztika ismereteikről is számot adhattak a versenyzők. Az idei megmérettetés több szempontból is különleges volt. A versenyzőknek ugyanis az online térben kellett bizonyítaniuk, hogy képesek párokban együtt dolgozni a kiadott projektfeladatokon. A középiskolai tanulóknak az internetről önállóan gyűjtött térképeket, műholdképeket, információkat kellett rendszerezniük, elemezniük, majd ezek alapján egy kárpát-medencei mészkőhegységben több napos tanulmányutat kellett tervezniük. Ez az online feladat arra is alkalmat adott, hogy virtuálisan bebarangolják és megismerjék a Kárpát-medence karsztos tájait. Nem csak a verseny, de a hagyományosan a versenyhez kapcsolódó kísérőprogramok is átköltöztek az online térbe, mégpedig rövid filmek formájában. Az SZTE Médiatudományi Tanszékének munkatársai olyan videofilmeket készítettek a versenyre, melyek nemcsak a Szegedi Tudományegyetem geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait mutatták be, de a tudományos kutatás kulisszatitkaiba is bevezették az érdeklődő középiskolás versenyzőket. A kétnapos verseny során több, mint 100 résztvevő vett részt a kapcsolódó online programokon.


A középdöntő résztvevői komoly könyv és tárgyjutalomban részesülhettek, a legjobb négy csapat és kísérőtanáraik pedig 3 napos szakmai tanulmányúton vehetnek részt 2021 nyarán, ahol szakavatott vezetők révén juthatnak el hazánk legszebb tájaira Jakucs László nyomdokain.

 

A X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny középdöntőjének dobogósai:

1. F1 - Ménkű Júlia, Vincze Ákos, felkészítő tanár: Fábián Nikolett. Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény

2. Elvetődöttek - Divisznki Ferenc, Kiss Laura, felkészítő tanár: Kádárné Szalay Eszter. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

3. Föcicák - Fekete Marcell, Kisvárdai Imre Gábor felkészítő tanár: Dr. Csiszár Gábor. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

3. Iszmoilí Szomoní-csúcs - Nádor Artúr, Virág Rudolf felkészítő tanár: Vizy Zsolt. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium


      Gratulálunk a nyerteseknek, a felkészítő tanároknak és az összes résztvevőnek!


      A pályázat címe: A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére

      Pályázati azonosító: EFOP-3.4.4-16-2017-00015

      Projektidőszak: 2017.06.01. - 2021.08.29ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZA

      ő kedvezményezett: Szegedi Tudományegyetem

      Konzorciumi Partner: Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség

      A támogatás összege: 809 811 273 Ft

      A támogatás intenzitása: 100

      Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
      Link küldésLink küldés

      Aktuális események

      Rendezvénynaptár *

      Kapcsolódó hírek