Szükség van-e empátiás készségre a gyógyításban? – 12. Bioetikai Kávéház a Grand Caféban

Az alulról szerveződő Grand cafés Bioetikai kávéházi beszélgetéseken bárki részt vehet felkészültségtől függetlenül. Az idei szezon utolsó beszélgetése a betegségről és annak szubjektív tapasztalatáról szólt. A szervezők és az irodalmi, filozófiai szövegek felvetései mentén alakult a diskurzus, többek között Platón és Babits Mihály betegségnarratíváit közvetítette Ruzsik Vivien; és a résztvevők saját tapasztalatai tették személyessé az alkalmat.

Szóba került a testi bajok gazdagító hatása, az értékrendváltás, amit sokszor egy gyógyíthatatlan, akut betegség okoz. Kiderült, hogy a jelenlévők nagy részének volt már olyan élménye, hogy egy betegség közvetlen megélése gyarapítólag hatott számára. Ám vannak olyan tapasztalatok is, hogy a betegség lebénít, ellehetetlenít, akadályoz. – Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy két iskola van. Az egyik szerint nem biztos, hogy figyelnünk kell a testi érzeteinkre, ezek materiális javak, a testi működéseink akadályoznak az önkifejezésben, az igazság megismerésében. Ezenkívül van egy olyan megközelítés, amely azt mondja, a testérzeteinknek többletjelentésük van, oda kell figyelnünk rájuk, és a megtapasztalásnak információértéke van – mondta Tari Gergely.

Dr. Tari Gergely, az SZTE SZAOK Magatartástudományi Intézet adjunktusa, az SZTE ETSZK Ápolási tanszékének tudományos munkatársa. Fotó: Takács Borisz

A beteggyámolítással kapcsolatban felmerült, hogy főleg régen, falusi közegben istenként tekintettek a háziorvosra, és még ma is nehéz elképzelnünk, hogy az orvosok is küzdenek betegségekkel. Ezt az érzést az aszimmetria okozza: az orvosnál lényegesen több az információ a páciens betegségével kapcsolatban. A jelenséghez kapcsolódva Ruzsik Vivien felolvasta a Tari Gergely által is legjobb versnek titulált Nemes Nagy Ágnes költeményt, amelynek a címe Istenről. Tari Gergely a beteg autonómiájának fontosságát hangsúlyozta: ha tragédia neki egy testéhez rögzített eszköz, amely potenciálisan megmentheti az életét, akkor az eltávolításra vonatkozó kérést az orvosnak figyelembe kellene vennie.

Felvetődött a kérdés, hogy fontosak-e a személyes narratívák, vagy a technicizálódott orvostudomány miatt már meg lehet azt tenni, hogy csupán a testet faggatjuk különböző vizsgálati eszközökkel. A beszélgetők közül többen is kiemelték, hogy a mentális betegségeknél kifejezetten fontosak az egyéni megélések.

Ruzsik Vivien, filozófia szakos hallgató. Fotó: Takács Borisz

A gyerekbetegségekkel kapcsolatban a halállal és veszélyeztetettséggel való szembesülés, vagy a pihenés lehetősége, amikor gondoskodnak rólunk, mind-mind érvényes megélések. De fontosak-e? Milyen az ideális orvos: a szakértelem a fontosabb vagy az empátiás képesség? Azon kérdéssel kapcsolatban, hogy mi lehet az a terület, ahol nincs szükség empátiás készségre, felvetődött, hogy vajon objektum lesz-e az altatásban lévő beteg, akit a sebészorvos műt. Valaki szerint az empátiahiány komplikáció esetén megfosztja az orvost a motivációtól, hogy megoldja a helyzetet, más szerint viszont épphogy az segít megőrizni a hidegvérét és megmenteni a beteget. Tari Gergely Kant nyomán úgy fogalmazott, a méltóság felfüggesztése egy fa, egy állat, vagy egy érzékelésre, befogadásra képtelen személy esetében, erkölcsi csúszós lejtő. Elmondása szerint sokan azt gondolják, hogyha a beteg nem hallja, akkor nincsen probléma azzal, ha megjegyzéseket tesznek akár a tetoválására, akár a testalkatára.

Laczkó Sándor a gondolatmenethez kapcsolódva elmondta, hogy a rokonságában lévő orvosokkal való beszélgetés során arra a következtetésre jutott, hogy muszáj az egészségügyben dolgozóknak egy bizonyos mértékű empátiahiánnyal viszonyulni a halálos betegekhez ahhoz, hogy másnap is dolgozni tudjanak, és ez még nem az erkölcsileg csúszós lejtő.

Dr. Laczkó Sándor, az SZTE BTK Filozófia Tanszék oktatója , az SZTE Klebelsberg Könyvtár Különgyűjteményi Osztályának vezetője. Fotó: Takács Borisz

A méltósághoz kapcsolhatóan Tari Gergely elmesélte, hogy pár évvel ezelőtt egy kanadai kórházban robotot küldtek a beteghez, hogy közölje vele a végstádiumú vastagbélrákját. A méltóságvesztést élhette át a páciens; ezzel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy vajon hol van és hol nincs helye az AI-nak az orvostudományban. Attitűdvizsgálatokból kiderült, hogy az emberek az orvos szakmai felkészültsége után az emberi tényezőket tartják legfontosabbnak: a szakember megbízhatóságát, a kommunikációval, az empátiás készséggel, a hangszínnel és hanghordozással kapcsolatos tulajdonságait.

A mesterséges intelligencia pontosabb megfigyelő és elemző; vannak algoritmusok, melyek a mentőhívási szokásokat mérik, és a vonalban lévők kommunikációja alapján be tudja jósolni, milyen mentőkocsit kell küldeni és hova. Épp emiatt elhangzott, hogy a jövőben valószínűleg a kedvesség és az empátiás képességek alapján fogják kiszűrni, ki lehet orvos. – Én is azt gondolom, hogy az orvosok, a fogorvosok, az ápolók lesznek azok a személyek, akik hitelesen tudják közvetíteni a betegnek a méltóságot, a gyámolítását, az irgalmat. Ezeket a túltechnicizált orvostudományban jelenleg nem tartjuk annyira értékesnek, azonban szerintem most a reneszánszuk várható, mert a tudást egy pillanat alatt képes lesz közvetíteni a big datából egy eszköz – fűzte hozzá Tari Gergely.

Balog Helga
Fotó: Takács Borisz