Bezár

SZTEhírek

Tobb_mint_12_millio_forint_gyult_ossze_gyermekvedelemre_a_szegedi_AGOTA_Futason

Több mint 12 millió forint gyűlt össze gyermekvédelemre a szegedi ÁGOTA Futáson

Több mint 12 millió forint gyűlt össze gyermekvédelemre a szegedi ÁGOTA Futáson

2024. április 16.
3 perc

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a Gál Ferenc Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem összefogásával valósult meg a tavasz egyik legjelentősebb régiós tömegsporteseménye, amely az egészségmegőrzésen túl jótékony célt is szolgált. Az első alaklommal megrendezett ÁGOTA Futás indulói és támogatói az állami gondoskodásban nevelt gyerekeken segítettek. Több mint 1600-an indultak, a nevezési díjakból és a szponzorok által felajánlott támogatásokból 12 millió forint gyűlt össze.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Dr. Salgó László Péter Csongrád-Csanád Vármegyei főispán, Prof. Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora és Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszöntötte a futás résztvevőit. A főispán a sportesemény jótékonysági céljára utalva kiemelte, közösen „csodát tettek” az emberek a rendezvény kapcsán. Az SZTE rektora hangsúlyozta, hogy az egyetem közösségszervező szerepe alapvető volt az elmúlt közel 450 év során is, így örömmel csatlakozott a szervezőkhöz a jó cél érdekében.

rl

- A helyszín ikonikus, hiszen a fogadalmi templomot a közösség ereje hozta létre a Nagyárvíz után. Azért is kiváló választás a Dóm tér egy sporteseményre, mert az izomműködéshez szükséges üzemanyag, az ATP és maga az izomműködés tanulmányozása is központi szerepet kapott az egyetem itteni épületeiben dolgozó kutatócsoportok munkájában, köztük Banga Ilonáéban is, aki 1942-ben esélyes volt a Nobel-díjra, de abban az évben nem osztottak díjakat a világháború miatt. Banga Ilona mentora, a Szegedi Tudományegyetem első Nobel-díjasa, korábbi rektorunk, Szent-Györgyi Albert is éppen itt, a Dóm téren végezte világszínvonalú kutatásainak egy jelentős részét. Szent–Györgyi Albert nemcsak szavakban ismerte a sport jelentőségét, hanem maga is sportosan élt. Rendszeresen úszott, a nagy kedvence a teniszezés volt. Ő mondta, hogy a test a sport útján nyitja meg a lelket. Szimbolikus a helyszín tehát és reményeim szerint a dobogó is, hiszen mindenki, aki itt van, már eleve győztes – mondta el az SZTE rektora.


Az indulók között számos hallgató és oktató, dolgozó képviselte a Szegedi Tudományegyetemet. Ötven hallgató részt vett a szervezésben is, akik a regisztrációtól az útvonalbiztosításon át egészen az eredményhirdetésig segítették a rendezvény megvalósulását. Buza Alexandra, az SZTE másodéves aerobic edző alapszakos hallgatója tartotta a közös bemelegítést a különböző távok előtt a futamok résztvevőinek.

ba

A versenyen 4X3 kilométeres váltóverseny, gyerekfutamok, valamint egyéniben a 3, 6 és 12 kilométeres távok közül lehetett választani.

melegites

A rajtoknál Kopasz Bálint olimpiai bajnok kajakos segédkezett. A friss Magyar Kupa ezüstérmes SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata is részt vett a rendezvényen, illetve a klub felajánlott egy dedikált mezt, amelyre licitálni lehetett és a befolyt összeget szintén az ÁGOTA Alapítvány kapta.

szedeak

A Magyar Honvédség látványos sátorral települt ki a rendezvényre. Dr. Bóka János európai ügyekért felelős miniszter is megjelent a rendezvényen, ahol beszédet is mondott és teljesítette a 3 kilométeres távot, míg Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár 6 kilométert futott, és csatlakozott a megmozduláshoz Deli Daniella klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár is.

salgo

Olimpiai bajnokok is részesei voltak az ÁGOTA Futásnak: Vajda Attila kenus 12 kilométert futott, Kopasz Bálint kajakos pedig a rajtoltatásnál segédkezett.

fut

Számos kitelepülés és kiegészítő program tette színessé a napot, így mindenki kellően elfáradhatott, megtalálhatta a számára érdekes tevékenységet, miközben segített is a családjuktól távol nevelkedő gyerekeken.

byd

Az esemény záró gondolatait Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója fogalmazta meg, aki kifejtette, hogy a szervezők célja, hogy hagyományt teremtsenek a rendezvénnyel.

gyer

A nevezési díjakból és az értékesített szurkolói tárgyakból több mint 7 millió forint jött össze a jótékonysági célokra, míg a BYD autógyár további 5 millió forintot ajánlott fel az ÁGOTA® Alapítvány számára, amelynek célja elsődlegesen a családjukból kiemelt gyermekek és fiatalok támogatása.

agotaermek

 

SZTEinfo

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek