„Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak” – interjú Dr. Schuszter Gáborral, az Év Fiatal Oktatójával

Az egyetemi kitüntetések legtöbbjét évente csak igen kevés személy kaphatja meg – az Év Fiatal Oktatója Elismerő Oklevelet mindössze hárman. Az idei kiválasztottak egyike Dr. Schuszter Gábor a Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék oktatója volt. A díjjal azokat a 40 évnél fiatalabb, a Szegedi Tudományegyetemmel munkaviszonyban álló oktatókat jutalmazzák, akik már több éve eredményesen oktatják és nevelik hallgatóikat, erkölcsi és emberi magatartásuk pedig példaként állítható a fiatalok elé.

– Hogyan fogadta a cím elnyerését?

– Meglepődtem, mert nem igazán tudtam róla. Nyár közepén jött a hivatalos levél az Országos Tanévnyitóról szóló értesítéssel. Nagyon jóleső és megtisztelő dolog, az oktatásba fektetett idő és energia elismerő visszajelzése, így igazán nagy jelentőséggel bír a díj számomra.

– Mi a kutatási területe?

– A Szegedi Tudományegyetemen hallgatóként a folyadék közegben lejátszódó kémiai reakciók, illetve az ezek következtében kialakuló közegmozgás kölcsönhatását vizsgáltam. Önálló kutatóként leginkább a kémiai reakciók időbeli lefolyása érdekel, ezt hívjuk reakciókinetikának. Itt olyan kérdésekre keressük a választ, hogy egy reakció miért gyors, miért lassú, vagy milyen részlépései vannak, és ezt hogyan lehet befolyásolni és potenciálisan alkalmazni.

– Miért pont ezeket a témákat választotta, illetve miért kezdte el foglalkoztatni a reakciókinetika?

– Egyetemista korom óta mindig érdekelt a dolgok időbeli változása, hogy egy rendszer, ami dinamikus az miként és hogyan működik, és miért úgy. Szeretem ennek a matematikai és kémia leírását. Nagyon tetszik, hogy általam viszonylag triviálisnak vélt dolgokkal egészen jól lehet változtatni ezeken a rendszereken. A másik, amiért ez a téma nagyon leköt, hogy az életünk minden szegmense körülöttünk időben történik. A változás vizsgálata pedig egy komplex dolog és együttműködésre sarkall, ez pedig egy interdiszciplináris problémává teszi, ami igazán izgalmas közös munkákat eredményez. Szeretek rendszerben gondolkodni, hiszen ha egy valami változik, akkor minden más is, ami körülötte van. Ezt én élvezem, az a munkám, hogy próbáljak problémákat megoldani.

– Hogyan zajlik Önnél egy óra?

– Többféle órát tartok. Az előadások során arra törekszem, hogy fenntartsam a hallgatók figyelmét 90 percig. Igyekszem korszerű előadásanyagokat készíteni, ugyanakkor a mögöttes és szerteágazó természettudományos tudást (kémia, fizika, matematika) is szeretném megmutatni a diákoknak, hogy tanuljanak meg gondolkodni. Fontosnak tartom rávilágítani, hogy nem is feltétlenül az adott kémiai / fizikai tanpélda, hanem a gondolkodásmód, a témához való hozzáállás az, amiből igazán profitálhatnak a jövőre nézve. Ahogyan utánanéznek a dolgoknak, az az, amiből sokat tanulhatnak. A laboratóriumi és számolási gyakorlatokon nem hagyom őket lustálkodni, ez egyfajta tudatos szülő –gyermek kapcsolat szerintem. Ha megfelelően motiválva munkára tudom bírni őket, akkor gyakran kiderül, hogy ők is hajlamosak élvezni a megmérettetéseket még akkor is, ha a kurzus témája nem kapcsolódik közvetlenül a későbbi szakmai tevékenységükhöz. Azt gondolom, hogy akkor lehet valakit értelmes munkára bírni, ha érzi, hogy valaki lelkiismeretesen megnézi és értékeli, amit csinál.

– Vannak különleges, már bevált módszerei az elmélet és a gyakorlat szétválasztására?

– Fontosnak tartom, hogy ne csak egy képletbe tudjanak a hallgatóim behelyettesíteni, hanem ezeket az összefüggéseket értsék meg és ismerjék fel egy másik kontextusban is. Sokak szerint a jó tanítás alapja az, hogy legyen színes-szagos az anyag, legalábbis ezek a mai trendek. Én úgy vélem, hogy az elmélet csak a gyakorlattal együtt működik; nem elég a látványelemekre fókuszálni, meg kell tanulni az alapokat is, még ha azok unalmasabbak is első ránézésre. Egy egyszerű gyakorlati példa során olyan mögöttes tartalmat és közös munkát tudunk felépíteni, amit megért a hallgató.

– Ahhoz, hogy egy életpályát bemutasson a hallgatóknak nagy erőre van szükség. Mi motiválja ebben?

– A dolgom az, hogy tanítsak valamit nekik, de ettől lehet jóban lenni. A félév végén, mikor már le vannak zárva a gyakorlati jegyeik, el szoktam hívni őket egy közös kis beszélgetésre vagy sörözni, ahol el lehet mondani mindent az órával kapcsolatban, jót és rosszat egyaránt. Az a tapasztalatom, hogy ezt nagyon szeretik és jönnek is, pedig nem közvetlenül az órák után van, hanem általában a vizsgaidőszakban. Nekem ez igazán jó érzés, mert veszik a fáradtságot és eljönnek, leginkább a társaságért és a hangulatért. Ilyenkor elég nyíltak ahhoz, hogy a javító szándékú kritikáikat is megosszák velem. A legutóbbi gyógyszerész csoportomtól kaptam egy képet, amit együtt készítettek rólunk és ezt mindenki aláírta. A kedvenc hozzászólásom a képpel kapcsolatban, hogy: „erre az órára legalább szerettünk bejárni.” Ezzel elértem, amit szerettem volna: ők is tanulni akartak az órák során. Én egy keresztény ember vagyok. A Bibliában azt olvastam:,,úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak”. Azt hiszem, hogy mindenkinek jól esik a jó szándék, az odafigyelés és az elismerés. Szeretném, ha úgy menne ki az órámról a hallgató, hogy nem egy „tedd oda, aztán ott van” felnőtt lesz belőle, hanem szeretnék hozzájárulni egy olyan felnőtt egyéniség neveléséhez, aki felelősséggel tartozik a saját maga és a környezete iránt, és még élvezi is, amit csinál. Így elmondhatom a nap végén, hogy volt értelme felkelni. Ez sok energiát igényel, de nem panaszkodom, mert élvezem, amit csinálok, és boldog vagyok az életemmel.

– Milyen szerepe lehet ebben a hallgatóknak?

– Az egyik kedvelt módszerem a peripatetikus oktatás. Nem csak dogmatikus tanokat fektetek le az órán, hanem olyan kérdéseket vetek fel, hogy a hallgató a maga módján jöjjön rá a válaszra; önálló gondolkodásra késztetem azzal, hogy nem válaszolom meg direkt módon a kérdését, hanem rávezetem a megoldásra. Folyamatosan kérdezem őket és együtt kibontjuk a feladványt. A számonkéréssel kapcsolatban én felállítok egy szintet, amiből nem vagyok hajlandó engedni, cserébe megadok minden segítséget, amit kérnek. Miután a félév folyamán felveszik a ritmust, jól esik nekik, ha elismerem a fejlődésüket. Talán ez segít hozzá ahhoz, hogy szeretnek az órán részt venni. Helyettük nem tudok megtanulni, gondolkodni és odafigyelni sem. Ezért szeretném, ha aktívan bevonódnának az órába. Fontos, hogy ne motorikusan cselekedjenek vagy a bemagolt tudást adják vissza, hanem lépésről-lépesre haladjanak előre. A lényeg a hajlandóság. A megfelelő alázat arra, hogy a másik esetleg jobban tud valamit, és hogy hajlandó legyen elfogadni a hozzászólását. Ha ez nincs meg a hallgatóban, akkor az gyakorlatilag az én erőbefektetésemet feleslegessé teszi. Fogadja el, hogy nem hibátlan senki, és ismerje fel, hogy mi az ő gyengesége és próbálja azt felvállalni és javítani. Ha felvállalja, hogy nem ért valamit, akkor kérdez, és aki kérdez, az választ kap; nálam pedig lehet kérdezni.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Sahin-Tóth István, Kovács-Jerney Ádám