Bezár

SZTEhírek

Diákhitel_nyitó

Hogyan finanszírozható a legjobb befektetés? - néhány érv a magyar hallgatói hitelrendszer mellett

Hogyan finanszírozható a legjobb befektetés? - néhány érv a magyar hallgatói hitelrendszer mellett

2022. december 15.

Tizenegy éve rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A középiskolásoknak szóló megmérettetés nagyon népszerű a fiatalok körében, akiknek tudását nemcsak a helyezéssel, hanem a támogatóknak köszönhetően anyagi és tárgyi jutalommal is elismeri az intézmény. A legtöbb cég már a kezdetek óta szponzorálja a tanulmányi versenyt. Bemutatkozik a Diákhitel Központ, az SZGYTV arany fokozatú támogatója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az univerzalitás, illetve az esélyteremtés jegyében életrehívott Társaság 2001-es alapítása óta mintegy 500 ezer hallgató választotta a termékpaletta valamely unikális konstrukcióját.

Egy minden évben elkészített reprezentatív kutatás szerint az ügyfelek több mint fele mondja azt, hogy a diákhitel segítsége nélkül nem lett volna lehetősége belépni a felsőoktatásba, egyben elesett volna a diploma megszerzésétől.

A Diákhitel Központ egy nonprofit, állami intézmény. A jól felépített, finomhangolt rendszer egyik erőssége a rugalmasság. Az igényléshez nincsen szükség hitelbírálatra, fedezetre, illetve kezes bevonására. A szerződéskötés folyamata pedig néhány perc alatt végigvihető elektronikus aláírással.

A termékek szinte összehasonlíthatatlanok a kereskedelmi bankok által forgalmazott hitelekkel. A felhasználás függvényében jelenleg kettőféle hitelkonstrukció létezik. A kamatstoppal rögzített kedvező kamatozású (4,99 %) félévenkénti maximális 750.000,- Ft elérésével igényelhető szabad felhasználású Diákhitel1. Az önköltséges képzések díját hivatott kiegyenlíteni a kamatmentes Diákhitel2. Ebben az esetben a hitelösszeget közvetlenül az egyetemnek utalja a Diákhitel Központ.

A Társaság működését kifejezetten ügyfélbarát törlesztési feltételek jellemzik. A hiteligénylők jogosultak a családtámogatási kedvezményekre, így, ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének fele, a harmadik gyermek érkezése után pedig a teljes hiteltartozás elengedésre kerül.

A törlesztési kötelezettség a hallgatói jogviszony megszűnése után válik esedékessé. A törlesztőrészlet a törlesztési kötelezettség beálltának évében és az azt követő évben a minimálbér alapján, majd a törlesztés harmadik évétől a két évvel korábbi jövedelem alapján kerül meghatározásra. Bármikor lehetséges a díjtalan előtörlesztés is.

Szükséges hangsúlyozni, hogy a diplomás fiatalok egyre gyorsabban fizetik vissza a diákhiteleiket, köszönhetően többek között az évek óta folyamatosan növekvő átlagbér-emelkedésnek.

A felsőoktatás várható költségeinek kiszámításához a Diákhitel Központ Zrt. elkészítette a www.diakhitel.hu felületen elérhető „Pénzügyi Tájoló” elnevezésű programot. A Tájoló folyamatosan frissülő, hiteles forrásokból származó háttéradatok alapján jól mutatja be a továbbtanulással kapcsolatos várható kiadásokat. A Diákhitel Központ mindenkinek azt tanácsolja, hogy használja ezt a kalkulátort, tájékozódjon a honlapon, majd válassza ki a körülményeihez leginkább illeszkedő konstrukciót. A tudásba fektetni mindig érdemes, hiszen egy diplomás fiatal kezdő fizetése a duplája egy középfokú végzettségű fiataléhoz képest.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek