Bezár

Internet

Több mint 1,8 milliárd forintból megújul a szegedi jogi kar épülete

Több mint 1,8 milliárd forintból megújul a szegedi jogi kar épülete

2021. június 04.
1 perc

Több mint 1,8 milliárd forintból megújul a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karának épülete, a munka június közepétől várhatóan jövő júliusig tart.

Az egyetem, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: pénteken egyeztetést folytatott a felújításról Rovó László, az egyetem rektora, Fendler Judit, az egyetem kancellárja, Görög Márta, a jogi kar dékánja, Trócsányi László, a kar professzora, Csóti Ferenc, az egyetem műszaki igazgatója, Csaba Levente projektmenedzser, Pálffy Balázs, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) vezérigazgató-helyettese és Nemesi Pál, a Ferroép Zrt. vezérigazgatója.

Egyebek mellett felújítják a homlokzatot, visszaállítják a korábbi felújítások során lebontott toronyszobát és kupolát, üvegtetővel fedik be az épület udvarát, ahol közösségi teret alakítanak ki, valamint bővítik, fejlesztik az elektromos hálózatot és további napelemeket helyeznek el a tetőn. Új hallgatói, oktatási és kari helyiségeket is kialakítanak, így a 3795 négyzetméter alapterületű épület 4559 négyzetméterre bővül - ismertették.

Hozzátették: a kormányzati támogatásból megvalósuló felújítást a szegedi Ferroép végzi majd a BMSK felügyelete alatt.


Link: webradio.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek