Bezár

Internet

A Kottakalózok rajzfilmmel mutatják be a zeneipart érintő jogi alapokat a demókészítéstől a turnéig

A Kottakalózok rajzfilmmel mutatják be a zeneipart érintő jogi alapokat a demókészítéstől a turnéig

2017. október 12.
2 perc

Kottakalózok címmel készített tematikus rövid rajzfilm sorozatot egy jogász, zenész és grafikus szakemberekből összeállt csapat. A kezdeményezés célja, hogy a zeneipar iránt érdeklődő fiatalokat megismertesse az őket érintő jogi alapokkal.

Az ötrészes sorozat egy állatok – Cali, a vegetáriánus hópárduc, Vic, a basszusgitáros kolibri, Steve, a frontsün és Pete, a színváltós gyík - alkotta zenekar életén keresztül enged bepillantást a szerzői jog mindennapjaiba.

 

A projektet megálmodó Dr. Mezei Péter a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese gondolta úgy, hogy a fiatal zenészeknek, dj-knek és elektronikus zenekészítőknek így tudja a legbefogadhatóbb módon megmutatni a zeneipart érintő jogi alapokat a demókészítéstől a turnéig.

 

- A rajzfilmsorozat jelentősége abban rejlik, hogy a lehető legegyszerűbben, mégis pontosan próbálja visszaadni a szerzői jog szerepét a zenei alkotómunkában. Sokan lebecsülik ennek a fontosságát, és kész tényként kezelik, hogy a „zene ott van”, bármikor és bárhogyan elérhető. A rajzfilm tulajdonképpen egy kísérlet e társadalmilag, gazdaságilag és jogilag is jelentős kérdés egyszerű, fogyasztható, színes bemutatására. Ha nem is várható el, hogy a rajzfilmünk hatására mindenki visszatérjen a lemezvásárláshoz, ugyanakkor a társadalom alapvető érdeke a tudatos fogyasztók körének a bővülése. Ezért ez a rajzfilm is tehet és tesz is.

 

Az alkotómunka az Igazságügyi Minisztérium által kiírt pályázat keretén belül, a szegedi InfoCopy diákkör tagjainak a bevonásával készült, a rajzfilmkaraktereknek pedig olyan zenészek adták a hangjukat, mint Temesi Bertalan, Lombos Márton vagy Garami Gábor. Mezei Péter hozzátette: már tervezik a folytatást.

 

- Komoly ötleteink vannak a folytatásra nézve. Még egy évadot látunk kivitelez-hetőnek a zenepiacot illetően, ahol az epizódok még viccesebbek lennének és még közismertebb témakörökre reflektálnának. Ezt követően arra is kaphatók lennénk, hogy a szerzői jog és az információs társadalom egyéb területeire is kikacsintsunk. Karaktereink előéletébe bármi belefér.


Link: rockbook.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek