Bezár

Internet

Együttműködik a Contitech Fluid Automotive és a Szegedi Tudományegyetem

Együttműködik a Contitech Fluid Automotive és a Szegedi Tudományegyetem

2017. szeptember 15.
2 perc

A duális képzés fejlesztésére és egy új ösztöndíjprogram bevezetésére is kiterjedő együttműködési keretszerződést kötött a makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.

Szabó Gábor rektor elmondta, a felsőoktatási intézmény erősíti ipari kapcsolatait, a partnerek között különösen fontosak azok a cégek, amelyek a szűkebb régióban működnek. A Contitech-kel való együttműködés illeszkedik az SZTE hosszú távú stratégiájához, amelynek lényeges eleme a műszaki képzés fejlesztése, az ehhez kapcsolódó gyakorlati háttér erősítése, a duális képzésben résztvevő hallgatók számának emelése – közölte a professzor.

Nagy Mihály, a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, a Continental csoport tagjaként működő makói székhelyű vállalkozás – korábban elsősorban a kutatás-fejlesztés területére kiterjedő – kapcsolata tíz esztendőre tekint vissza az egyetemmel.


A vállalkozás először 2015-ben hirdetett meg közös duális képzést az SZTE Mérnöki Karával a gépészmérnöki szakon, ezt a képzési formát terjesztik ki a mechatronikai mérnök szakra is. Ettől azt várják, hogy az évek óta sikeresen működő gyakornoki programhoz hasonlóan, olyan friss diplomások kerüljenek ki az egyetemről, akik a gyakorlatban is jól alkalmazható tudással rendelkeznek – mondta a szakember.


A megállapodás értelmében az SZTE több karán is elindul a Continental ösztöndíjprogram, amellyel a tehetséges diákokat kívánják anyagilag segíteni, megteremtve annak a lehetőségét, hogy a diplomaszerzést követően azonnal munkába állhassanak a cégnél – mondta az ügyvezető. Hozzátette: az elmúlt két évben az SZTE-n végzett 15 friss diplomás helyezkedett el a vállalkozásnál.

A Continental a világ egyik vezető autóipari beszállítója, forgalma 2016-ban elérte a 40,5 milliárd eurót. A cégcsoport több mint 230 ezer alkalmazottat foglalkoztat 56 országban. Magyarországon hat gyárral, egy gumiabroncs logisztikai és kereskedelmi központtal van jelen és a bérelt munkaerővel együtt mintegy nyolcezer munkavállalót foglalkoztat.


A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. a Contitech AG magyarországi leányvállalata, Makón és Vácott csaknem 3600 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat fő profilja hűtő-fűtő gumitömlők gyártása és értékesítése az autóiparnak. A vállalat fő vevői Európa vezető autógyárai, így a BMW, a Daimler, a VW-csoport, emellett kisebb mennyiségben szinte az összes német autógyárnak beszállítója.


A vállalat a nyilvános cégadatok szerint 2016-ban mintegy 75 milliárd forint árbevételre tett szert, a megelőző év 67 milliárd forintos árbevétele után. Ennek túlnyomó része exportból származott. Adózott eredménye 2,8 milliárd forintot tett ki, csaknem 1 milliárddal haladva meg a 2015-ös profitot.

 

Link: jarmuipar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek