SZTE Info

40 milliót kap évente a Frankofón Egyetemi Központ

Trócsányi László igazságügyi miniszter mondott ünnepi beszédet tegnap az SZTE Frankofón Egyetemi Központ tanévnyitóján.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A duális képzés fejlesztésére és egy új ösztöndíjrendszer bevezetésére is kiterjedő együttműködési keretszerződést kötött a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.

 

A megállapodást Prof. Dr. Szabó Gábor rektor, Fendler Judit, az SZTE kancellárja, valamint Nagy Mihály, a vállalkozás ügyvezetője és a cég HR-vezetője, Vancsik Éva írták alá. A szerződést Szabó Gábor rektor és Nagy Mihály, a vállalkozás ügyvezetője írta alá. A rektor elmondta, az egyetem folyamatosan erősíti ipari kapcsolatait, és az oktatási intézmény számára fontosak azok a cégek, amelyek a szűkebb régióban működnek. Azt pedig sajnálja, hogy kevés van belőlük. Úgy fogalmazott, a ContiTech beleillik az SZTE stratégiájába, egy pillér lesz, abban amit nem most kezdtek el és sokáig fog tartani: hogy megfelelő gyakorlati hátteret tudjunk adni a fejlődő műszaki képzésének.

 

Az ügyvezető azt hangsúlyozta, a Continental-csoport vállalkozása és az egyetem között évek óta szoros az együttműködés. Néhány adattal bemutatta a világ céget és hangsúlyozta, minden ötödik Európában készült autóban ott a termékünk. Portálunk kérdésére elmondta a BMW 80 százalékában ott van hűtő-fűtő gumitömlőjük, mégsem a bajor márka a legnagyobb partnerük, hanem a Volkswagen csoport.

– Hosszú távra tervezünk, ezért fontos, hogy jó a kapcsolat a Szegedi Tudományegyetemmel, amely 10 éve kezdődött és voltak olyan esztendők, hogy 5-6 közös projekten is dolgoztak együtt – mondta Nagy Mihály, hozzátéve, küzdöttek ők is a mérnökképzésért, nekik is van szerepünk abban, hogy ez elindult az SZTE-n.

 

A cég először 2015-ben hirdetett meg közös duális képzést az SZTE Mérnöki Karával a gépészmérnöki szakon. Ezt a jövőben kiterjesztik a mechatronikai mérnök szakra is. A duális képzés célja - a ContiTech évek óta sikeresen működő gyakornoki programjához hasonlóan -, hogy a hallgatók az elméleti ismeretekkel párhuzamosan gyakorlati tapasztalatot szerezhessenek. Kiderült, a kutatás-fejlesztés mellett gyakornoki program, plusz nyári gyakorlat együtt 30 fiatalt érint.

Idén ősszel az egyetem több karán is elindul a Continental-ösztöndíjrendszer, a havi 40 ezer forinttal a tehetséges diákokat kívánják segíteni. A jelenleg futó, 15 tanulót megcélzó programban nyolc ösztöndíjra a Mérnöki karról, a többire egyéb oktatási területekről lehet, pályázni. Az érintett fiatalok a diplomaszerzést követően akár azonnal munkába állhatnak – az elmúlt két évben 15 SZTE-n végzett hallgató helyezkedett el a cégnél. Nagy Mihály hangsúlyozta, miután Makón több terület központja, így a hűtő- és fűtőcsöveké szerte a világon, így nem csak magyar, hanem nemzetközi karriert is kínál a ContiTech.

 

A felsőoktatási intézmény és a vállalkozás a tehetséggondozás mellett a kutatás-fejlesztés területén is bővíti együttműködését. Megállapodtak abban is, hogy együtt dolgoznak ki olyan, a jövőbeli együttműködést elmélyítő intézkedéseket, amelyekkel az egyetemen folyó oktatást magasabb szakmai szintre emelhetik. A tervek között szerepel a Mérnöki kar kihelyezett tanszékének beindítása a Continental makói telephelyén, a szakmérnöki képzés és a „Continental kurzus” beindítása a cég kiemelt tapasztalattal rendelkező munkatársainak bevonásával.


A központban francia nyelvű oktatás folyik; fontos szerepet játszik az intézet az egyetem nemzetközi nyitással kapcsolatos stratégiájában. A miniszter elmondta: az állam évente 40 millió forintos támogatást ad a szervezetnek, ahol jelenleg közel hatvan hallgató tanul. Továbbá kijelentette, hogy a magyar kormány számára is jelentőséggel bír az idegen nyelvű oktatás, ezzel is bizonyítják az ország szolidaritását és nyitottságát.


A frankofón központ életében fontos szerepet játszó nemzetközi tanulmányok mesterszak diákjai is eljöttek a rendezvényre – az Európa–Afrika specializációra például Gabonból, Elefántcsontpartról is érkeztek hallgatók, akik a kétéves képzés után otthon kamatoztatnák tudásukat. A francia nyelvű tanévnyitón köszöntötte a hallgatókat Éric Fournier, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete és Marie-France André, a Belga Királyság budapesti nagykövete.



Link: delmagyar.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2020. szeptember 28.

IMG_8435-001

Rövid videóban mutatják be a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségét. Az esemény rektori és kancellári köszöntővel kezdődött, gólyaesküvel folytatódott és a hallgatóknak szóló pozitív üzenetes konfettiesővel zárult.

SZTEmagazin

2021. április 19.

Nyito_NE_Janaky

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *