Diákmunka lehetőségek

Akár az egyetemi tanulmányok mellett, akár nyáron a diákmunka a legegyszerűbb és legnépszerűbb pénzkeresési lehetőség a fiatalok körében. A Szegeden működő diákszövetkezetek – Mind-Diák, Meló Depó, Biztos Kész szövetkezet, Ötcsillagos iskolai szövetkezet, Fürge Diák, Meló-Diák – órarendhez igazítható, alkalmi és folyamatos munkák széles skáláját kínálják.

A Munka törvénykönyve szerint minden 16. életévét betöltött személy dolgozhat, de 18 éves korig fiatal munkavállalóként maximum napi 8, heti 40 munkaóra a megengedett, és nem vállalható éjszakai műszak. A diákmunkával foglalkozó szervezetek szövetkezeti formában működnek, ami azt jelenti, hogy csak a szövetkezet tagjai dolgozhatnak, vagyis a munkavállalás előtt be kell lépni valamelyik szövetkezetbe. A beiratkozást személyesen kell megtenni, személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya, adókártya, érvényes diákigazolvány és bankszámlaszám szükséges hozzá. A 18 év alatti diákok szülő vagy gondviselő hozzájárulásával köthetnek munkaszerződést. Mindemellett a munkavégzés megkezdése előtt a diákoknak szövetkezeti jegyet kell váltaniuk – általában ezer forint értékben. Ezt az összeget vagy a beiratkozáskor kell befizetni készpénzben, vagy az első fizetésből automatikusan levonják. A szövetkezeti jegy értékét a szövetkezetből való kilépéskor visszafizetik. A tagságot mindig az adott félévre érvényes iskolalátogatási igazolással kell érvényesíteni, majd egy munkavállalási kötelezvényt aláírni, mely magába foglalja mind a diákszövetkezet, mind a munkavállaló jogait és kötelezettségeit. Amennyiben a tagsági viszony megújítása nem történik meg, automatikusan törlik a munkavállaló tagságát, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban munkát sem vállalhat, és fizetést sem folyósítanak neki.

 

A válaszható munkalehetőségek köre igen széles, mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb pozíciót. A szövetkezetek leggyakrabban telefonos ügyfélszolgálati, áruházi pénztáros, leltározási és árufeltöltői munkát kínálnak, de találunk adminisztratív, irodai munkalehetőséget, gyorséttermi és promóciós munkákat, szórólapozási és plakátolási lehetőséget, valamint könnyű- és nehéz fizikai munkát is. Számos szövetkezet kínál a tanulmányokhoz kapcsolódó szakmai munkalehetőségeket is, mely alkalmas a szakmai gyakorlatok teljesítésére azokon a szakokon, ahol ez kötelező. A munkaidő rugalmas, minden hallgató saját órarendjéhez igazíthatja beosztását. A bérezés a legtöbb munka esetében bruttó 700-750 forint/óra között mozog, de a nehéz fizikai munkának minősülő tevékenységek bruttó órabére a 850 forintot is elérheti. Fontos tudni, hogy a szövetkezet által megkeresett bérből 15% személyi jövedelemadót vonnak le. A diákszövetkezetek minden év elején az előző évben keresett jövedelmedről adóigazolást állítanak ki, amely alapján adóbevallást kell készíteni a NAV számára.

Kövess minket

Facebook YouTube Linked in


Google Plus icon_instagram
Latest News RSS

Legújabb híreink

Kiemelt_SZAB_szekhaz

11. alkalommal hirdeti meg az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság a „SZAB Dél-alföldi Innovációs Díj” pályázatot. Jelentkezni 2020. szeptember 30-ig lehet bármely új, saját feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható és piacképes megoldást tartalmazó innovatív megoldással.

szte_the_20202

A Szegedi Tudományegyetem szervezésében zajlik a EUGLOH Szövetség következő eseménye: a MaPLaS+S entrepreneurial skills and self-audit pitching training című ötnapos online kurzuson 2020. szeptember 21-25. között vehetnek részt az előzetesen regisztrált PhD hallgatók.

Eseménynaptár

Rendezvénynaptár *