IMG_1635

Megújította együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és a Fulbright Bizottság

Fulbright ösztöndíjas amerikai oktatókat fogad, ezzel is erősítve nemzetközi kapcsolatait a Szegedi Tudományegyetem. Az erről szóló megállapodást április 10-én Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE rektorhelyettese és Dr. Jókay Károly, a Fulbright Bizottság ügyvezető igazgatója írták alá.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A világ több mint 160 országára kiterjedő Fulbright Csereprogram nemcsak tanulmányi, oktatói és kutatói ösztöndíjat kínál, hanem olyan különleges lehetőséget is jelent, ami meghatározó befolyással van az ösztöndíjasok életére.


– Magyarország 1978-tól vesz részt az amerikai székhelyű szervezet által biztosított ösztöndíjprogramban, amelybe a Szegedi Tudományegyetem is bekapcsolódott. Ennek eredményeként, 1981 óta Szegedről 45-en utazhattak az Egyesült Államokba, illetve a kölcsönösség jegyében 51-en érkeztek Amerikából, hogy tanuljanak, oktassanak, vagy kutatási tevékenységet folytassanak a Szegedi Tudományegyetemen – fogalmazott Prof. Dr. Széll Márta az SZTE stratégiai rektorhelyettese. Kiemelte: fogadó intézményként az SZTE arra törekszik, hogy a tengerentúlról érkező fiatalok, oktatók és kutatók hírét vigyék a nagyvilágban annak, hogy Magyarország és Európa egyik legszínvonalasabb, legmodernebb felsőoktatási centruma a Szegedi Tudományegyetem.


IMG_1611


Dr. Jókay Károly a Fulbright Bizottság ügyvezető igazgatója elmondta: diplomáciai értékkel bír az együttműködési megállapodás, hiszen azon egyetemek oktatói és hallgatói, amelyek fogadnak amerikai ösztöndíjasokat, nagyobb arányban pályáznak az ösztöndíjra. Hozzátette: a programból a magyar és az amerikai állam mellett a hazai egyetemek és kutatóintézetek is kiveszik részüket, azzal, hogy lakhatást és anyagi támogatást biztosítanak az Amerikából érkezőknek.


IMG_16301


A megállapodás aláírását követően tájékoztató előadást tartott Dr. Jókay Károly az SZTE központi épületében az amerikai tanulás és kutatómunka iránt érdeklődő hallgatóknak és oktatóknak, hiszen közeleg a magyaroknak szóló Fulbright pályázatok leadásának határideje: hallgatóknak május 20-a, oktatóknak, kutatóknak október 10-e.


IMG_16551


Az 1946-ban J. William Fulbright szenátor javaslata alapján indult Fulbright Program a kezdetek óta napjainkig az Egyesült Államok legelismertebb oktatási-tanulmányi csereprogramja. Magyarország 1978 óta vesz részt a programban, azóta több mint 1100 magyar állampolgár nyerte el az ösztöndíjat. A program nyitott, bármely tudományágban és művészeti ágban megszerzett felsőfokú végzettséggel, illetve PhD/DLA oklevéllel, és megfelelő szintű angol nyelvtudással lehet pályázni.


IMG_1658


A különböző ösztöndíj típusokról, a pályázatok benyújtásáról és az elbírálás folyamatáról bővebben itt olvashat.

SZTEinfo

Fotó: Szécsi Annamária

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés