Bezár

SZTEhírek

karkas_mihaly

Az SZTE-vel együttműködve megismerjük a fiatal generáció érdeklődését - interjú Karkas Mihállyal, a Givaudan Hungary Kft. ügyvezetőjével

Az SZTE-vel együttműködve megismerjük a fiatal generáció érdeklődését - interjú Karkas Mihállyal, a Givaudan Hungary Kft. ügyvezetőjével

2024. október 04.
6 perc

Aki az SZTE Mérnöki karon szeretne szakmai gyakorlatot keresni, annak nem kell messzire menni, hiszen a Givaudan Hungary Kft. már néhány éve várja tárt karokkal az olyan hallgatókat, akik állás- vagy gyakorlati lehetőségre vágynak. Az ízesítő- és illatanyagok gyártásával foglalkozó cég nagy hangsúlyt fektet a fiatalok fejlődésére, illetve az SZTE Alma Materrel együttműködve, az Alumni Mentorprogram is arra ösztönzi az egyetemistákat, hogy megismerjék az általuk tanult szakmát.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Milyen évet tudhat maga mögött a vállalat az egyetemisták integrálásával kapcsolatban?

– 2023-ban is sikeresen folytattuk az együttműködésünket a Szegedi Tudományegyetemmel, mely hosszú évekre nyúlik már vissza. Jelenleg 126 kollégánk van, aki a Szegedi Tudományegyetem valamely szakán szerzett diplomát és az ott megszerzett tudását vállalatunknál kamatoztatja a gyakorlatban. 2023-ban 4 SZTE-n végzett frissdiplomás hallgatónak tudtunk álláslehetőséget biztosítani a diploma megszerzését követően szinte azonnal. Tavaly nyáron 8 szakmai gyakorlatos hallgatót fogadtunk és 1 fő kooperatív képzés keretében kezdte meg gyakornoki programját cégünknél. Töretlenül folytatjuk a duális hallgatókkal történő együttműködésünket is, jelenleg 4 duális egyetemistával állunk szerződésben, és még 3 főt látunk szívesen a program keretein belül. A tavalyi évben szokásunkhoz híven részt vettünk az SZTE MK-n megrendezett duális állásbörzén, valamint a TIK-ben rendezett összegyetemi állásbörzéken is, mely rendezvények remek lehetőséget biztosítottak számunkra, hogy a diákok körében népszerűsítsük vállalatunkat.

 

– Mi motiválta a céget abban, hogy elinduljanak az SZTE Alma Mater díjért?

– Már a gyár lokációjának meghatározásakor is kiemelt szempont volt a Szegedi Tudományegyetem közelsége. Az SZTE-vel több éve működünk együtt, az Alumni Mentorprogramhoz a 4. szemeszterben csatlakozott cégünk. Ezt követően viszonylag rövid időn belül az „Alma Mater Díj 2016” elismerésben részesülhettünk, amely hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, hiszen ez mutatta elkötelezettségünket és egyben a program sikerességét is. Az Alma Mater egy olyan, szakmailag kiválóan megalapozott és kimagasló tapasztalattal rendelkező szakemberek közössége, melynek mi is részesei vagyunk, és úgy érezzük, hogy e közösségnek feladata és egyben felelőssége, hogy tudásával, tapasztalatával a jövő generációjának nyújtson támogatást, iránymutatást.

 

– Milyen szakmai kihívások várják a gyakornokokat?

– Minden hozzánk csatlakozó gyakornoknak lehetősége van betekintést nyerni a gyári folyamatainkba, bevonjuk őket a gyár napi üzemeltetésébe. Ezt követően a projektekbe tudnak csatlakozni, lehetőséget kapnak a vezetési és szervezési feladatok gyakorlati elsajátítására. Aktív kapcsolatban vannak a termelés minden szereplőjével a gépkezelőktől a termelésvezetőig, ezáltal széles skálán tud fejlődni vezetés-szervezési ismeretük. Továbbá lehetőségük nyílik megismerni az általunk használt CI (Continuous Improvement) eszköztár elemeit, melynek köszönhetően tapasztalatot szereznek a folyamatos fejlődés szemléletének gyakorlatában is.

 givaudan_csoport_10ev

Munkatársak a gyár 10 éves ünnepségén.

– Ha jól tudom, évente hat hallgatót vesznek fel a gyakornoki programba. Mik azok a fontosabb készségek, amiket a hallgatók elsajátíthatnak a program során?

– Cégünk leginkább a termelési, műszaki és minőségellenőrzési osztályokon fogad hallgatókat a különböző gyakornoki programokban. A különböző osztályokon a hallgatók az élelmiszeripari, minőségbiztosítási, műszaki tudásukat felhasználva tudják szélesíteni a gyakorlati ismereteiket. A gyakorlat során fejlődik a rendszerszemléletük, analitikus gondolkodásuk, projekt ismeretekre tesznek szert, használják idegennyelv tudásukat, problémamegoldó készségük fejlődik, vezetői készségeik kibontakoztatására is lehetőség nyílik.

– A Givaudan K+F stratégiai megállapodás keretében is együttműködik az SZTE-vel. Számos kutatási területen van koprodukció a két intézmény, mint például a mérnöki témák és a légkezelésben. Miért ezeket a területeket választották?

– Örömünkre szolgál, hogy a cégünk életében jelen lévő releváns üzleti, mérnöki kihívásokra az egyetem szakmai tőkéje, szaktudása tud megoldást szállítani. Ezek alapján olyan speciális projekteket valósítunk meg, amelyek egyrészt az egyetem számára plusz tudást adnak az ipari környezetben zajló munka aktuális helyzetéről, az ott alkalmazott műszaki megoldásokról. A vállalat számára pedig azért előnyös az együttműködés, mert az egyetemi tudásbázisra építve további új, innovatív megoldásokkal tudjuk tökéletesíteni a munkafolyamatokat, az alkalmazott technológiai megoldásokat.

 

– A vállalat korábban csatlakozott a Mérnöki Kar duális képzéseihez. Miért?

– Az elmúlt években cégünk folyamatosan fejlődött és növekedett, ennek eredményeként új munkahelyeket létesítettünk. Ennek következtében folyamatos igényünk van szakértői csapatunk bővítésére. Az SZTE kimagasló oktatási színvonalának köszönhetően az itt végzett hallgatók eredményesen tudják tudásukat cégünknél kamatoztatni. A duális képzési programhoz csatlakozva célunk, hogy már az egyetemi tanulmányok alatt lehetőségünk legyen megismerni, majd integrálni a hallgatókat egy valós munkahelyi környezetbe, mely következtében tanulmányaik befejezésekor kiváló elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkezve léphetnek ki a munka világába. A program iránt kimagasló érdeklődést tapasztalunk, és mi sem mutatja jobban az együttműködés sikerét, mint hogy több olyan korábbi duális hallgatónk is van, aki napjainkban már szakemberként erősíti csapatunkat.

 

– Milyen cél vezérelte a céget, hogy részt vegyen az Alumni Mentorprogramban?

– Vállalatunknak ez egy remek lehetőség, hogy a fiatal generáció tudását, érdeklődését megismerjük és mentorainknak is kiváló alkalom, hogy tapasztalatukkal, tudásukkal motiválják a hozzánk érkező diákokat, hogy megismerjék, megszeressék az általuk tanult szakmát, szakterületet. Továbbá az itt eltöltött idő egy későbbi, lehetséges együttműködés alapjául is szolgálhat.

 

– Hogy néz ki a mentorálási folyamat?

– Minden beérkező hallgatói igényt szívesen fogadunk és egy belső elbírálási, kiválasztási folyamaton keresztül választjuk ki az adott időszak mentoráltjait. Egy jól felépített mentorálási folyamatban mindig egy tapasztalt mentor vezeti végig a programon a mentoráltat. Első lépésként cégünk minden fő osztályán eltölt a mentorált egy kis időt, melynek célja, hogy átlássa a cég szervezeti felépítését, működését, alapfolyamatait. Ezt követően minden mentorált esetében hiszünk abban, hogy személyre szabott - a mentorált egyéni igényeinek megfelelő - egyedi mentorálási támogatást biztosítunk, mely az ő egyéni preferenciáinak a leginkább megfelelő. Több éves mentorálási tapasztalatunk alapján úgy látjuk, hogy a program sikerének kulcsa az egyéni igények figyelembe vétele és ezt a személetet kívánjuk a jövőben is a program középpontjába állítani.

– Miért javasolják a hallgatóknak, hogy Önöket válasszák?

– A Givaudan a világon piacvezető az ízesítőanyagok gyártása területén és illatanyagok gyártásával is foglalkozik. Termékeink az élelmiszerboltok polcain nem találhatók meg, megrendelőink, partnereink közismert élelmiszeripari és fogyasztási cikkeket gyártó cégek. Amikor chipset, instant levest, jégkrémet, joghurtot, édességet vagy üdítőt vásárol, nagy valószínűséggel találkozni fog a Givaudan ízeivel. A vállalat egyik legmodernebb termelő üzeme a makói, amely 2012-ben nyitotta meg kapuit és mára már több mint 600 főt foglalkoztat egy rendkívül erős és összetartó csapatként. A mentorprogram sikerességét mutatja, hogy több korábban „mentorált” hallgató jelenleg is cégünknél dolgozik, számos esetben a diploma megszerzését követően rögtön tudtunk álláslehetőséget biztosítani számukra. Többen specialista pozícióban dolgoznak, de van, aki már vezetői szinten tudja a tudását kamatoztatni, ami jól mutatja, hogy a program eredményesen működik.

 

– Milyen hallgatókat várnak?

– Az SZTE Mérnöki Karon tanuló élelmiszermérnök, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök, műszaki menedzser, gépészmérnök, mechatronikai mérnök szakos, nappali tagozatos hallgatók támogatása a fő cél, ők képezik a program célcsoportját.

 

– Milyen visszajelzések érkeztek eddig azoktól, akik a Givaudan mentorainál szereztek tapasztalatot?

– Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az egyetemi együttműködéseinket illetően bármely programról legyen is szó, a hallgatók mindig nagyon pozitívan értékelik az itt eltöltött időszakot. A hallgatók nagyra értékelik azt, hogy szakmailag és emberileg is nagyon felkészült vezetők, mentorok támogatják őket, megteremtve a nyitott és támogató munkahelyi környezetet.

Givaudan Hungary Kft.

Borítókép: Karkas Mihály, a Givaudan ügyvezetője

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek