sport

Jelentkezz Sportnagykövetnek és mozgasd meg az SZTE-t!

Sportnagykövetek jelentkezését várja 2020. március 13-ig az SZTE Sportközpont. A „Sportnagykövetek és Sportmentorok az Egyetemeken” projektbe azon aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezhetnek, akik elkötelezettek a sport iránt és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel (MEFS), illetve az SZTE Sportirodával közösen készek fejleszteni az egyetemi sportéletét.

A Finn Egyetemi Sportszövetség kidolgozott egy egyetemistákat elérő, hallgatói mentorbázison alapuló projektet, amelyet a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) által kiírt nemzetközi pályázat részeként a MEFS Magyarországon valósít meg a meglévő sportiroda-hálózat bevonásával. A projektben kiemelt szerepet kapnak a hallgatói sportszervezők, a sportszakmai szervezeti egységek és az egyetemi sportklubok. A projekt célja, hogy a hallgatók motiválják hallgatótársaikat a sportéletben, és olyan sportközösségek jöjjenek létre, ahol a tanulás mellett kiemelt szerep jut a szabadidős sportra és az intézményi csapatokat támogató szurkolótábor kialakítására is.


A „Sportnagykövetek és Sportmentorok az Egyetemeken” projektbe azon aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezését várják, akik elkötelezettek a sport iránt és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel, illetve az intézményi sportirodákkal közösen készek fejleszteni egyetemük sportéletét.


A Sportnagykövet feladatai:

  • hallgatók aktivizálása
  • sportmentor hálózatot alakít ki fizikailag aktív hallgatótársaiból
  • felveszi a kapcsolatot az egyetemi „sportos” szervezeti egységekkel
  • feltérképezi az egyetemi, egyetem által támogatott sportolási lehetőségeket
  • egyetemistákat érintő sportaktivitások kommunikációja
  • mérések, beszámolók készítése a sportiroda és a MEFS felé

A jó Sportnagykövet:

  • meghatározó befolyással van hallgatótársaira,
  • egyszerre aktivizál személyesen és a közösségi médiában is hatékonyan,
  • ismeri az egyetemi korosztályok motivációit és kommunikációs szokásait,
  • jól együtt tud működni a szükséges szervezetekkel, egyetemi szervezeti egységekkel, sportirodával,
  • jól kommunikál szervezeten belül és a közösség felé,
  • a sportmentorokkal együtt elhivatottan fejleszti az egyetemi sportközösséget, motiválja a hallgatókat a rendszeres testmozgásra
  • munkáját körültekintően, kreatívan és precízen látja el, proaktívan lép fel a projekt céljainak megvalósítása érdekében

Jelentkezés formája:

Készíts egy rövid anyagot (írásban, videón stb.), mely az alábbi kérdésre válaszol: „Mit tennél, hogy az egyetemen többet mozogjanak hallgatótársaid?” A pályázatokat Fintor Csabának, az SZTE Sportiroda vezetőjének kell elküldeni a fintor.csaba@sport.u-szeged.hu címre.


Jelentkezési határidő: 2020. március 13. (péntek)

Az Egyetem neve:
Szegedi Tudományegyetem
Rövidített megnevezése: SZTE
Székhelye: Szeged, Dugonics tér 13.
Postacíme: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Központi telefonszáma: (62) 544-000

C_evszammal

Az egyetem megnevezése külföldi kapcsolataiban:
latinul:
Universitas Scientiarum Szegediensis
angolul:
University of Szeged
németül:
Universität Szeged
franciául:
Université de Szeged

Az egyetem alapítója:
Országgyűlés

Az egyetem felügyeleti szerve:

Innovációs és Technológiai Minisztérium