Bezár

Újság

Print - 2013. március

Print - 2013. március

2013. szeptember 12.
8 perc

10. hét

(2013. 03.04-2012.03.10.)

 

Nyílt nap a füvészkertben - A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az európai állampolgárok éve alkalmából elindította az Uniós fejlesztések nyílt napja - séta a kulisszák mögött elnevezésű programját. A cél, hogy megmutassák, az európai uniós tagság mivel járult hozzá Magyarország kulturális fejlődéséhez. A programsorozathoz a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje is csatlakozott, így a nyílt napon a látogatók betekintést nyerhetnek az uniós támogatásból megvalósult újításokba.

Délvilág

Délmagyarország 

 

 

 

 Muzsikusok sikere - SZEGED, DEBRECEN. A Debrecenben rendezett X. Országos Dohnányi Ernő egyetemi kamarazene versenyen és találkozón a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karát két csoport képviselte. "A Kiss Márton (hegedű), Liptai Miklós (hegedű), Megyesi Robin (brácsa) és Domokos Izabella (cselló) által előadott Grieg: g-moll vonósnégyese felejthetetlen interpretációjával kiemelt nívódíjat kapott. Mesterük Masopust Péter, aki a versenysorozat kezdete óta minden évben díjnyertes csoportokkal arat sikert, s hoz dicsőséget karunknak" - közölte Szecsődi Ferenc tanszékvezető.

Délvilág 

Délmagyarország

 

 

Hiányzik a robotsebész segítsége - A szegedi kutatók jelenleg egy uniós pályázat támogatásával (GOP- 1.1.1.) olyan korai rákdiagnosztikai módszer kidolgozásán dolgoznak, amely gyorsabbá, hatékonyabbá és általánosabbá teheti a korai rákszűrést. Az új szűrési módszer a vérből vett minta elemzésével állapítja meg a szervezetben lévő tumoros elváltozások fennállását. A fejlesztők az újfajta labortechnikáról egy szakmai ismertetőjükben a következőket írják "A hagyományos fehérje chipektől eltérően a fejlesztés alatt álló biochip nem néhány mesterségesen termelt fehérjét fog tartalmazni, hanem lehetőség szerint emberi tumorsejt-vonalakból hagyományos eljárásokkal kinyerhető fehérjék maximális számát.

Magyar Orvos 

 

11. hét

(2013. 03.11-2012.03.17.)

 

 

12. hét

(2013. 03.18-2012.03.24.)

 

 

275 4 napelem az egyetem épületein Százszázalékos támogatást kapott az Európai Uniótól az a szegedi pályázat, amelynek eredményeként a Szegedi Tudományegyetem 2754 új napelemet szerelt fel intézményei tetejére. A 880 millió forintos beruházással évente közel 30 millió forintot spórolhat az egyetem a számítások szerint. A projekt zárórendezvényét csütörtökön tartották az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, amelynek tetejére egy év alatt 206 napelem került.

Délvilág 

Délmagyarország 

 

 

Daganatkutatások eredményeit egységesítik - A világ tudományos közvéleménye által elfogadott tény, hogy a környezeti és genetikai tényezők bonyolult kölcsönhatása felelős a legtöbb gyulladásos és daganatos betegség kialakulásáért. Ezek a betegségek jelentik a legnagyobb kihívást a modern egészségügy számára. A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont most több tudományterületen végzett korábbi kutatásait egységesíti egy projektnek köszönhetően, hogy ezek eredményeiből sokak életminőségét javító innovatív termékek és szolgáltatások születhessenek.

Délvilág

Délmagyarország

 

 

Ismét Nobel-díjasok látogatnak Szegedre - Ismét Nobel-díjas kutatók érkeznek Szegedre: Bert Sakmann német fiziológus és Aaron Ciechanover izraeli kémikus az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) döntőjére látogat a Tisza-parti városba. Március végén és április elején a harmincegyedik OTDK döntőjének négy - orvos- és egészségtudományi, állam- és jogtudományi, biológiai, valamint testnevelési és sporttudományi - szekcióját rendezik meg Szegeden - közölte Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora az eseményt beharangozó szerdai tájékoztatón.

Délvilág 

Délmagyarország

 

 

Innovációs nagydíj hazai cégeknek - A XXI. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága kiemelt elismerésben részesítette a Mol, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Videoton Holding Zrt. és a Hilase Kft a földgáz kénhidrogén- és vízgőztartalmát mérő lézeres fotoakusztikus műszerről szóló pályázatát. A Mol közleménye szerint az elismerés a földgáz kénhidrogén illetve vízgőztartalma méréséhez kapcsolódott, amelynek fotoakusztikus megoldásába még 1996-ban fogott az olajtársaság és az SZTE.

Világgazdaság

Új Néplap

Tolnai Népújság 

Somogyi Hírlap 

Petőfi Népe

Heves megyei Hírlap 


 

Továbbfejlesztik a szuperszámítógépet - Négy hazai felsőoktatási- kutatási szervezet együttműködésével jött létre a Szuperszámítógép, a nemzeti virtuális laboratórium című projekt, amely közel 780 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi-terv TÁMOP-pályázatán. A konzorciumot a Szegedi Tudományegyetem vezeti, partnere a debreceni és a pécsi egyetem, illetve a szuperszámítógépes erőforrásokat és a szaktudást biztosító Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet.

Délvilág

Délmagyarország


 

Fénnyel fertőtleníthetünk - A kórtermek falát, padlóját, a műtőket és a levegőt egyszerre tisztítja meg a baktériumoktól és a vírusoktól az az új módszer, amelyet a Szegedi Tudományegyetem, a Nanocolltech Kft. és a General Electric Hungary Kft. együtt dolgozott ki. - Vegyszer, vagyis klórtartalmú tisztítószer vagy hőkezelés, esetleg UV sugárzás. Fertőtlenítésre ezt a három módszert használták eddig a kórházakban, az orvosi rendelőkben, az iskolákban és óvodákban, az edzőtermekben és fürdőkben, vagyis minden olyan helyiségben, ahol sok ember - köztük esetleg beteg is - tartózkodik.

Délvilág 

Délmagyarország 


 

A daganatos és gyulladásos betegség összefügg? - ...Erre a kérdésre az SZTE és az SZBK kutatói együtt keresik a választ. Több tudományterület képviselői, a Szegedi Tudományegyetem öt kara, valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja három intézetének kutatócsoportjai együtt dolgoznak annak érdekében, hogy kiderítsék: a környezeti tényezők és genetikai adottságok együttesen hogyan hatnak a gyulladásos és daganatos betegségek kialakulására. Az uniós támogatottságú, több mint 750 millió forint összköltségvetésű program célja, hogy a kutatások eredményeiből az egészségipar számára üzleti lehetőségeket biztosító, sok ember életminőségét javító innovatív termékek és szolgáltatások születhessenek.

Délvilág

Délmagyarország



Sajtónap az egyetemen - Eurorégiós sajtónapot szervezett a Szegedi Tudományegyetem Média Centruma az SZTE Rektori Hivatal épületében tegnap. A 60 éves Szegedi Egyetem című újság tiszteletére rendezett kiállítást Szabó Gábor, az SZTE rektora nyitotta meg. Elmondta, hogy az egyetemi sajtó szerepe igen változó, több sajtóorgánummal találkozott külföldi tanulmányai, munkája során is. Szerinte az egyetemi sajtó jelentheti a szabadság határainak feszegetését is.

Délvilág 

Délmagyarország 


 

Tüdődaganat és áttétek esetében tapasztalt állapotjavulás gyógygomba kivonatokkal (x) - ...A Szegedi Tudományegyetem kutatóinak közreműködésével sikerült azonosítani a búzacsírafű legaktívabb rákellenes hatóanyagát, az apigenint. A gyógygomba kivonatok és apigenin kivonat együttes alkalmazásával számos esetben javulás tapasztalható, tüdőrák esetében is. Az apigenin azért is fontos, mert az egyik legjelentősebb áttét gátló flavonoid. Ezzel jelentősen hozzájárulhat a betegek túlélési esélyének növeléséhez, hiszen az áttétek gátlása az egyik legjelentősebb túlélést elősegítő eszköz.

Vas Népe 

Napló 

Fejér Megyei Hírlap 

Dunaújvárosi hírlap

Zalai Hírlap 

 

 

 

13. hét

(2013. 03. 25-2012.03.31.)

 

22. Közművelődési Konferencia - AZ SZTE JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KARÁNAK másodéves andragógushallgatói immár 22. alkalommal rendeznek közművelődési konferenciát hétfőtől szerdáig. A rendezvényen szó lesz az andragógia jelenéről és jövőjéről, slam poetryvel, fotópályázattal, élő könyvvel is várják a kultúra és a közművelődés iránt érdeklődőket. A részletes program a www.facebook.com /kmkszeged weboldalon érhető el.

Délvilág 

Délmagyarország 

 

 

Diákköri tudósjelöltek találkoznak - Hungarikum a tudományos diákköri mozgalom a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor szerint. A 31. alkalommal életre hívott tanácskozás országos nyitóünnepségének és minden negyedik szekciójának az SZTE ad otthont. Ma délután nyílik meg a 31. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK): a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában tartandó ünnepségen - többek között - részt vesz K l i n g h a mmer István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, valamint Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia elnöke is.

Délvilág 

Délmagyarország


 

Országos diákköri konferencia - Az állam- és jogtudományi szekció megnyitójával tegnap az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) elkezdődött a legnagyobb országos tanulmányi verseny. - Aktuális témát boncolgattam, az önkormányzatok és a kormányhivatalok közötti kapcsolatot vizsgáltam - mondta Szalóki István. A Debreceni Egyetem negyedéves joghallgatója tegnap a TIK-be érkezett, itt kezdődött a 31. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK).

Délvilág 

Délmagyarország


 

Ingyenes, rendhagyó fizikaórák az Agórában - A rendhagyó fizikaórát az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék munkatársai, Molnár Miklós és Tóth Zsolt tartotta. A 45 perces foglalkozáson a diákok optikai, fotonikai témakörökből láthattak kísérleteket, majd ki is próbálhatták azokat. Kiderült többek között, hogy érik el a 3D-s térhatást a mozikban, és hogy Frederick William Herschel csillagász hogyan mutatta ki 200 évvel ezelőtt az infravörös sugárzást.

Délvilág

Délmagyarország 


 

A jövő otthonát valósítják meg áprilistól Szegeden - Áprilistól lesz látogatható a Szegedi Tudományegyetem Informatoriumában berendezett Intelligens Mintaotthon. A jelenleg elérhető legmodernebb technológiákat felvonultató lakásban nemcsak a látogatók próbálhatják ki a berendezéseket, a projektben részt vevő cégek is itt tesztelik majd az újításaikat. Távirányítással működő fiókok és energiatakarékos konyhai gépek a jövő otthonában. - A mintaotthont egy egyterű loft lakásként alakították ki az SZTE Informatorium emeletén.

Metropol - Budapest 

 

 

Kalendárium - A tudomány jövője, a jövő tudósai címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést két Nobel-díjas tudós, Aaron Ciechanover izraeli kémikus és Bert Sakmann német fiziológus részvételével a Szegedi Tudományegyetemen. - A rendezvényt a Magyar Állami Népi Együttes és a Szeged Táncegyüttes gálaműsora zárja, melyen átadják a Szent-Györgyi Talentumdíjat. III. 28., csütörtök - Felavatják a világ első egész alakos köztéri Puskás Ferenc-szobrát az Óbudai Promenádon, a Bécsi út és Dereglye utca kereszteződésénél 18 órakor.

 Heti Válasz 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek