kulfoldi_diakok_tik_kiemelt_nagy

Nemzetközi kapcsolatok

A Szegedi Tudományegyetem számos kiváló egyetemmel ápol kapcsolatot. Részt vesz az Erasmus-programban, harminc ország több mint ötszáz egyetemével áll partnerségben. A mobilitást a CEEPUS, vagyis a közép-európai felsőoktatási csereprogram is ösztönzi. Az SZTE-n tanévről tanévre mintegy háromezer külföldi diák végzi tanulmányait.


Kapcsolataink világszerte

A Szegedi Tudományegyetem több mint 500 rangos egyetemmel ápol kapcsolatot világszerte. A nemzetközi mobilitási programok közül az Európai Unió ERASMUS+ programja a legnépszerűbb, melynek keretében 510 partneregyetemével folytat együttműködést több mint 1000 bilaterális szerződés alapján. A Közép-Európai Felsőoktatási Csereprogramban (CEEPUS) az SZTE 1994 óta vesz részt, 11 hálózat 102 partneregyetemével közös tantervfejlesztést, ösztöndíjasok cseréjét, nyári egyetemek megszervezését megvalósítva. A magyar kormány által létrehozott CAMPUS Hungary program támogatásával 1350 egyetemi polgár pályázott sikeresen tanulmányútra a világ minden tájára, közülük több mint 1000 hallgató.


Nemzetközi kapcsolataink erősödését bizonyítja, hogy 2012-ben megnyílt a Konfuciusz Intézet az SZTE és a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével, a Kínai Nyelvoktatási Tanács támogatásával. Az intézetben az érdeklődők szakképzett kínai tanároktól tanulhatják a kínai nyelvet, és nagy hangsúlyt fektetnek a kínai kultúra megismertetésére is. Az SZTE-n nemrégiben Frankofón Egyetemi Központot is életre hívtak, és a képzési palettán is megjelentek francia nyelvű képzések.

Az Egyetem nemzetközi egységei több szinten menedzselik a meglévő nemzetközi kapcsolatokat, és folyamatosan keresik a lehetőséget minden olyan új kapcsolatépítésre, amely az intézmény kialakuló nemzetköziesítési stratégiájának megfelel. Szoros együttműködésben dolgozva a Magyar Rektori Konferenciával valamint a Balassi Intézettel, az SZTE aktív szerepet vállal az államközi megállapodásokkal érkező külföldi hallgatók fogadásában, melynek során a nagykövetségekkel és konzulátusokkal is egyre szorosabb kapcsolatot alakítunk ki. A Science Without Borders programban több karon fogadunk brazil diákokat, valamint a Stipendium Hungaricum ösztöndíj révén a világ minden tájáról érkeznek hallgatók az SZTE különböző karaira. Nemzetközi kapcsolataink prioritásait jelenleg főként ezek a programok alakítják.

 

A Szegedi Tudományegyetemen nem új keletű a nemzetköziség: az egészségügyi területeken harminc éve kezdődtek el az angol nyelvű képzések, és azóta szinte minden tudományterületen indulnak idegen nyelvű programok valamennyi képzési szinten. Egyetemünk vezetése évek óta stratégiai kérdésként kezeli, hogy minél több külföldi hallgatót vonzzon Szegedre, többek között azért, mert az Egyetemnek történelmi feladata az itt meglévő szellemi értékeket más országok – kiemelten a fejlődő országok – felé közvetíteni.

 

Intézményértékelési Program (IEP)

EUA_IEP_4cA Szegedi Tudományegyetem vezetése fontosnak tartja a nemzetközi ranglistákon való kiváló szereplés mellett, hogy saját szervezeti működési rendjének teljességét is rendre hitelesítse. Ezért 2014 tavaszán önként mérette meg magát az European Universities Association (EUA) által működtetett, nemzetközileg elfogadott, külső akkreditációs eszközökkel történő intézményértékelési programban (Institutional Evaluation Program, IEP), és a sikeres audittal kivívta a hazánkban megszerezhető legnagyobb elismerést.

Látványos eredmény, hogy Egyetemünk 5 éven át használhatja a Szegedi Tudományegyetem minden egyetemi felületén és információs anyagán az „Evaluated by – EUA-Institutional Evaluation Programme logót. Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi ’benchmarking’ segíti intézményünk fejlődését és támogatja a további sikeres szereplését nemzetközi színtéren.


Eseménynaptár

Rendezvénynaptár *

  • január 23. 09:30 - 24. 16:20
  • január 24.
    09:00 - 15:00
    Program:
    09:00 A résztvevők köszöntése
    09:15 Közérthetően a vastagbélrákról – Prof. dr. Molnár Tamás (SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    09:45 Rizikóbecslés – interaktív felmérés a részt vevők között – Prof. dr. Molnár Tamás, dr. Ruttka Mariann, dr. Szántó Kata és Dr. Pigniczki Daniella (I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:00 A vastagbélrák szűrés módszerei – Prof. dr. Molnár Tamás (SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:15 Colonoscopos modell bemutatása az Oktatási épületben – Prof. dr. Molnár Tamás, dr. Ruttka Mariann, dr. Szántó Kata és Dr. Pigniczki Daniella (I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:45 Vissza a SZAB székházba
    11:00 Szendvicsebéd
    11:30 Mi okozza a méhnyakrákot? Milyen megelőzési lehetőségek vannak? Mit jelent a méhnyakrák szűrés? Interaktív helyzetelemzés, kérdés-felelet szekció – Prof. dr. Kahán Zsuzsanna és dr. Fábián Gabriella, valamint dr. Hodoniczki László (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
    12:30 Sugárterápia: hogyan gyógyít, mik a veszélyei, és hogyan lehet e veszélyeket kivédeni? Interaktív bemutatás, kérdés-felelet szekció – Dr. Varga Zoltán és Deák Bence (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
    13:30 A méhnyakrák kezelési lehetőségeiről. Gyógyítható-e? Mik a kezelési módok korai és előrehaladott méhnyakrák esetén? Gyakorlatias bemutatás videok segítségével, Kérdés-felelet szekció – Dr. Végváry Zoltán, Dr. Kószó Renáta és Dr. Együd Zsófia (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
  • január 24.
    10:00 - 13:00
  • január 24.
    17:00 - 18:00
    Setényi János Magyarország vezető oktatáskutató szakembereinek egyike. Kivételes tapasztalattal rendelkezik az oktatási intézmények és programok, közoktatási és szakképzési, felsőoktatási rendszerek értékelése és szervezeti fejlesztése területén.
    2019 december elején megjelent az OECD által készített 2018-as PISA-jelentés. A magyar diákok továbbra is az átlag alatt teljesítenek szövegértésből, matematikából és természettudományokból, de legalább már nem romlott tovább a színvonal. Ezen az estén a színfalak mögé nézünk...
    A rendezvény a Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézet (KÖVI) és a Mentor(h)áló közös szervezésében valósul meg!
    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztráció: https://tinyurl.com/rzopnzf
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • január 25.
    09:00 - 13:00
    Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és az SZTE TTIK Fizikai Intézete szervezésében
    Előadások (Budó-előadóterem)
    9:30–10:00 Prof. Dr. Szabó Gábor: Az első lézertől az ELI-ig
    10:30–10:45 Dr. Geretovszky Zsolt: Lézerek a 3D nyomtatás és szkennelés szolgálatában
    11:15–11:30 Dr. Erdélyi Miklós Optikai pointillizmus – nagy feloldású optikai mikroszkópia
    12:00–12:15 Prof. Dr. Bozóki Zoltán: Megszólalnak a molekulák és mesélnek
    12:45–13:00 Dr. Keresztes Zoltán: Gravitációs hullámok mérése lézer interferométerrel
    Laborbemutatók, kísérletek (9:00–13:00)
    Próbáld ki, milyen lennél őrült tudósnak!
    A mikrovilág új megvilágításban: fényszobrászat, fényvezetés, fénycsipesz
    Színes lézeres kísérletek, lézeres interferometria
    Nagy feloldású optikai mikroszkópia*, Moire fényképezés
    Érdekességek a technika és a hidrodinamika világából
    Kozmológiai és gravitációshullám kutatások az SZTE-n
    Mobil autó-emissziós mérőállomás az udvarban
    Így dolgoznak a szegedi csillagászok itthon és a nagyvilágban
    Nagyintenzitású lézerlaboratórium
    Bemutatják: az SZTE TTIK Fizikai Intézete, az SZTE JGYPK Technika Tanszéke, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az ELI munkatársai