Bezár

Sajtószoba

efop_nyito

Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai – multidiszciplináris kutatás a Szegedi Tudományegyetem vezetésével

Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai – multidiszciplináris kutatás a Szegedi Tudományegyetem vezetésével

2021. június 22.

A Szegedi Tudományegyetem 1,493 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott arra, hogy az általa vezetett négytagú konzorcium kialakítson és működtessen egy sikeres, nemzetközi beágyazódással bíró, interdiszciplináris kutatói hálózatot a fenntartható és inkluzív társadalomfejlesztés területén. Az EFOP-3.6.2-16 Tematikus kutatási hálózati együttműködések című felhívás keretében, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Miskolci Egyetem, valamint a Soproni Egyetem közreműködésével megvalósuló projektet az Európai Unió támogatja, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Széchenyi 2020 keretében megvalósuló projekt átfogó célja, hogy feltárja a hazai és a tág értelemben vett kelet-európai innovációs mintázatokat a tanulás szempontjából, másrészt erősítse az európai tudományos hálózatokkal való együttműködést. Így a tudományos kapacitások fejlesztésével és erősítésével új együttműködések jöttek létre mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. Az európai uniós támogatásnak köszönhetően a résztvevő egyetemek olyan kiemelkedő együttműködési adottságokra tettek szert, amelyek lehetővé teszik számukra a jövő nemzetközi kutatási projektekbe való bekapcsolódást. Lehetőség nyílt a kutatási humán erőforrások fejlesztésére is, ami nagyban hozzájárul az intézmények aktív kutatási hálózati szerepvállalásához. A projekt megvalósítói stratégiai célként tűzték ki továbbá a szakmai kompetencia közvetítését; szerepet vállalnak a társadalmi-gazdasági-jogi folyamatokban. A 2021 január végéig tartott programba összesen közel 200 kutatót, köztük 150 fiatal kutatót, doktoranduszt és doktorjelöltet vontak be, de az érintett karok hallgatói is lehetőséget kaptak a személyes fejlődésre, nemzetközi kutatási tapasztalatszerzésre. A konferenciák, kutatói utánpótlást támogató programok, nemzetközi oktatói és kutatói mobilitási támogatások eredményeképpen több mint 600 publikáció készült, ebből több mint 200 idegen nyelven, továbbá csaknem 350 hazai és nemzetközi tudományos előadás hangzott el.

 

A projektről bővebb információ itt található.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek