infektologia_nyito

Infektológiai klinikát és oktatóközpontot alakítanak ki az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem újabb egészségügyi mérföldköve lesz az a beruházás, amelynek eredményeképpen infektológiai klinika és oktatóközpont épül Szegeden. Az SZTE gyermek és felnőtt pácienseket egyaránt fogadó, 1,5 milliárd forintból megvalósuló Infektológiai Központjában a fertőző betegek ellátása mellett gyakorlati oktatás is folyik, új, önálló egyetemi tanszék is működik majd.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem célja egy olyan, a 21. század kihívásainak megfelelő infektológiai központ kialakítása, amely minden elemében megvalósítja az infekció kontrollal és járványügyi izolációval kapcsolatos irányelveit, és egyúttal képes havária helyzetek esetén – legyen az egészségügyi (járvány) vagy nemzetbiztonsági (terrorizmus, migráció, baleset) – kapacitásait rövid időn belül rugalmasan bővíteni.


SZTE_01__INFEKTOLOGIA_LATVANYTERV

 

Az Állomás utca 6. szám alatti területen, 4 szinten, 4 575 négyzetméteren működik majd az új központ. Az épület földszintjén ambuláns és diagnosztikai egységeket alakítanak ki. A beruházással megvalósítható lesz az, hogy a gyermek és felnőtt ellátást egymástól elkülönítve végezzék. Három emeleten 54 darab egyágyas kórtermet alakítanak ki vizesblokkal, a kórtermek szükség esetén kétágyasra bővíthetők. A betegszobákban kialakítható a fertőzés ellátásához – lélegeztetés, intenzív ellátás – szükséges technológia is. A kórtermek izolálhatóak, és izolálható az a hat ápolási egység is, amelyekhez egységenként 9 kórterem tartozik. A klinika építésére 2020. március 31-én jelent meg a nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben.


A Szegedi Tudományegyetem a 2015-ös migrációs válság során ismerte fel, hogy a Dél-Alföldi Régió infektológia ellátási képessége nem megfelelő. Ezért az SZTE kidolgozta szakmai és infrastruktúra fejlesztési koncepcióját egy új infektológiai centrum létrehozására. A magyar kormány 2017. december 22-én 76 millió forintot biztosított a projekt előkészítésre és a kiviteli tervek elkészítésére a Beruházás Előkészítési Alapból. A szegedi egyetem 2018-ban készült el a korszerű infektológiai központ terveivel.


IMG_4222_honlap

 

Első körben az építési területen és annak környezetében álló mintegy 800 négyzetméternyi épületet bontanak el.

 

Az SZTE új Infektológiai Központja megvalósításának becsült költségigénye eszközökkel együtt 1,5 milliárd forint, a kivitelezési munkálatok várhatóan 2020 szeptemberében kezdődhetnek.

 

A fertőző betegségeket okozó mikroorganizmusok ismeretével, az ilyen betegségek diagnosztizálásával és gyógyításával, illetve megelőzésével foglalkozó és a járványügyhöz kapcsolódó infrastrukturális beruházás része a szegedi egészségügyi képzések fejlesztését célzó projektnek. Az infrastrukturális fejlesztés segítségével az SZTE meg kívánja teremteni az infektológia egyetemi oktatásának feltételeit, ennek a fontos diszciplínának ugyanis a szegedi egyetemen még nincs önálló tanszéke és oktatási helyszíne. A szegedi infektológiai központban a fertőző betegek ellátása mellett gyakorlati oktatás is folyik, új, önálló egyetemi tanszék is működik majd, ezáltal az SZTE bekapcsolódhat a járványügyi szakemberek folyamatos képzésébe.

 

Az infektológiai ellátásban is hármas, azaz a legmagasabb progresszivitási szintet kell biztosítania a szegedi egyetemnek. Így az SZTE Infektológiai Központja lesz a dél-alföldi régió egyetlen olyan egészségügyi centruma, ahol a fertőzésben megbetegedett gyermekek és felnőttek speciális ellátását végzik. Ez a centrum színvonalában versenyképes lesz más, hasonló európai intézményekkel.

 

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

 

Korábban írtuk:

Új infektológiai központot hoz létre a Szegedi Tudományegyetem

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés