_MG_0964-2

Születésnapi paprikakoszorú Szent-Györgyi Albert Dugonics téri szobránál

„A tudós nem azt kérdezi, kinek van igaza, hanem azt: mi az igazság” – idézte Szent-Györgyi Albertet az SZTE rektora. Szabó Gábor abból az alkalomból mondott köszöntőt, hogy – a Nobel-díjas tudós születésnapjára is emlékezve – szobránál idén is elhelyezték a paprikakoszorút. A tisztelgésre 2017-ben több évforduló is alkalmat ad.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szent-Györgyi Albert 1893. szeptember 16-án született. Erre emlékezve 2014 óta minden évben megkoszorúzzák az SZTE vezetői és polgárai a Nobel-díjas tudós egész alakos, a szegedi Dugonics téri Rektori Épület bejárata előtt álló, népszerű fényképezkedési és szelfizős ponttá lett szobrát.


_MG_0953

Időtálló örökség

2017. szeptember 18-án – többek között – Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Fendler Judit, az SZTE kancellárja, továbbá az egyetemi szenátus tagjai, a rektorhelyettesek és több dékán is részt vett a Nobel-díjas tudós szobra előtti rövid ünnepségen.


_MG_0951


Időtálló Szent-Györgyi Albert öröksége, hatása jelentős a biológiában, az orvostudományban – jelentette ki köszöntőjében Szabó Gábor. Érdekességként jegyezte meg, hogy a Szent-Györgyi által vezetett intézet közleményei között akadt olyan, amelyre még 2014-ben is friss tanulmányban hivatkoztak a mai kutatók.

A tudós és csapata teljesítményének jellemzéseként a rektor elmondta: az izomműködés témakörében második Nobel-díjra is méltó eredményeket ért el az a Szent-Györgyi által vezetett tudományos műhely, melynek tagja volt – többek között – Banga Ilona is.


_MG_0961


Szent-Györgyi tudományon kívüli életművének számos eleme mutatja a társadalom iránti felelősségérzetét – hangsúlyozta a szónok. Példaként említette Szent-Györgyinek a sportról és az oktatásról elmondott beszédeit.


Az optimista közszereplő

– Akit a Gestapo és a sztálini rendszer, vagyis mindkét totalitárius hatalom egyaránt keresett és üldözött, az bizonyítottan az egyenes úton járt – utalt az életrajzi adalékra Szabó Gábor. Arra is emlékeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő kutatóként Szent-Györgyi a döntéshozók nemtetszése ellenére is kiállt a vietnámi háborút és a totális fegyverkezést ellenző véleménye mellett.

Optimista emberként jellemezte Szent-Györgyit az SZTE rektora. Az attitűd érzékeltetésére Teller Ede, a világhírű atomfizikus véleményére utalt, aki szerint „pesszimista az az ember, akinek mindig igaza van, de sosincs benne öröme”. – Szent-Györgyi azonban optimista ember volt, akinek a gondolatait máig többen és többször idézik – húzta alá a rektor.


_MG_0967


„A tudományos módszert lényege, hogy a problémákat problémaként kezeli, így keresi a legjobb megoldást előítéletek és sovinizmus nélkül. Nem azt kérdezzük, kinek van igaza, hanem azt: mi az igazság” – adott ízelítőt Szent-Györgyi fanyar humorából is beszédében a rektor, aki annak örülne, ha a társadalom is megszívlelné a Nobel-díjas tudós álláspontját.


Jubileumi programok

A paprikával ékesített koszorút az SZTE rektora és kancellárja együtt helyezte el Szent-Györgyi Albert szobránál. A tisztelgésre 2017-ben több évforduló is alkalmat ad.


_MG_0977
Idén 85 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kijelentette: a hexuronsav és a C-vitamin ugyanaz az anyag, majd e felfedezését publikálta, illetve 1932 őszén – a világon először – nagy mennyiségben sikerült C-vitamint kinyernie a szegedi paradicsompaprikából. Erre is emlékeztetett az SZTE TIK flash mob programja Szent-Györgyi Albert születésnapi évfordulóján, 2017. szeptember 16-án.


_MG_0981


Idén lesz 80 éve, hogy „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis terén tett felfedezéseiért” Szent-Györgyi Albert átvehette 1937. december 10-én a fiziológiai és orvosi Nobel-díjat. Az erre a teljesítményre emlékeztető jubileumi programok sorába tartozik – többek között – az SZTE egészségtudományi karainak hagyományos Szent-Györgyi Napok rendezvény-sorozata, továbbá az ország egyik legrangosabb természettudományos vetélkedője, a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny, illetve az ugyancsak a tehetséggondozást szolgáló Szegedi Tudós Akadémia konferenciája.


_MG_0988


Az SZTE világhírű egykori oktatójára, kutatójára és rektorára 2017 őszén kiállításokkal, kulturális és sporteseményekkel is emlékezik.


SZTEinfo - Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés