tehetsegkep

Ösztöndíjak, támogatások az SZTE hallgatóinak

A Szegedi Tudományegyetem több módon is segíti államilag finanszírozott és önköltséges, szociálisan rászoruló vagy kiemelten tehetséges hallgatóinak tanulmányait.


A tanulmányok segítésére

Tanulmányi ösztöndíjat kaphat a Szegedi Tudományegyetem minden olyan nappali tagozatos, államilag támogatott alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója, aki nem az első félévét kezdi meg a Szegedi Tudományegyetemen, azaz rendelkezik az ösztöndíj megállapításához szükséges tanulmányi átlaggal, és az Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR) szerint is aktív státuszú. Az ösztöndíj megállapítása az utolsó aktív félévben teljesített és az ETR elektronikus rendszerében rögzített tanulmányi eredmény átlaga alapján, úgynevezett kalaprendszerben történik. Megállapításában fontos szerepe van a kurzusokon elért tanulmányi eredménynek, valamint a teljesített és nem teljesített kurzusok arányának. A támogatásra mindenki automatikusan jogosult, ha megfelelő eredménnyel rendelkezik, tehát nem kell igényelni. A tanulmányi ösztöndíj egy félévre, azaz öt hónapra szól.

Az SZTE félévente tankönyv-és jegyzettámogatással járul hozzá a hallgatók sikeres tanulmányaihoz. A rendszer célja, hogy az egyetemi diákok a tankönyveket és jegyzeteket elérhető áron tudják megvásárolni. Jegyzettámogatás az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatóknak jár és mindig az adott félévben lehet felhasználni. Ezt a támogatást a hallgatók elektronikus utalvány formájában kapják meg, melyet az akkreditált boltokban vásárolhatnak le. Az utalvány jegyzetvásárlásra maximum az adott vásárlás értékének 75% -áig használható fel, a számla 25%-át készpénzben kell kifizetni. A támogatás 20%-a fénymásolásra is fordítható a jegyzettámogatás beváltására jogosult fénymásolókban készpénzfizetési rész nélkül. A beváltóhelyek részletes listája itt olvasható.

 

Szociális alapú támogatások

A Szegedi Tudományegyetemen államilag támogatott teljes idejű felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók szociális helyzetük alapján rendszeres szociális ösztöndíjban részesülhetnek, melyre félévenként kell pályázni. Az ösztöndíj igénylése a Modulo rendszerben az „Általános szociális helyzetfelmérési adatlap” kitöltése után a „Rendszeres szociális ösztöndíj kérelmi adatlap” beadásával történik. Az odaítéléskor figyelembe veszik – többek között – az egy főre jutó jövedelmet, a hátrányos helyzetre vonatkozó tényezőket, a nagy családos helyzetet, valamint a lakóhely és iskola közötti távolságot. Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgató az első bejelentkezése alkalmával kérelem benyújtása esetén alaptámogatásra jogosult, amennyiben a hallgatói juttatásokra vonatkozó szabályzatban foglalt feltételeknek megfelel. A hallgató szociális helyzetének váratlan romlása esetén, a hallgató és/vagy a vele egy háztartásban élők jövedelmi viszonyait jelentősen megváltoztató kiadások vagy bevételi kiesések enyhítésére egyszeri, rendkívüli szociális ösztöndíjban részesülhet, melyhez szintén kérelem benyújtása szükséges. A támogatás a Modulo rendszerben folyamatosan pályázható beadási határidő nélkül.

A Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos, államilag finanszírozott, felsőfokú szakképzésben, alapképzésben mesterképzésben, illetve egységes osztatlan képzésben résztvevő hallgatói szociális alapon ingyenes, féléves városi kombinált tömegközlekedési bérletet kaphatnak, mellyel a troli, villamos és autóbusz közlekedést is ingyenesen vehetik igénybe. Bérletre pályázni az államilag finanszírozott hallgatók jogosultak, az érvényes pályázattal rendelkező hallgatók 90% -a bérlettámogatásban részesül. A bérletet a szociális ösztöndíj pályázati rendszerén kell igényelni. A helyi közlekedési bérletre azok a hallgatók pályázhatnak, akik a Modulo rendszerben kitöltötték az „Általános szociális helyzetfelmérési adatlapot”, és benyújtottak a „Városi tanulóbérlet igénylési adatlapot”. Az ingyenes bérletet az ETR szerint az adott félévben aktív státuszú hallgatók a Hallgatói Szolgáltató Irodában vehetik fel minden félév elején.

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. Ez az ösztöndíj olyan pénzbeli szociális támogatás, aminek elbírálását nem az egyetem végzi, azonban sikeres pályázat esetén az egyetem folyósítja azt. Az ösztöndíj kizárólag szociális szempontok alapján ítélhető meg, a pályázó tanulmányi eredménye nem vehető figyelembe. A támogatásra hátrányos helyzetű államilag finanszírozott és önköltséges nappali tagozatos hallgatók pályázhatnak, levelező tagozatosok nem. A juttatás két tanulmányi félévre, azaz tíz hónapra jár. Igénylése az állandó lakhely önkormányzatánál történik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Út a felsőoktatásba” esélyteremtő programja a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű fiatalokat ösztöndíj- és önköltség-támogatással segíti. A program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, felsőfokú tanulmányaik megkezdésének támogatása. Pályázatot nyújthat be a Magyarország területén működő felsőoktatási intézménybe alap-, mester vagy osztatlan képzésre felvételt nyert, magyar állampolgárságú hallgató, amennyiben az adott szintű végzettséggel még nem rendelkezik, vagy azonos szintű más képzésben nem vesz részt. Nem pályázhat keresztféléves képzésre vagy felsőfokú szakképzésre felvételt nyert jelentkező és az a hallgató, aki roma szakkollégium tagja. Ösztöndíj-támogatási pályázatot nyújthat be az a jelentkező, aki nappali tagozatra magyar állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzésbe nyert felvételt és az erre vonatkozó törvény szerint hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak minősül, vagy utógondozásban részesül. Önköltség támogatásra pályázatot nyújthat be az a jelentkező, aki nappali, esti vagy levelező tagozatra önköltséges felsőoktatási képzésbe nyer felvételt és az erre vonatkozó törvény szerint hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak minősül, vagy utógondozásban részesül. Nem pályázhat az a hallgató, akinek önköltségének megtérítését más program fedezi és egy hallgató egyszerre csak az egyik komponensre pályázhat. Az ösztöndíj támogatás mértéke havonta 20 ezer forint, az önköltség-támogatási összeg maximum 220 ezer forint/ félév. Az önköltség támogatás nagysága nem haladhatja meg képzési önköltség mértékének 85%-át és nem lehet kevesebb, mint a képzési önköltség 60%-a. Mindkét támogatás két félévre szól, a hallgató mindkét komponens esetében akkor jogosult a második félévi támogatásra, amennyiben a pályázat beadásának félévében legalább a mintatanterv 50 százalékának megfelelő kreditet teljesített.

 

Tehetségek támogatása

A szegedi egyetemen 13 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja a kiemelkedő tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó, tehetséges egyetemisták anyagi támogatása ösztöndíjak által. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részeként működő Sófi-ösztöndíjat az egyetem minden hallgatója megpályázhatja, aki alap-, mester vagy osztatlan képzés bármelyik évfolyamán, nappali tagozaton, állami vagy költségtérítéses rendszerben tanul, és egy félévre vetített hagyományos tanulmányi átlaga 4,00 felett van az eddig elvégzett szemeszterek tekintetében. Az ösztöndíjat már elsőévesként is érdemes megpályázni, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Szegedi Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, interdiszciplináris programokban való részvétel.

Az egyetem bármely, az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat igényelhet az egyes karok hallgatói önkormányzatánál. A tantervi követelményeken túl kiemelkedő szakmai, tudományos, illetve közéleti tevékenységet végző hallgató rendszeres havi, illetve egyszeri juttatásban részesíthető. A pályázatok elbírálásakor előnyben részesítik a Szegedi Tudományegyetem tehetséggondozási programjában részt vevő hallgatókat.

A köztársasági ösztöndíj az oktatási és kulturális miniszter által személyre szólóan adományozott támogatás, melyre azon államilag támogatott, illetve költségtérítéses, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő diákok pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet megszereztek. Az ösztöndíj elbírálásánál előnyt a kiemelkedő tanulmányi eredmény, szakmai területen végzett kimagasló munka, publikációk vagy OTDK szereplés, valamint a kiemelkedő közéleti és sportteljesítmény. A támogatás két félévre, azaz tíz hónapra szól, összege havi 34 ezer forint. Az ösztöndíjra pályázni a Modulo rendszerben a „Köztársasági, kiemelt tanulmányi ösztöndíj pályázat” benyújtásával lehet.

Az egyetem és a magyar állam mellett Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata is anyagi támogatást biztosít a kiemelkedő teljesítményt elért diákoknak. A városi ösztöndíj két szemeszterre szól, összege havi 10 ezer forint. Pályázatot minden nappali tagozatos, első alap- vagy mesterképzésen tanulmányokat folytató, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgató adhat be, aki 26. életévét a pályázat benyújtásáig még nem töltötte be. Pályázni a Modulo elektronikus rendszerben található „Szeged MJV Ösztöndíjpályázata” című adatlap kitöltésével lehet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a kiemelkedő tanulmányi eredmény és a tanulmányi versenyeken való részvétel.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása pedagógusi hivatásuk gyakorlására, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása. A pályázatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ írja ki, melyre az osztatlan tanárszakokra felvételt nyert hallgatók pályázhatnak. A támogatás összege havi 25-75 ezer forint közötti, az ösztöndíj összege attól függ, milyen szakokon tanul a diák. A pályázatnál előnyt élveznek az ember- és természetismeret műveltségi terület tanári szakjait választó hallgatók.

 

Az önköltséges hallgatók támogatása

Az önköltséges hallgatók részére önálló ösztöndíjakat alapítottak a Szegedi Tudományegyetem több karán is, ezek kifejezetten a képzési díj támogatására irányulnak.

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának felvételi szabályzata értelmében a fakultás a jogász osztatlan képzés nappali munkarend szerinti önköltséges finanszírozási formában tanulmányokat folytató 10 legjobb felvételi/tanulmányi eredményt elért aktív státuszú hallgatója számára minden félévben költségmentességet biztosít. Ez a támogatási forma nagyban segíti a hallgatók anyagi kötelezettségvállalását, mivel a jogász képzés költsége hasonlóan a gazdasági képzésekhez igen magas, az önköltség 176 ezer forint félévenként. A kar a jogász nappali munkarend szerinti képzési formában felvételt nyert további tíz aktív státuszú, beiratkozott hallgató számára szociális alapon – a felvételi pontszám figyelembe vétele mellett – szintén költségmentességet ad az első tanévre. A későbbiekben a tanulmányi eredmények figyelembe vétele mellett minden tanévben tíz aktív státuszú hallgató szociális alapú költségmentességben részesül. Az elbíráláskor figyelembe veszik a felvételi összpontszámot, a nagycsaládos helyzetet, az alacsony jövedelemmel rendelkező családi hátteret, valamint a tanulmányok folytatására befolyással bíró hátrányos helyzetet.

Az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar az első évfolyamos szociális munka alapszakos önköltséges hallgatókat részösztöndíjjal támogatja. A támogatásra pályázhatnak azok, akik az ETSZK-n hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, az első szemeszterben aktív félévet töltenek szociális munka alapszakon, nappali vagy levelező tagozaton, és önköltséges finanszírozási formában tanulnak. A pályázaton nyertes hallgatók egyszeri, egy összegben történő támogatást kapnak, mértéke a hallgató által fizetendő költségtérítés – melynek összege 180 ezer forint – 50 százaléka. A támogatás egy félévre szól, de a következő szemeszterben újra megpályázható.

Az SZTE Gazdaságtudományi Karon az önköltséges alapképzéseken tanulókat vállalati, alapítványi és kari ösztöndíjakkal várják. „A hallgatói terhek mérséklése, a kiváló diákok közgazdasági tanulmányainak támogatása érdekében karunk 2012-ben a költségtérítés mértékét felére csökkentő vagy annak megfelelő összegű ösztöndíjat alapít” – olvasható a GTK honlapján. A karon mindhárom alapképzés – gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, pénzügy és számvitel szak – 2014. szeptembertől 185 ezer forintba kerül félévente. A fakultás évente minimum 40, nappali tagozatos közgazdászképzésben részt vevő, állami ösztöndíjban nem részesülő legtehetségesebb hallgatóját két formában ösztöndíjjal kívánja támogatni. Egyrészt nevesített vállalati/intézményi ösztöndíjjal, amely az alapító nevét viseli. Ebben az esetben az ösztöndíj elnyerésének feltételeit az ösztöndíjat felajánló szervezet közvetlenül határozza meg. Másrészt a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíjjal. Az ösztöndíj odaítélése az ösztöndíjra pályázó hallgatók tanulmányi/felvételi eredménye alapján, egyértelmű sorba rendezéssel történik. Támogatásban azok a fiatalok részesülhetnek, akik a felvételi eljárásában nappali tagozaton nyertek felvételt a Gazdaságtudományi Kar által meghirdetett alapszakra, nem részesülnek állami ösztöndíjban, illetve aki pályázatot nyújt be az ösztöndíj elnyerése érdekében. Mind a nevesített vállalati/intézményi/alapítványi, mind a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíj mértéke minimum a képzés során térítendő önköltség összegének 50%-a, maximum a képzés során térítendő önköltség összegének 100%-a. Az ösztöndíjakról és a pályázás részleteiről további információ a GTK honlapján érthető el.

A költségtérítés halasztásról, részletfizetésről, csökkentésről az SZTE egyes karain külön szabályzat rendelkezik. Az SZTE Állam- és Jogtudományi Karon a hallgatók az önköltség befizetésének halasztását kérhetik, de részletfizetésre vagy mérséklésre nincs lehetőség. Az Egésztudományi és Szociális Képzési, valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon különös méltányosság alapján, dékáni engedéllyel lehet költségtérítés halasztást, részletfizetést kérni. A Fogorvostudományi Kar Tanulmányi Bizottsága, dékánja költségtérítés fizetése alóli mentességet nem ad, de kedvezmény iránti kérelmet nyújthat be írásban a Tanulmányi Bizottsághoz az a hallgató, aki az előző két szemeszterben átlagosan 4,5-ös hagyományos átlagot ért el. A Gazdaságtudományi és a Gyógyszerésztudományi Karon költségtérítés-halasztást, részletfizetést vagy mérséklést a Modulo rendszerben lehet kérni. A Mezőgazdasági Kar költségtérítéses képzésben tanuló hallgatója a Modulo rendszerben tölthet ki űrlapot, amennyiben részletfizetést szeretne kérni. A Mérnöki Karon különös méltányosság alapján, dékáni engedéllyel lehet költségtérítés halasztást, részletfizetést kérni, ezt a Modulo rendszerben kell beadni. Az SZTE Természettudományi és Informatikai Karon, valamint a Zeneművészeti Karon az önköltséges hallgatók költségtérítés-halasztási, részletfizetési (50-50 %) vagy mérséklési kérvényt adhatnak be a Modulo rendszerén keresztül.

Az önköltséges hallgatók anyagi helyzetét könnyíti, hogy az SZTE jelenlegi kollégiumi szabályzata szerint a költségtérítéses hallgatóknak is van arra lehetőségük, hogy kollégiumi férőhelyet kapjanak. A kollégiumi jelentkezések elbírálásánál ugyan előnyt élveznek az államilag finanszírozott képzésben részt vevők, de a helyek kiosztásánál a hallgató szociális helyzetét is figyelembe veszik, így az önköltséges hallgatók számára is biztosítanak néhány férőhelyet.

A Szegedi Tudományegyetem által nyújtott támogatásokról részletesen a „Szegedi Tudományegyetem hallgatói által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról” című szabályzat rendelkezik.

Kövess minket

Facebook YouTube Linked in


Google Plus icon_instagram
Latest News RSS

Legújabb híreink

Prof. Dr. Karsai Krisztina az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének vezető professzora a kiemelkedő oktatói és tudományos tevékenységéért és a kar hírnevének öregbítéséért Menyhárth Gáspár díjat vehetett át 2020. január 11-én a jogász doktoravató ünnepi tanácsülésen.

Nyílt napra várja a középiskolásokat a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 2020. január 25-én, szombaton. 9 óra 30 perctől az érdeklődők megismerkedhetnek a BTK összes képzésével és ikonikus épületével, illetve megtudhatnak mindent a felvételi jelentkezésről is.

Eseménynaptár

Rendezvénynaptár *

  • január 22.
    18:00 - 19:00
    Irán – régi nevén Perzsia – mindig befolyásolta múltunkat, és jelenünket is. A több mint 2500 éves kultúra rányomta bélyegét a mai társadalmunkra. A klasszikus európai műveltséggel mindig szoros kapcsolatban élt. Az ősi selyemút révén nem csak árucikkek jutottak hozzánk, hanem az eszmék cseréje is fontos lépés volt. Az iráni és hazánk történelme között – annak ellenére – hogy nagy a távolság, sok közös vonás van. Csodálatos paloták, városok, terek és a régmúlt emlékeiről, és ami a legfontosabb, az ott élő emberekről szeretnék majd beszélni.
  • január 23.
    09:30 - 13:00
    Az SZTE Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézet (KÖVI) szervezésében
    Program:
    9.15 Érkezés, regisztráció
    9.30 Köszöntőt mond: Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese
    9.35 dr. Szikora Ágnes főosztályvezető (Oktatási Hivatal Tanügy-igazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztály): A tanfelügyeleti és pedagógusminősítési rendszer tapasztalatainak használhatósága a köznevelési rendszer fejlesztésében, a rendszer jövője
    10.15 Ritter Attila intézményvezető, szakértő (Janus Pannonius Gimnázium, Pécs): A tanfelügyeleti és pedagógusminősítési rendszer hatása az intézményi fejlesztésre, szervezetre, pedagógiai folyamatokra
    10.50 kávészünet
    11.15 Málnási-Szász Myrtill igazgató, szakértő (ÉSZC Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma): Szakértőként az iskola élén
    11.30 Szabó Győzőné tréner, ICF coach, a KÖVI oktatója: A tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértők szerepviselkedése, a személyiségfejlődés mélyítésének lehetséges irányai
    12.15 dr. Keczer Gabriella egyetemi docens (SZTE JGYPK), a KÖVI oktatója: A KÖVI hozzájárulása a tanfelügyeleti és pedagógusminősítő szakemberek fejlődéséhez
    12.30 Kérdések-válaszok, kötetlen tapasztalatcsere, kedvezményes beiratkozási lehetőség az SZTE KÖVI szakvizsgás képzésére
  • január 23. 09:30 - 24. 16:20
  • január 24.
    09:00 - 15:00
    Program:
    09:00 A résztvevők köszöntése
    09:15 Közérthetően a vastagbélrákról – Prof. dr. Molnár Tamás (SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    09:45 Rizikóbecslés – interaktív felmérés a részt vevők között – Prof. dr. Molnár Tamás, dr. Ruttka Mariann, dr. Szántó Kata és Dr. Pigniczki Daniella (I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:00 A vastagbélrák szűrés módszerei – Prof. dr. Molnár Tamás (SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:15 Colonoscopos modell bemutatása az Oktatási épületben – Prof. dr. Molnár Tamás, dr. Ruttka Mariann, dr. Szántó Kata és Dr. Pigniczki Daniella (I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:45 Vissza a SZAB székházba
    11:00 Szendvicsebéd
    11:30 Mi okozza a méhnyakrákot? Milyen megelőzési lehetőségek vannak? Mit jelent a méhnyakrák szűrés? Interaktív helyzetelemzés, kérdés-felelet szekció – Prof. dr. Kahán Zsuzsanna és dr. Fábián Gabriella, valamint dr. Hodoniczki László (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
    12:30 Sugárterápia: hogyan gyógyít, mik a veszélyei, és hogyan lehet e veszélyeket kivédeni? Interaktív bemutatás, kérdés-felelet szekció – Dr. Varga Zoltán és Deák Bence (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
    13:30 A méhnyakrák kezelési lehetőségeiről. Gyógyítható-e? Mik a kezelési módok korai és előrehaladott méhnyakrák esetén? Gyakorlatias bemutatás videok segítségével, Kérdés-felelet szekció – Dr. Végváry Zoltán, Dr. Kószó Renáta és Dr. Együd Zsófia (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
  • január 24.
    10:00 - 13:00