beiratkozas

Ha szeptember, akkor beiratkozás!

Elkezdődött a szorgalmi időszak és ezzel bizony együtt jár a beiratkozás is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


Központunk idén is nagy szeretettel és sok-sok különféle érdekes programmal, ajándékkal várta az egyetemet most kezdő és a lelkesen folytató hallgatókat. Az egyik ilyen érdekesség az ígéretfa volt, melyen a következő kérdés szerepelt: „Mit vársz ettől a szemesztertől?” Számtalan válasz érkezett, a legtöbben sikeres vizsgákat, jó társaságot és egyszerű félévet várnak.


TIK - Beiratkozás 2015
Galéria
 

 

Idén nem csak személyes megjelenéssel lehetett nyerni, hiszen Facebook oldalunkon a két hét alatt 3 témában tölthettek ki kvízt az oda látogatók. Természetesen a helyes kitöltéssel értékes ajándékokat is lehetett nyerni. Az első két nap a Szegedi Tudományegyetemről szólt, amit a „zöld” témakör követett, majd ennek részeként a Naturtex-SZTE-Szedeák felnőtt férfi kosárlabda csapat kérdéseire adhattak választ az érdeklődők. A kitöltések száma a két hét alatt meghaladta az 1000 főt, legtöbben a Szedeák kvízét töltötték ki, egészen pontosan 397 alkalommal próbálkoztak kitöltéssel. De sem a zöld témájú kérdéssornak, sem az SZTE-t bemutató feladatlapnak nem kell szégyenkeznie kitöltőket nézve, hiszen az előbbire 305, míg az utóbbira 299 megoldás érkezett, melyeknek átlagosan több, mint 60%-a helyes volt.

A kvízek mellett új, „zöld” hírlevelet is indít Központunk, melyre a feliratkozók száma 478 fő. Ők már biztosan értesülni fognak további programjainkról, mint például a Kazántúra, a filmklub és egyebek. Feliratkozásra azonban még mindig van lehetőség az alábbi linken!

http://goo.gl/forms/HA0YDsYz2O

 

 

A kampány zárásaként kívánnánk minden kedves egyetemistának sikerekben gazdag szemesztert, reméljük sokat jártok majd hozzánk és ezután is részt vesztek nyereményjátékainkban!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés