numiz

Nemzetközi Numizmatikai és Filatéliai Találkozó május 31-én vasárnap

A numizmatika a pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudomány.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


Habár a numizmatika művelői, a numizmatikusok eredetileg a régi érmék gyűjtésével és tanulmányozásával foglalkoztak, érdeklődésük ma már kiterjed a modern pénzformák és pénzhelyettesítők, valamint az értékpapírok kutatására is. A numizmatikusok legfontosabb tevékenységei közé tartozik mindenekelőtt a pénzek és pénzhelyettesítők gyűjtése és rendszerezése, melyhez szükséges a régi feliratok tanulmányozása (paleográfia) és a címerek ismerete (heraldika). Az ásatásokon feltárt pénzleletek elemzését is numizmatikusok végzik, feladatuk a pénzek korának és származási helyének megállapítása, ez alapján pedig a lelet korának és eredetének (esetleg egykori tulajdonosának) becslése. Mivel a jelenkori pénzanyag már hatalmas mennyiségű és változatos, a numizmatika több részterületre oszlik, így vannak numizmatikusok, akik csak papírpénzek, csak verde-, illetve nyomdahibás pénzek, csak szükségpénzek, csak értékpapírok vagy éppen kizárólag korabeli hamisítványok gyűjtésével foglalkoznak.


Időpont: 2015. május 31. 8-13 óráig

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ Szeged, Ady tér 10.


További információ:

Hajdu Béla
Tel: 06-62-420-189
06-30-925-4480
e-mail: meeszeged@freemail.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés