bor

Elsőként Szegeden a Nagy Egyetemi Borteszt!

A Nagy Egyetemi Borteszt a 2015. május 23-án induló Nemzeti Bor Maraton országos rendezvénysorozat kiemelt betétrendezvénye. A teszt első helyszíne a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Nemzeti Bor Maraton mozgatórugója a mozgás örömének és a borfogyasztás élvezetének összekapcsolása: Dlusztus Imre, az egyik főszervező elmondta, a program lényege, hogy futással köti össze az ország legfőbb borvidékeit. A jelentkezés már nyitott, ezen a héten pedig az egyik kísérőrendezvény is kezdetét veszi: először az országban a szegedi egyetemisták vehetnek részt a Nagy Egyetemi Borteszten. Az esemény időpontja: 2015. március 19. (csütörtök), 14:30, a részvétel ingyenes, viszont előzetes regisztrációhoz kötött, amely ezen a linken érhető el.


A jelentkezők számára lehetőséget biztosítunk egy hungarikum borsor végigkóstolására, értékelésére, melyet Magyarország legújabb innovatív borapplikációjában pontozhatnak, a világ borpontozási eljárásaiban jól ismert 100-as minősítési rendszer mobilapplikációs fejlesztésében.



A Nagy Egyetemi Borteszt programja:

  • Előzetes fogyasztói szokások felmérése / adatlapkitöltés.

  • Balla Attila /Nemzeti Bor Maraton programigazgató/: Köszöntő. Bemutatja a Nemzeti Bor Maratont a Nagy Egyetemi Bortesztet, valamint a mobilapplikációt.

  • Dr. Kovács Csaba szakmai közreműködő /Szegedi Tudományegyetem adjunktus/.

  • Horváth Péter /Innnomedio Kft./: Ismerteti az applikáció működését.

  • Herczeg Ágnes / Wine and Spirit Education Trust minősített oktató, Nagy Egyetemi Borteszt borszakmai koordinátor/: belevőbor, kóstolástechnikai tréning.

  • NÉBIH, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal: borhibák-borbetegségek.

  • Frittmann Péter /OBB/: Hungarikum borsor bemutatása.

  • Hungarikum borsor kóstolása és a mobilapplikációban törénő értékelése.

  • Koch Csaba borász / bortétel ismertető.

  • Dlusztus Imre / bormaketing - általános borfogyasztási szokások Magyarországon.


A Nagy Egyetemi Borteszt Hungarikum borsor tételei:

- Frittmann János Kékfrankos Rosé 2014 / Kunsági borvidék

- Koch Csaba Irsai Olivér 2014 / Hajós-Bajai borvidék

- Sike Tamás Leányka 2014 / Egri borvidék

- Heimann Zoltán Kadarka / Szekszárdi borvidék

- Bock József Kékfrankos / Villányi borvidék

+ 1: Grand Selection Tokaji Késői Arany 2013 / Tokaji borvidék

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés