2022. augusztus 11., csütörtök

aids

AIDS világnap a TIK-ben

Az AIDS világnapja alkalmából tartott a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete Szegedi Bizottsága és a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv a TIK-ben figyelemfelhívó rendezvényt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


Délelőtt előadásokat hallgathattak, majd anonim AIDS-szűrésen vehettek részt, azok, akik a betegség elleni küzdelem világnapján, december 1-jén ellátogattak a TIK-be, ahová a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete Szegedi Bizottsága szervezett különböző programokat.


„A világon jelenleg több mint 40 millió hív pozitív ember él, ezeknek nagy része Afrikában. Magyarországon valamivel több mint 2000 regisztrált HIV-pozitív él, Csongrád megyében 32 fertőzöttet tartanak nyilván, ebből idén 4 főnél állapították meg a vírus jelenlétét” – mondta el portálunknak Mézes Mónika főszervező, akitől megtudtuk, hogy az orvostudomány mai tudása szerint egy megfelelően kezelt HIV-fertőzött akár 40-45 évig is elélhet még. Ha valaki nem kezelteti magát, akkor 10-12 éves túlélésről beszélhetünk.


1988 óta december 1-e az AIDS elleni küzdelem világnapja, melynek célja az ismeretterjesztés, az őszinte beszéd a betegségről és a megelőzéséről, valamint a betegeket érintő előítéletek leküzdése.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés