Fold_Napja_2012

Föld Napja Programsorozat a TIK-ben - Képes beszámoló

Április 24-én, kedden délután két kazántúrával kezdetét vette a háromnapos Föld Napja programsorozat a TIK-ben. A hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő program idén több változtatáson ment keresztül.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Föld Napja 2012Az elmúlt évben is nagy népszerűségnek örvendő kazántúrák immár egy egész délutánon át tartottak. Az érdeklődők megtekinthették, miként működik a 25.000 m2-es Központ, ráadásul energiatudatosan. A kazántúrán résztvevők megismerhették a 2012-ben megvalósuló egyetemi napelemes beruházás részleteit, amely részeként a TIK épülete 206 db napelemmel bővül.


A szerdai programsorozat a kellemetlen idő ellenére kifejezetten sok érdeklődőt vonzott. A leglátványosabb programelemnek a virtuális „szemétdurrasztó” verseny bizonyult, amely keretében a látogatók virtuálisan akadályozhatták meg, hogy elárassza a Földet a hulladék. A Hagyományosnak tekinthető zöldkvíz, ígéretfa, firkafal és társasjáték sarok mellett igazi különlegességnek számított az Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék klímavizsgáló műszaki eszközök bemutatója, illetve az Ásványtani Tanszék és a Geothink Egyesület kóstolója a Magyarországon fellelhető vízfajtákból. A Tappancs Állatvédő Alapítvány standjával és a TITOK hallgatói klubbal is megismerkedhettek az érdeklődők. A délutánra felszakadozó felhőzetnek köszönhetően a TIK parkja is egyre több érdeklődőt fogadott, ahol egy vitorlázórepülőt állított ki az AeroSzeged – Szegedi Repülő Közhasznú Egyesület, illetve a Jalagati Yoga Club tartott nyílt jóga órát.


Föld Napja 2012Csütörtök volt a programsorozat záró napja. Ekkor rajtolt el a TIK főbejárata elől az AlleyCat bicikliverseny, amely keretében a versenyzőknek városi megállók érintésével kellett minél gyorsabban visszatérni a kiindulási pontra.

A három napos programsorozat záró eseménye a kongresszusi teremben megtartott Zöld Filmklub volt, ahol az érdeklődők az Egon és Dönci című magyar animációs filmet tekinthették meg díjtalan pattogatott kukorica és üdítő fogyasztása mellett. A háromnapos programsorozaton több mint 200 ember vett részt.





Föld Napja 2012
A programsorozaton készült képek itt tekinthetőek meg.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés