SZTE JATIK

Fogyasztóvédelmi majális a TIK-ben

2012. május 10-én az Állam- és Jogtudományi Kar és a Csongrád Megyei Kormányhivatal (CSMKH) Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a Tanulmányi és Információs Központtal (TIK) karöltve Fogyasztóvédelmi majálist tart a TIK átriumában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A köszöntő és sajtótájékoztató után 10-14 óráig szakmai bemutatókon és hallgatói workshop-okon vehetnek részt a látogatók a III. szemináriumi teremben, illetve az átriumban további látványosságok fogadják az érdeklődőket. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mobil laboratóriumánál ellenőrizhetőek a napszemüvegek UV-áteresztő képessége, az ékszerek nikkel kibocsátása, illetve a villamos termékek és gyerekjátékok biztonságossága. E mellett az átriumban hallgatói poszterszekcikó, fogyasztóvédelmi verseny és az SZTE TIK standjánál virtuális hulladékmegsemmisítés várja az érdeklődőket.


A rendezvény szervezői felhívás keretében várják az otthon megtalálható „legveszélyesebb” termékeket az alábbi kategóriákban: műszaki cikkek, háztartási termékek, gyerekjátékok illetve sportszerek. A „legveszélyesebb” tárgyak bemutatója után a legérdekesebb tárgy gazdája jutalomban részesül.


Fogyasztóvédelmi majális

2012. május 10.

 

Programterv

 

Megnyitás

10.00 Köszöntés

Dr. Polner Eörs főigazgató

CsMKH


10.05 Együttműködési szerződés aláírása

SZTE ÁJTK és CSMKH Fogyasztóvédelmi Felügyelősége


10.10 Sajtótájékoztató

Prof. Dr. Szabó Imre, dékán

Petrik Sándor, igazgató CsMKH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

 

Szakmai workshop (III. terem)

10.30 Szavazz a minőségre!

A Nemzeti Fogyasztói Termékkosár bemutatása

Csákiné dr. Gyuris Krisztina főigazgató-helyettes NFH


10:40 Hajsza a veszélyes áruk után

A Hatóság piacfelügyeleti munkájának bemutatása

Szabó Péter főosztályvezető NFH


10:50  „Hajsza a veszélyes áruk után” verseny meghirdetése

Dr. Sipos Melinda jogász CsMKH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség


11.00 Határon átnyúló panaszkezelés

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ bemutatkozása

Dr. Kriesch Attila igazgató EFK


11.10 Hol a bizalom a pénzügyi szektorban?

Előadás a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos békéltetésekről

Dr. Mózes János alelnök DARFE

 

Hallgatói workshop (III. terem)

12.00 – 14.00 Az SZTE hallgatóinak esettanulmányai a fogyasztóvédelem köréből

 

Programok az Átriumban

  • virtuális hulladékmegsemmisítés az SZTE TIK standjánál
  • folyamatosan a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mobil laboratóriumának bemutatója
  • napszemüvegek UV-áteresztő képességének vizsgálata;
  • testékszerek, szemüvegek, bizsuk nikkel kibocsátásának vizsgálata;
  • villamos termékek és gyermekjátékok biztonságossági vizsgálatainak bemutatása

  • fogyasztóvédelmi verseny (totó és rejtvény)
  • hallgatói poszterek kiállítása (fogyasztóvédelmi témában)
  • helyszíni fogyasztóvédelmi tanácsadás

Az esemény plakátja innen tölthető le

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés