2024. március 28., csütörtök

SZTE JATIK

Gyermekeknek gyűjt az SZTE TIK

Tartós élelmiszert, gyümölcsöt és Mikulás csomagokat gyűjt a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ (SZTE TIK) a rászoruló gyermekeknek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegediek, az egyetemi polgárok adományait a nagyszalontai Gyermekvédelmi Központ részére 2011. december 2-ig, az Ágota Alapítványnak szánt felajánlásait december 15-ig várják az SZTE TIK központi ügyfélszolgálatán.


A nagyszalontai Gyermekvédelmi Központ és a szegedi Ágota Alapítvány számára karácsonyi gyűjtést hirdetett a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ (SZTE TIK).


Az intézmény fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, ezért közös összefogással szeretné csökkenteni a gondozásban élő és a veszélyeztetett fiatalok nélkülözését. A kezdeményezés célja, hogy több mint kétszáz rászoruló gyermek karácsonyát tegyék boldogabbá olyan adományokkal.


Az SZTE TIK már tájékozódott arról, hogy a nagyszalontai Gyermekvédelmi Központ és az Ágota Alapítvány pártfogoltjai számára mi lenne a leghasznosabb, így arra kéri az adakozókat, hogy tartós élelmiszerekkel – például étolaj, liszt, konzervek –, gyümölccsel, esetleg Mikulás-csomaggal segítsék a gyermekeket!


A „Csatlakozz Te is a gyűjtéshez” nevű akció már elkezdődött, az SZTE TIK igazgatósága felhívásában arra kérte Szeged és az egyetem polgárait, hogy a nagyszalontai Gyermekvédelmi Központnak szánt adományaikat december 2-ig, az Ágota Alapítvány számára összegyűjtött felajánlásokat december 15-ig juttassák el az Ady téri intézmény központi ügyfélszolgálatára.


Az SZTE Tanulmányi és Információs Központ igazgatóságának munkatársai 2011. december 3-án, szombaton utaznak Nagyszalontára, ahová csomagokkal, karácsonyi meseházzal és Mikulással érkeznek, ezzel is gazdagítva az ottani gyermekek ünnepét.

 

További információ: az SZTE Tanulmányi és Információs Központ Facebook-oldalán www.facebook/SZTETIK

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés