2024. március 28., csütörtök

Betűevők találkozó

Az olvasókör ehavi témája a dokumentumregény.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


Mitől jó egy dokumentumregény?


Attól, hogy olyan történelmi eseményeket, helyeket vagy személyeket ismertet meg velünk, amikről keveset tudunk vagy egyáltalán nem tanultuk az iskolában? Hogy nem száraz, tömör leírás, hanem érdekesen, új nézőpontból mutat be egy-egy történetet?


És egyáltalán mi is a dokumentumregény?


“Haley a regény műfaját tekintve is újat alkotott, hiszen a regény műfaja a dokumentumregény. Ez a műfaj csak az 1960-as évek közepétől terjedt el Amerikában, és máig Alex Haley-t tartják a legjelentősebb képviselőjének. Hogy mit is takar a dokumentumregény fogalma? Ezt Alex Haley egy interjúja során ötletesen így fogalmazta meg: a könyv műfajilag faction, ami nem is fikció és nem is faktum, hanem a kettő ötvözete. Tehát munkája félig fikció és félig valóság keveréke. Ezzel mintegy a paleontológus munkáját utánozta, ugyanis egy hiányos csontozat – a könyv esetében egy nem teljes családi történet – rekonstrukciója alapján kitöltötte a hiányzó részeket. Úgy is mondhatnánk, összevetette az ismert dolgokat az ismeretlennel és megalkotta családjának lélegzetelállító és felejthetetlen történetét.” Forrás: Út a rabszolgaságból a szabadságba


A Betűevők olvasókör megtalálható a Facebookon és havonta egyszer az SZTE Klebelsberg Könyvtárban. Bárki csatlakozhat, aki szívesen olvas és aki szívesen beszélget az olvasmányairól.


Csatlakozás a csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/betuevok/


Betűevők


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés