Közelgő eseményünkön két gazdaságtudományi témájú kötet bemutatására kerül sor. A művekkel a Szegedi Tudományegyetem oktatói és hallgatói 2017. március 23-án, csütörtökön, 13 órai kezdettel ismerkedhetnek meg.
Az SZTE Tehetségpont tehetséggondozó könyvsorozatának részeként egy újabb kötet született a Tehetségpont támogatott hallgatóinak és a feldolgozott téma szakértőinek írásaiból. A „Pénzügyi kultúra és pénzügyi tudatosság” címen, a Pro Talentis Universitatis Alapítvány gondozásában megjelent kötetet Hergár Eszter, az MNB Kommunikációs és pénzügyi ismeretterjesztésért felelős igazgatója, továbbá Dr. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára mutatja be.
A rendezvényen ugyancsak bemutatásra kerül Kovács Levente és Terták Elemér szerzőpáros angol nyelvű, Financial Literacy címmel megjelent kötete is, amit Dr. Kovács Péter, az SZTE GTK dékánhelyettese ismertet. Felkért hozzászóló: Járai Zsigmond, az MNB volt elnöke, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja.
Csatlakozás az eseményhez: itt.
A könyvbemutató időpontja: 2017. március 23. (csütörtök) 13 óra.
A könyvbemutató helye: SZTE Klebelsberg Könyvtár, AudMin (földszint).
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!