szent_gyorgyi_tanulmanyi_kiemelt

Rekordszámú csapat jelentkezett a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

Idén minden eddiginél több csapat jelentkezett a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre (SZGYTV), amelyet a Szegedi Tudományegyetem hirdet meg negyedik éve középiskolások számára. A verseny különlegessége, hogy a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterület is érint. Idén minden eddiginél többen adták be jelentkezésüket a versenyre: közel félszáz csapat – egyebek mellett Budapestről, Szombathelyről, Brüsszelből és Zentáról – versenyez november 5-én és 6-án Szegeden. A versenyzők meghallgathatják Eric Francis Wieschaus Nobel-díjas genetikus, embriológus előadását is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az ország legerősebb középiskolái is megtalálhatók a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre jelentkezett csapatok mezőnyében. November 5-én és 6-án középiskolás tehetségek mérik össze tudásukat a Szegedi Tudományegyetem által szervezett versenyen. Az universitas vendége lesz több mint kétszáz diák és pedagógus – összesen 48 csapat versenyez majd.

 

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny – melyet 2012-ben hirdetett meg először a szegedi egyetem – különlegessége, hogy a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterület is érint. Azaz Szent-Györgyi Albert életművének, korának tudománytörténeti feldolgozása mellett a Nobel-díjas kutató munkájához, és a C-vitaminhoz kapcsolható tantárgyak – biológia, kémia, fizika – tanulmányi versenyének ötvözete. Idén a verseny altémája „Szent-Györgyi Albert élete és munkássága az USA-ban”. A versenyre való felkészülést az SZTE ajánlott irodalomjegyzékkel segíti.

 

A verseny középiskolás diákok és oktatók, illetve a Szeged Tudományegyetem elméleti és gyakorlati szakembereinek (egyetemi oktatók, kutatók, hallgatók), együttműködésével zajlik. A tanulmányi versenyt a Szegedi Tudományegyetem által felállított szakmai bizottság (zsűri) irányítja Prof. Dr. Dux László professzor vezetésével. Az SZTE idén is több céget tudhat támogatói között: a verseny kiemelt, aranyfokozatú támogatója a 77 Elektronika Kft. és a Richter Gedeon Nyrt.

 

A versenyre nevezett csapatoknak lehetőségük van a kreatív kategóriában is megmérettetni magukat. A feladat egy 3-5 perces kisfilm készítése, amely egy, a Szent-Györgyi Albert egyesült államokbeli életéhez és munkásságához kapcsolódó témát dolgoz fel. Ezeket a munkákat a verseny eredményétől függetlenül értékeli a zsűri és a legjobbnak ítélt pályamunkát különdíjban részesíti. A Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny idén először kétnapos: csütörtökön a számítógépes tesztet töltik ki a csapatok, a legjobb hat jut tovább a pénteki izgalmas döntőbe.

 

A versenyzők és kísérőtanáraik részt vehetnek Eric Francis Wieschaus amerikai genetikus, embriológus előadásán.

 

Az amerikai tudós 1995-ben Christiane Nüsslein-Volharddal és Edward B. Lewis-szal megosztva elnyerte a orvostudományi Nobel-díjat a korai embrionális fejlődés genetikai szabályozását illető felfedezéseiért. A verseny résztvevői este meghívást kapnak a program gálavacsorájára, amelyen találkozhatnak a Nobel-díjas tudóssal is.

 

A Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny további támogatói: Goodwill Pharma Kft., <epam>, Rivan-Nova Kft., Pharma Hungary Kft., Klinikai Sebészet Fejlődéséért Alapítvány, ELI Attosecond Light Pulse Source, Bonafarm Csoport, ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft., Unilever Magyarország Kft.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés