ujslideshow

11 éves az Egyetem Szíve

December 9-én az Egyetem mindig pezsgő szíve 11. születésnapját ünnepelte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


Az ünnepség egy kiállításmegnyitóval indult, ahol beszédet mondott Prof. Dr. Kemény Lajos tudományos és innovációs rektorhelyettes, Kokas Károly, az SZTE Klebelsberg Könyvtár informatikai és információs főigazgató-helyettese is, aki visszaemlékezett a TIK előtti időkre, és elmondta, hogy valóban az Egyetem Szíve az Ady téren álló üvegpalota.


TIK szülinapA beszédeket a „TIK – Ahogy Én látom” című kiállítás megnyitója és eredményhirdetése követte, melynek keretei között a beérkezett pályaművek legjobbjait díjazták. A Központ helyezettjei mellett Borbás Edina írónő, valamint a Naturtex-SZTE-Szedeák is különdíjban részesítette a szerinte arra érdemeseket.


A hallgatói kiállítás mellett, az épület dolgozóinak fényképeit is megtekinthetik az érdeklődők egészen az év végéig.


A szülinap nem is lenne szülinap valamilyen sütemény nélkül, így az SZTE TIK Igazgatóságának jóvoltából a kedves egybegyűltek muffin és pogácsa mellett még egy-egy pohát pezsgővel is koccinthattak a jeles eseményre. Ám az evés után sem ért véget az ünneplés, ugyanis a Klebelsberg Könyvtár munkatársainak segítségével „Kösd be magad!” című program keretében az érdeklődők saját kis füzeteket készíthettek, valamint karácsonyi díszeket is összerakhattak a Kreatív Zöldsarok asztalánál.


11. éves a TIK
Galéria

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés