shanghai1

Kiállításon mutatják be Sanghaj oktatási palettáját az SZTE-n

Június 10-én 22 sanghaji felsőoktatási intézmény és 5 középiskola képviselői egy egész napos oktatási kiállításon mutatják be az érdeklődőknek a kínai kultúra és oktatás működésének rendszerét, a kínai továbbtanulási, valamint a két ország kapcsolatában rejlő lehetőségeket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A „2013 Education Fair Sanghai China” című kiállítást Magyarországon először Szegeden rendezik meg. A bemutatkozás célja, hogy tovább fokozza a kulturális és oktatási együttműködést Magyarország és Kína között, és elősegítse a két ország hosszú távú, mindkét fél számára előnyös kapcsolatának ápolását. A rendezvény nem csupán oktatási szempontból, hanem a nemzetközi kapcsolatok kiépítése és ápolása miatt is kiemelkedő fontosságú, amit az is mutat, hogy több magas rangú kínai vezető is jelezte részvételi szándékát. A rendezvény fővédnöke Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke, a Konfuciusz Intézet Tanácsadó Testületének elnöke.

 

Június 10-én 10 órakor Botka László szegedi polgármester köszönti a vendégeket Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában (Széchenyi tér 10-12.), majd 11 órától az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Ady tér 10.) tartják a kiállítás megnyitó ünnepségét. A rendezvényen részt vesz Xiao Qian, a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

 

A rendezvényen a sanghaji vezetés hallgatóknak szóló nemzetközi ösztöndíjait is szeretnék népszerűsíteni. A sanghaji ösztöndíj mind graduális, mind posztgraduális képzést folytató hallgatók számára igénybe vehető különböző időtartamokra, a részletek itt: http://www.study-shanghai.org/Scholarship_en.asp

 

A kiállítás a szervezők szándéka szerint közvetlen és hatékony csatornát jelenthet a magyar oktatási intézmények, a hallgatók, diákok és szülők számára, hogy többet megtudjanak a kínai oktatásról, különös tekintettel a sanghaji egyetemekre, oktatási intézményekre. 2012 végéig több mint 51 ezer tengeren túli hallgató tanult Sanghajban, köztük 93 magyar. A szervezők szeretnék megkönnyíteni és előmozdítani a hallgatócseréket és az együttműködéseket a két ország között.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés