Egy bagoly is szerepet kapott a BTK diplomaosztóján

Összesen négy ünnepi tanácsülés során vehették át diplomáikat az SZTE Bölcsészettudományi Kar végzős hallgatói július 6-án a TIK kongresszusi termében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZS20130706_btk_diplomaoszto_001A rendezvényeken 752 végzést igazoló okiratot adtak át, ezek között szerepelt 25 osztatlan képzéses egyetemi oklevél, 444 BA-fokozatos diploma, 133 bölcsész MA-fokozatos diploma, 66 tanári MA-fokozatos diploma és 84 szakirányú továbbképzési oklevél. Közösségi tevékenységéért és kiemelkedő tanulmányi eredményeiért „Discipuli Pro Universitate” díjban részesült Polner Bertalan Kristóf pszichológia mesterszakon végzett hallgató.

 

A délelőtt 11 órakor kezdődött szekción fellépett a Dirty Slippers zenekar, amelynek fontembere, Lobó-Szalóky Lázár jelenleg is a BTK-n folytatja tanulmányait. Ezt követően Csernus Sándor, a kar dékánja beszédében kitért mind a bölcsésztudományok, mind általában a felsőoktatás történelmi szerepére és jelenkori fontosságára. A szféra állami támogatásáról szólva Szent-Györgyi Albertet, a szegedi egyetem egykori Nobel-díjas professzorát, rektorát idézve a következőket mondta: „Ostoba az a mesterember, aki a takarékoskodást azzal kezdi, hogy eladja a szerszámait.” A diplomájukat átvevő hallgatóknak azt javasolta, a jövőben is tartsák meg derűjüket és humorérzéküket, hiszen ezen értékek hasznukra válhatnak karrierjük és általában egész életútjuk során. Tanácsát emlékezetesebbé téve felidézte azt a néhány héttel korábbi esetet, amikor a sanghaji delegáció fogadására váratlanul egy bagoly szállt a TIK főbejárata fölé, szimbolizálva ezzel az universitas szellemét jellemző bölcsességet és tudományosságot.

 

Fotó és szöveg: Szuda Sándor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés