2019. november 14., csütörtök

Lezárult a XXXI: OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciója

Életre szóló élmény – így jellemezték a résztvevők a XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekcióját. Az eredményhirdetést 2013. április 5-én tartották a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Minden idők legnagyobb létszámú konferenciája volt az idei. Létszámát tekintve felért egy európai tudóskonferenciával. Rendkívül nagy szervezői munkát igényelt. Példátlanul nagy erőket kellett mozgósítani. Elismerésem a szervezőknek – kezdte záróbeszédét Mátyus László. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Orvos- és Egészségtudományi Szekció elnöke szerint kitűnő előadások hangzottak el az elmúlt napokban, méltó delegáltak vettek részt az április 2-a és 5-e közötti rendezvényen, akik közül mindenki győztes. Hiszen legyőzték önmagukat azzal, hogy elindultak a versenyen, legyőzték a tudomány kicsiny vagy egy kicsit nagyobb problémáját. Olyan értékekkel, élményekkel lettek gazdagabbak, amiket egész életükön keresztül magukkal vihetnek.

Weiszburg Tamás, az OTDT alelnöke emlékeztette a hallgatókat arra, hogy ugyanebben az időszakban 15 másik szekcióban is zajlottak konferenciák: a résztvevőik láthatatlan szellemi közösséget alkotnak, 15-20 év múlva ők határozzák majd meg Magyarországot. Kitért a határon túlról érkezett résztvevőkre is, akiknek jelenléte hosszú távon gazdagítani fogja a magyar orvostudományt. Boros Mihály, az SZTE ÁOK kari tudományos diákköri tanácsi elnöke, a szekció ügyvezető elnöke elmondta: büszke a hallgatókra. Külön köszönetet mondott a Szegedi Tudományegyetemnek, a szekció szervezésében szerepet vállaló karoknak. Kiemelte a szponzorokat, köztük Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány támogatását, amely nélkül nem érkezhetett volna Szegedre Bert Sakmann Nobel-díjas tudós. A szekció díjazottjainak nevét Bari Ferenc, a főzsűri elnöke olvasta fel.

A legtöbb díjat a budapesti Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói vehették át.

Részletes beszámolók a XXXI. OTDK Szegedi Tudományegyetemen rendezett szekcióinak munkájáról, eredményeiről és a 2013. április 1-5. között Szegedre látogató Nobel-díjas Bert Sakmann programjairól: www.u-szeged.hu.

 

További információért forduljon bizalommal Újszászi Ilonához, az SZTE szóvivőjéhez, mobil: +36703338654!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés