Klímaszünet a szegedi egyetemen

Július közepén kezdődött, augusztus 20-ig tart a „klímaszünetet” a Szegedi Tudományegyetemen. Több egyetemi épület néhány héten át teljesen vagy részlegesen bezár. Így a nyári energiafogyasztási csúcsidőszakban 20-40 millió forint spórolhat az SZTE.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Idén először a Szegedi Tudományegyetem épületeinek többségében egy-öt héten át nyári szünetet tartanak. A cél: az egyetemi intézmények, egységek energiaszámláinak csökkentése, ugyanis idén tavasszal – az időjárás és a gázáremelés miatt – a tervezettnél többet költöttek a tervezettnél az épületek energiaellátására.

Bezárt öt hétre a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja. Az épületben dolgozó körülbelül 270 egyetemi munkatárs két héten át nem lép be a TIK-be, egyszerre távozott nyári szabadságra. Ebben az időszakban nem működtetik az épületgépészeti berendezéseket sem. Három további héten csökkentett üzemmódra kapcsolják például a klímát, mert munkához látnak ugyan a Klebelesberg Könyvtár, a HSZI szakemberei, de a TIK egésze augusztus 21-én 9 órakor nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Képzetbeli lakat kerül több egyetemi épületre is a hosszú, forró nyár július végi és augusztus eleji heteiben – tudtuk meg Majó Zoltántól. Az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója példaként említette, hogy néhány hétre zárva tart a Honvéd téri épület, így ebben az időszakban nem nyújt szolgáltatást például az Egyetemi Levéltár, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet. Hasonlóképpen bezár egy hétre augusztus elején a rektori hivatalnak otthont adó Dugonics téri épület, az ott dolgozók nyári pihenőre mennek, a következő héten pedig ügyeletet tartva „takaréklángon” működtetik az épületet. Két hétig zárva lesz – többek között – az egyetem bölcsész kari főépülete, az SZTE ETSZK újszegedi központja, a Zeneművészeti Kar, a Mérnöki Kar összes épülete, a gyakorló iskolák, az egyetemi óvoda. A főigazgató hangsúlyozta: a gyógyászati funkciókat ellátó ingatlanokban, vagyis például a klinikákon, továbbá a nyáron is hasznosított kollégiumokban a nyitva tartás nem változik.

– A kánikulában a klímaberendezések sok áramot fogyasztanak. Az épületek teljes vagy részbeni bezárásával azonban csökken például a vízhasználat, a szemétszállítás gyakorisága és díja is – indokolta a téli szénszünet mintájára idén először bevezetett „klímaszünet” hasznát a gazdasági főigazgató. Majó Zoltán emlékeztetett: a közel 300 egyetemi épületet érintő téli „szénszünettel” 30–34 millió forintot spórolt meg energiaköltségein a Szegedi Tudományegyetem, és további 5–6 milliót azon, hogy nem kellett igénybe vennie olyan szolgáltatásokat, mint például a takarítás. Ugyanakkor tavasszal – az időjárás és a gázáremelés miatt – az SZTE egységeinek zöme a tervezettnél többet költött energiaellátására. Ennek a többletnek a lefaragását reméli a nyári klímaszünettől a gazdasági főigazgató. Számításai szerint – a július végi és az augusztus eleji hetek hőmérsékletétől függően – 20-40 millió forinttal csökkenhet az SZTE nyári energiaszámlája.

SZTEpress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés