IMG_9143

Csapatépítés a EUGLOH-nál

Bár a nyári időszakban alapvetően mindenhol belassul kicsit az élet, a Szegedi Tudományegyetem EUGLOH-csapatáról ez korántsem mondható el. A júniusi éves találkozót követően folyamatosan folynak az egyeztetések, műhelymunkák, múlt héten pedig az egész csapat összeült egy közösségépítő falatozásra a Hági Udvarba.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A EUGLOH (European University Alliance for Global Health) egy kilenc egyetemet összefogó nemzetközi szövetség munkája komplex feladat, hiszen nem csupán kilenc különböző nemzetiségű és oktatási, kutatási hagyományokkal rendelkező egyetem munkáját kell összehangolni, hanem a különféle munkacsoportok (WP-k) ténykedését is.

A EUGLOH-ban közreműködő szegedi kollégák az egyetem minden területéről érkeznek, így az egyeztetések még intézményen belül is gyakran online folynak – nem csoda hát, hogy egy-egy ilyen személyes csapatépítés alkalmával egymás után születnek a jobbnál jobb ötletetek, amelyek szeptembertől megvalósításra várnak.

EUGLOH

Az eseményen leköszönt a EUGLOH diákszervezetének több tagja és jelenlegi elnöke, Szepesi Máté. Bemutatkozott az új tisztségviselő, Florabelle Cabarrubias.

Szeptembertől gőzerővel készül az SZTE EUGLOH csoportja, hiszen 2024 júniusában Szeged ad otthont a következő éves találkozónak.

Szabó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés