Gyimothy_Tibor_cover

Mozduljunk el a számítógép mellől és gyönyörködjünk a természet által nyújtott csodákban

Munkaidejükben egyetemistákat oktatnak, gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét keresik, innovatív találmányok megálmodói vagy éppen a világűr rejtelmeit kutatják. Mire cserélik a fehér köpenyt munka után? Hogyan töltik szabadidejüket a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatói? Rovatunkban ezt a témát járjuk körül. Ezúttal Dr. Gyimóthy Tiborral, a Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszékének alapítójával és egyetemi tanárával beszélgettünk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A munkahelyén a komplex szoftver rendszerek problémáit kutatja. Szabadideje során pedig többedmagával erdélyi túrákon vesz részt, ahol a természeti kincsek és az életre való rácsodálkozás megtapasztalásával gazdagítja elméjét. Egyetemi oktatóként úgy véli, nem elégedhet meg azzal, hogy a rendszerszemléletet oktatja, fontos számára, hogy kinyissa a világot a hallgatók felé, hiszen az életet csak teljes odaadással érdemes élni. Dr. Gyimóthy Tiborral beszélgettünk:


- Mióta űzi hobbiját?

- Fontos dolog, a sok ülő munka mellett figyelni arra, hogy az ember mozogjon. Ez mindig is sokat jelentett számomra, hallgató koromban sokat fociztam. Ezt követően pedig a futásra szántam több időt, és elkezdtem síelni is. Fontos volt számomra mindig is az aktivitás. Ami viszont rendszeres, az az úszás, és a túrázás. Az úszás egy aktív heti kikapcsolódás, a gyorsúszást autodidakta módon tanultam meg (lábtempó nélkül) és heti többször lejárok az uszodába, hogy teljesítsem az 1500 méteremet. De amit igazán a hobbimnak tekintek, az a túrázás. Egy úgynevezett „öregfiúk csapat” verbuválódott, és közel 15 éve már, hogy elmegyünk 6 napra az erdélyi hegyekbe és túrákat szervezünk magunknak.

 Oregfiuk

-Mit szeret a legjobban a túrázásban?

- Dr. Fülöp Zoltán professzorral voltunk ennek a csapatnak az alapítói, korábbi kellemes erdélyi élményeknek köszönhetően. Ezt követően csatlakozott hozzánk Dr. Dux László és Dr. Somfay Attila professzorok és két informatikus kollégánk, Kovács István és Velcsov István. Ez a hat fő alkotja az „öregfiúk csapatát”. Minden évben 6 éjszakát töltünk fent a hegyekben, barangolunk a gerinceken és felfedezzük a tengerszemeket. Kezdve a Fogarasi- havasokkal, a Retyezát-hegységgel, a Radnai-havasokkal és a Bihari-hegységgel. A túrázás során sok kalandban és izgalomban van része az embernek, de ami igazán kincs, az a tiszta és érintetlen természet. Amit én leginkább kedvelek ebben, hogy jó társaságban vagyok és volt olyan, hogy egy 12 órás túrán a Radnai havasokban csak egy hegymászó párral találkoztunk. Kedvenc csúcsom a Vadászcsúcs, ahonnét szép időben a teljes Fogarasi havasokra ráláthatunk.

csucson- Mi az átfedés a munkája és hobbijai között?

- Én úgy vélem, hogy ezek a hegyi túrák hozzásegítenek minket ahhoz, hogy soha ne adjuk fel, mert a hegyen megtanulja az ember, hogy nehéz helyzetekben is ki kell tartani, meg kell találni a megfelelő megoldást. A kutatás során is sokszor jutunk zsákutcába, rengeteg téves próbálkozás után jutunk el a kívánt eredményig. A munkám során is fontos, hogy a végső célért kitartóan kell küzdeni, és ehhez - véleményem szerint - ezek a hegyi túrák kiváló tréninget jelentenek.

portre- Mi a legemlékezetesebb élménye a 15 év alatt?

- Több ilyen emlékem is van, amiket alkalom adtán mindig felelevenítek a társaságnak. Ez egyébként a többiekre is jellemző, amikor találkozunk és közösen nosztalgiázunk. Ha ki kellene emelnem egyet, akkor a Királykő-hegység lenne az. Első látásra ez nem lenne egy olyan veszélyes vagy meredek csúcs kívülről, de, amikor az ember benne van akkor igazán nehéz. A hegycsúcs felépítése olyan, hogy a kőomláson kell haladni, ami fárasztó és minden méterért meg kell küzdeni. Ezek pici apró kövek és borzasztó nehéz előre haladni. A csúcsra még fel is értünk minden baj nélkül, de a visszafelé vezető úton elkalandoztunk és sikerült eltévedni és nehezítette a helyzetet, hogy elfogyott a vizünk és térerő sem volt. Utólag ez egy érdekes és kalandos emlék, de akkor az adott szituációban ez egy nehéz dolog volt, hogy ott állunk egy ismeretlen terepen víz és mindenféle kapcsolat nélkül. Meg kellett küzdeni a problémával, ez egy igazán embert próbáló szituáció volt, de utólag kalandos és szép emlék.

kiralyko- Mi az üzenete a hallgatók számára, amit a hobbija tanított meg?

- Menjenek ki a természetbe és élvezzék és éljék át azt a szépséget, amit a hegyek és a világ csodája tartogat. A Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszékének alapítójaként tudom, hogy a mobil eszközök és a számítógépes, szoftveres megoldások a javunkat szolgálják, de csak eszközök, ahhoz, hogy a mindennapjainkat könnyebbé és jobbá tegyék, fontos, hogy ne csak ezek legyenek a mindennapjaink. Tartsuk, meg az egészséges átmenetet és élvezzük az élet nyújtotta csodákat. Más dolog megnyitni egy képet a telefonunkon és megnézni, hogy milyen szép a közeli Bihari-hegység, mintha elmennénk és küzdenénk azért, hogy a csúcsairól körbetekintsünk.

*

Névjegy:

Dr. Gyimóthy Tibor, informatikus, a szoftverfejlesztés, a szoftverminőség és a mesterséges intelligencia elméleti kutatásainak és azok gyakorlati alkalmazásának neves kutatója. A Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszékének alapítója és egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Gyimóthy Tibor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés