Kiemelt_20190512

Koszorúzás, kiállítás, konferencia – egyetemtörténeti jubileumokra emlékezik és emlékeztet az SZTE

Egyetemtörténeti megemlékezés-sorozattal idézi föl az SZTE 2019. május 13-án délelőtt históriájának fontos fordulópontjait.

„… semmiféle jogi formula nem fejezi ki azt a bensőséges viszonyt, amely minket a kolozsvári (…) tudományegyetemhez köt. Mi egy törzsnek vagyunk két hajtása…” – fogalmazott az SZTE egykori Nobel-díjas rektora, Szent-Györgyi Albert. E gondolat jegyében a Szegedi Tudományegyetem hagyománya, hogy tiszteleg az egyetemalapítás napja (1581. május 12.) alkalmából Báthory István mellszobránál a szegedi Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban.


Az idei, az egyetemalapítás 438. évfordulója mellett a kolozsvári egyetem erőszakos elvételének centenáriumára (1919. május 12.) is emlékezünk. Ebből az alkalomból az SZTE az intézmény históriájához kötődő rendezvényeket tart 2019. május 13-án (hétfőn) 9 óra 30 perc és 12 óra 30 perc között.

 

Az SZTE egyetemtörténeti megemlékezés-sorozatának programja 2019. május 13-án 9 óra 30 perckor koszorúzási ünnepséggel kezdődik. Az egyetemalapító Báthory István szobránál, a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban megemlékező beszédet mond: dr. habil. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, valamint prof. dr. Blazovich László, az SZTE Egyetemtörténeti Bizottság elnöke.

 

ÉSZ és SZÍV címmel Egyetemtörténeti kiállítás nyílik 10 órakor az SZTE Rektori Épület (Szeged, Dugonics tér 13.) lépcsőházában. Az SZTE elődintézményének 1581 és 1919 közötti szakaszát összefoglaló posztereket dr. habil. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

 

Egyetemtörténeti konferencia kezdődik 10 óra 30 perckor a díszteremben. Dr. habil. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese köszöntője után a készülő egyetemtörténeti kötet szerzői vázolják a Kolozsvárott 100 éve történteket.

A Babeș -Bolyai Tudományegyetem történésze, Toth Szilárd: Fegyverszünettől a megszállásig – a kolozsvári egyetem 1918 őszi féléve címmel tart előadást. Az SZTE Egyetemi Levéltár igazgatója, Vajda Tamás témája: A megszállástól a száműzetésig – professzorok és hallgatók megpróbáltatásai 1919 tavaszán. A hódmezővásárhelyi Emlékpont főmunkatársa, Vincze Gábor: Az elűzött egyetem Szeged felé tart címmel a kolozsvári egyetem 1919–1921 közötti működését mutatja be. Zárszót mond dr. Marjanucz László történész (SZTE BTK), Az SZTE és elődei története II. című kötet főszerkesztője.

 

Az SZTE az egyetemalapítónak a Nemzeti Emlékcsarnokbeli mellszobránál a koszorúzási ünnepségre, majd az SZTE Rektori Épületében az egyetemtörténeti kiállítás megnyitójára és a Kolozsvárról száműzetés részleteit föltáró konferenciára várja a tisztelgőket.


SZTEinfo

Az Egyetem neve:
Szegedi Tudományegyetem
Rövidített megnevezése: SZTE
Székhelye: Szeged, Dugonics tér 13.
Postacíme: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Központi telefonszáma: (62) 544-000

C_evszammal

Az egyetem megnevezése külföldi kapcsolataiban:
latinul:
Universitas Scientiarum Szegediensis
angolul:
University of Szeged
németül:
Universität Szeged
franciául:
Université de Szeged

Az egyetem alapítója:
Országgyűlés

Az egyetem felügyeleti szerve:

Innovációs és Technológiai Minisztérium